Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ördög Nóra  Uma  Thurman    Madonna


Bruce Willis

(1955)

Az NSZK-ban állomásozó amerikai katona négy gyermeke közül az első éppen a katonai bázison született meg 1955. március 19-én Idar-Obersteinben. A papa két év múlva leszerelt, és hazavitte családját az Államokba. A New Jersey-beli Carneys Pointban telepedtek le, apja a camdeni hajógyárban helyezkedett el. Bruce a közeli Penns Grove-ben lévő középiskolába járt. A szertelen kamasz népszerű volt iskolatársai körében, megválasztották a diáktanács elnökének, és nagyon megtapsolták, amikor fellépett az iskolai színielőadásokon. Érettségi előtt három héttel viszont kicsapták, mert belekeveredett egy faji megkülönböztetés elleni tüntetésbe, ahol szónokolt a tömegnek. Bár Willis gyerekkora óta dadogott, ha közönség előtt kellett megszólalnia, mindig tisztán, nyugodtan beszélt... Végül mégis letette az érettségit, s bár egyenes út vezetett volna az egyetemre, mégis a Du Pont cég szállítmányozási osztályán kötött ki, ahol sofőrként teljes munkaidőben dolgozott. Amikor egy kollégáját halálos baleset érte, Bruce elgondolkozott a munkások életén, és hamarosan kilépett a munkahelyéről. Egy ideig céltalanul tengett-lengett a világban, esténként harmonikázott a Loose Goose bárban, majd biztonsági őr lett az épülő atomerőműnél. Végül azonban megint felébredt benne a színház iránti szeretet, és beiratkozott a Montclair State College dráma tagozatára. Hamarosan kiemelkedő alakítást nyújtott Rick megformálásával Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, s a sikeren felbuzdulva gyakran elrepült New-Yorkba, ahol szorgalmasan járt az Off-Broadway színházaknál tartott meghallgatásokra. Bízott a képességeiben, és úgy érezte, nincs szüksége több tanulásra, ezért már az első évben otthagyta az iskolát, és lakást bérelt Manhattanben. Persze élni is kellett valamiből, ezért mixer lett a Cafe Centralban, ahol mindenféle híresség megfordult. Amikor éppen nem italt kevert, Willis rendületlenül színészi munka után kajtatott. Off-Broadway darabokban lépett fel; a nagy áttörés 1984-ben következett be, amikor Sam Shepard A szerelem bolondja című színművében Will Patton helyére beugorva óriási sikert aratott. Erre figyelt fel a Miami Vice című tévésorozat egyik munkatársa, és felajánlotta neki az egyik rosszfiú szerepét. Ezt jó pár kisebb filmszerep követte, majd Willis 1985-ben Los Angelesbe repült, hogy Madonna Kétségbeesve keresem Susant című filmjének szereplőválogatásán olvassa a férfipartner szövegét. Számára ez volt minden, s már éppen haza akart térni, amikor meghallotta, hogy az ABC A simlis és a szende sorozatához is karaktert keresnek. A mintegy háromezer reménykedő jelentkező között Willis az utolsó volt a sorban, s végül ő kapta a szerepet, ami Emmy- és Golden Globe-díjat hozott neki. Bár a képernyőn jól mutattak együtt, Bruce ki nem állhatta partnerét, Cybill Shepardot, s forgatáson kívül számos látványos veszekedés zajlott le közöttük, megalapozva ezzel Willis temperamentumos hírét… A film világába Blake Edwards vígjátékával, a Nem látni és megszeretnivel (1987) tört be, Kim Basinger volt a partnere. Közben a Stakeout forgatásán megismerkedett Demi Moore-ral, és fülig egymásba szerettek, Willis nemsokára feleségül is vette Demit. Következő filmje a Hollywood varázsa volt, amelyben Tom Mixet, a legendás filmcowboyt alakította. Az igazi sikert a Drágán add az életed! hozta meg számára, amivel a világhírű sztárok közé emelkedett. Norman Jewison Az ellenség földjén című filmjében vietnámi veteránt alakított, majd játszott a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjat nyert Tarantino-filmben, a Ponyvaregényben. Paul Newman partnere volt a Senki bolondja című filmben, ezután Az ötödik elem és az Armageddon következett. Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichiátert formálta meg a Hatodik érzékben, majd a Kurt Vonnegut regényét feldolgozó Bajnokok reggelijében producert alakított, Rob Reiner Velem vagy nélküled című filmjében Michelle Pfeiffer a partnere. 2000-ben Emmy-díjra jelölték a Jóbarátok című tévésorozat vendégszereplőjeként, s azóta is új terveket szövöget…

Született: 1955. március 19.  (Idar-Oberstein, NSZK)

Születési név: Walter Bruce Willis


Bruce Willis sem tudja, mi van Demivel?
2011. december 02.  15:00
Demi Moore ex-férje szigetén mentette a házasságát
2011. november 21.  21:43
Bruce Willis újra apa lesz
2011. október 29.  16:47
Bruce Willis ki nem állhatja Zac Efront
2011. augusztus 17.  10:17
Bruce Willis szerepet kaphat a G.I. Joe 2-ben
2011. augusztus 15.  08:52
Bruce Willis ismét bérgyilkos szerepben
2011. június 01.  11:53
Bruce Willis ráfizetéssel válik meg otthonától
2011. április 23.  11:51
Bruce Willis rémes kolléga
2011. január 25.  22:11
Folytatódik a RED
2011. január 22.  19:20
Willis egy orosz bank új arca
2010. november 29.  08:26
Wes Anderson újabb sztárparádét tervez
2010. november 16.  07:06
Bruce Willis bevállalja a Die Hard hatodik részét is
2010. október 25.  11:24
Bruce Willis leszerződött a Ten főszerepére
2010. október 11.  21:10
Steve Austin visszatér A feláldozhatók folytatásában
2010. október 07.  14:10
Kiefer Sutherland és Bruce Willis A fantasztikus négyes tagjai?
2010. szeptember 05.  18:23
Bruce Willis és Sigourney Weaver thrillerben játszanak
2010. augusztus 09.  09:51
Bruce Willis ismét sci-fi szerepet vállalt
2010. május 18.  19:51
Íróra vár az ötödik Die Hard
2010. május 08.  21:14
Pikáns páros: Jamie Foxx és Bruce Willis először együtt
2010. március 25.  05:53
Jövőre jön a Die Hard 5.
2010. március 02.  11:12
Jön a Die Hard ötödik része
2010. február 28.  23:13
Bruce Willis sosem plasztikáztatna
2009. november 16.  09:30
Rendezője szerint Bruce Willis „félelmetes”
2009. november 01.  10:40
A 30 legmeghatározóbb epizódszerep
2009. október 11.  12:18
Balhéval ért véget Willis új filmjének forgatása
2009. szeptember 02.  23:10
Bruce Willis újra boldog
2009. augusztus 17.  22:38
Bruce Willis újra akcióban
2009. július 25.  17:06
Willis, a romantikus
2009. június 20.  01:10
Willis utál egyedül lenni
2009. június 19.  05:43
Bruce Willis hivatalosan feleségül vette Emma Heminget
2009. március 29.  13:47
Bruce Willis megerősítette az esküvőt - az év első nagy szenzációja
2009. március 21.  00:01
Szenzáció: Bruce Willis feleségül veszi modell barátnőjét
2009. március 20.  19:22
Négymillió dollárra perelik Bruce Willis-t
2009. március 03.  18:10
Bruce Willis-ék végigveszekedték a Karácsonyt
2008. december 27.  21:30
Bruce Willis-ből Paul Newman faragott férfit
2008. november 22.  07:42
Bruce Willis lánya: A házinyuszi
2008. október 05.  10:24
Bruce Willis megtalálta a következő Demi Moore-t
2008. július 01.  10:39
További hírek:
Heigl bujasággal lepte meg párját
2012. február 04.  21:41
Tóth Gabi és Gundel Takács Gábor is átvehette idén a Story Ötcsillag Díjat
2012. február 04.  21:20
Sam Worthington élete kihívása: nyugton maradni 20 emelet magasan
2012. február 04.  20:02
Oliver Stone beszáll a drogháborúba
2012. február 04.  18:19
Ryan Reynolds kiütötte Denzel Washingtont
2012. február 04.  16:35
Demi Moore nem megy rehabra
2012. február 04.  14:49
Zoe Saldana és Bradley Cooper egy pár
2012. február 04.  13:00
Ashley Greene-nek nem megy a szekér
2012. február 04.  11:11
Madonna felkészült rendező
2012. február 04.  09:25
Tilda Swinton-t barátai öltöztetik
2012. február 04.  07:46
Első kép a készülő James Bond filmből
2012. február 05.  06:10


Daniel Craig már harmadik alkalommal alakítja Ian Fleming 007-es ügynökét, James Bondot az ősszel mozikba kerülő szuperprodukcióban, a 007 – Skyfallban (Skyfall).
Chris Noth SJP-re vágyik
2012. február 04.  23:20


A Szex és New York Mr. Big-je nagyon reméli, hogy újra együtt dolgozhat majd a sorozat és filmek női főszereplőjével.
Bruce Willis
Bruce Willis
Bruce Willis
Bruce Willis
Bruce Willis
90% - 10%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011