Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Carey  Mulligan  Jackie  Chan  Naomi  Watts


Bill Maher

Bill Maher New Yorkban született és New Jersey államban nevelkedett, stand-up-os pályafutását a Cornell egyetemen szerzett diplomáját követően kezdte. A New York-i Catch a Rising Star dumaszínházban dolgozott műsorvezetőként, aminek köszönhetően a The Tonight Show és a Late Night with David Letterman vendége is volt. Maher 1989-ben debütált az HBO-n egy One Night Stand műsorban; ezt a CableACE-díjas műsort 1992-ben követte a Command Performance című One Night Stand műsor. Miután 1993-ban elindította a Politically Incorrect című műsorát, 1994 januárjában vendége volt az HBO Comic Relief VI című műsorának, majd a következő év szeptemberében mutatta be első egyórás műsorát az HBO Comedy Hour című sorozatában Bill Maher: Stuff That Struck Me Funny címmel. Egy évvel később Dennis Millerrel közösen vezették az HBO 30 Seconds Over Washington című sorozatát, 1997-től pedig több műsorral is jelentkezett az HBO Comedy Hour című sorozatban. 1989-es debütálása óta összesen nyolc önálló műsort készített az HBO-nak.

A teljesség igénye nélkül Maher olyan filmekben szerepelt, mint a Pizza Man, Kannibálasszonyok a halál avokádódzsungelében, a Don’t Quit Your Day Job, a Club Med és a Ratboy. Legutóbbi mozis munkája a 2008-as Religulous című dokumentumfilm volt, amely hatalmas vitát váltott ki, és legalább annyi kritikai elismerést is hozott számára. Íróként is sikereket ért el, legutóbbi könyve, a „New Rules: Polite Musings from a Timid Observer” például felkerült a New York Times bestseller listájára, és országszerte vezette az eladási listákat.

Bill Maher korunk egyik legszókimondóbb és legfelkapottabb humoristája – a 12 Emmy-re jelölt Real Time with Bill Maher című késő esti talkshow házigazdája –, aki most egyszemélyes stand-up comedy műsorral jelentkezik. A mintegy egyórás műsort az észak-karolinai Raleigh-ban, a Progress Energy Center for the Performing Arts kulturális központban vették fel. Hírességek, politikusok és kritikusok tucatjaival folytatott, szemtelenül őszinte beszélgetéseit követően most számos aktuális témával kapcsolatban osztja meg velünk őszinte és humoros véleményét önálló show-jában. Szóba kerül többek között a „két Amerika” közötti folyamatos megosztottság (a Wall Street-iek és mindenki más); Obama és a többi „jófej” elnök; hogy vajon milyen lenne Amerika hangulata, ha McCaint és Palint választották volna meg; az a furcsa kényszeresség, hogy a megbukott (autóipari) cégeket megmentsék; a munka mint a kokain helyettesítője; a hasznos modern találmányok hiánya a teljesen idióta termékekkel szemben; a különbség aközött, hogy Amerikát utálni vagy az amerikaiakat utálni; a hamis hazafiság, és hogy mit kellene valójában jelenteni csapataink támogatásának; Bush mint „az elnök, aki biztonságot adott” (egy kivétellel); Michael Phelps és a marihuána; Michael Jackson halálának véget nem érő vizsgálata; vallással kapcsolatos dolgok, amik igen bosszantják Mahert, illetve egy idétlen bibliai történet.



Bill Maher: de én nem tévedek - az HBO Comedy műsorán
2011. március 31.  00:03
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011