 |
(1958)
Egy történelemtanár apa és egy háztartásbeli mama gyermekeként látott napvilágot, megelőzve testvéreit.
7-en voltak fiúk, lányok. Előbbieket mind a színészi pálya vonzotta, utóbbiak pedig polgári foglalkozásokat választottak.
Alec tanulmányait a George Washington Egyetemen folytatta, ahol politológiára szakosodott, de diplomát végül New Yorkban szerzett 1993-ban, dráma szakon.
Színészi pályája legelején szappanoperákban szerepelt. 1987-ben debütált a Forever Lulu c. filmben.
A következő évben szerepelt a Dolgozó lányban, játszott Tim Burton Kísértethistória című filmjében, Jonathan Demme Keresztanya című vígjátékában. Első átütő címszerepét a Vadászat a Vörös Októberre c. akciófilmben jegyzi, Sir Sean Connery mellett.
Baldwint koromfeketére festett haja, tengerkék szemei és annak kontrasztja teszi alkalmassá a pozitív, úgymint negatív szerepek eljátszására.
Az Előjáték egy csókhoz c. filmben Meg Ryan oldalán tűnik fel egy romantikus hős bőrébe bújva. Pszihopata szörnyeteget alakít a Bűvöletben Nicole Kidman mellett, Az esküdtben Demi Mooreral flörtölködik. Nem felejti ki a világirodalom klasszikusait sem!
Stanley Kowalski szerepét Marlon Brando után nem sok színész merte volna vállalni, Baldwin megtette – A vágy villamosa főszerepéért Emmy- és Arany Glóbusz-jelölést kapott a legjobb férfiszínész kategóriában.
A Fogd a nőt és fuss! forgatásán ismerte meg leendő feleségét, Kim Basingert, akitől 7 év után végül elvált.
A XXI.sz legeslegelején a Pearl Harbour című filmben játszott Ben Affleck és Cuba Gooding, Jr. oldalán, és első rendezői munkájának is nekilátott The Devil and Daniel Webster címmel. A Faust-történetben maga Baldwin, Anthony Hopkins és Jennifer Love Hewitt szerepelt.
Ezután sem állt le a filmezéssel, 2001-ben, a Final Fantasy - A harc szelleme, 2002-ben pedig a Háború a háborúról következett.
2003-ban pályafutása legnagyobb sikerét érte el a A szerencseforgató című filmnek köszönhetően, amelyben nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték.
Ugyanebben az évben a A Macska - Le a kalappal! Mike Myers és Dakonta Fanning oldalán volt látható.
2004-ben jött előbb a Derült égből Polly, majd a temérdek díjat besöprő Aviátor.
2005-ben az Elizabethtown-ban Orlando Bloom, Kirsten Dunst és Susan Sarandon oldalán volt látható. Még ugyanebben az évben mutatták be a mozik a Dick és Jane trükkjei című filmjét is.
Egy esztendővel később Az ügynökségben játszott fontos mellékszerepet Matt Damon és Angelina Jolie oldalán, Robert De Niro filmjét 2007 novemberében mutatták be a magyar mozik.
Akivel A Tégla című filmben is együtt dolgozott szintén 2006-ban. Amely termékeny éve volt, hisz erre az esztendőre datálható a Kés, villa, olló című filmje is.
2009-ben az Egyszerűen bonyolutl című filmben láthattuk Meryl Streep és Steve Martin társaságában.
2010-ben A stúdió című sorozat főszereplőjeként Golden Globe-díjat nyert a televíziós kategóriában.
2010-ben Steve Martin oldalán az Oscar Gála házigazdája.
Született: 1958. április 3. (Massapequa, Long Island, New York, USA)
Születési név: Alexander Rae Baldwin III
Testvére: Daniel Baldwin |