Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Tom  Selleck  Marion  Cotillard


Hurts

Adam Anderson és Theo Hutchcraft a zenekar-alapítás abszolút modern módját választották. 2005 utolsó napjaiban közös baráti társaságba keveredve egy manchesteri klubban találkoztak, dumáltak zenéről, majd évekig csak az interneten tartották a kapcsolatot. A város változatlan, de már közös dalaikat készítik egy pincehelyiségben kialakított stúdiójukban. A Hurts nevű új brit duó megérkezett.

˝Better Than Love˝ című debütáló slágerük olyan, mintha Calvin Harris remixet készítene a Depeche Mode vagy a Human League egyik dalából. A Hurts zenéjén és első klipjük képi világán áthat a ´80-as évek hangulata.

A két különleges figura első találkozása után szinte azonnal elindult a közös munka. Ahogy ők fogalmaznak: ˝Korábban csináltunk együtt zenét, mint ahogy megismerkedtünk.˝ Anderson küldte a zenei alapokat, Hutchcraft pedig vissza a vokálokat - mindezt az interneten keresztül, éveken át. S bár különböző (zenei) háttérrel rendelkeznek, mindketten máshonnan jöttek, még Daggers nevű első közös - és nem túl sikeres - produkciójuk után is megtalálták a közös nevezőt.

A Hurts az igazi jövő. Ezt 2008 végétől hőseink is tudják. Ekkor tértek vissza manchesteri bázisukra, s - ahogy ők mondják - ˝reményteli melankóliával˝ kezdtek el új dalokat írni. Ekkor tudták, hogy szakítaniuk kell a múltjukkal. Másnap elrepültek Veronába, hogy olasz inspirációra tegyenek szert. Jártak Berlinben is hasonló céllal - amikor pár hónapja a Sony Music szerződtette őket, akkor is épp Németországban voltak.

Alkotói munkájuk során a jelenkori zenének egy olyan különleges fajtáját akarják létrehozni, amely teljes, magabiztos, örömteli, frissítő, érzésekkel teli, ugyanakkor a stílusa meghatározhatatlan. A két zenész az őket érő számtalan zenei hatás és a rájuk nehezedő nyomás ellenére hihetetlenül nyugodt, kedves, humoros és meglehetősen fura. Elvarázsolt és titokzatos.

Adam Anderson és Theo Hutchcraft hosszú utat tettek meg a sikerig, ami a jelenük és még inkább a jövőjük. Készülő debütáló albumukról már izgatottan beszélnek: a Hurts tagjai érzik, hogy zenéjük nem csak örömet szerez rajongóiknak, hanem szórakoztatja és megmozgatja őket. A lehetőség abszolút adott, hisz május 24-én hivatalosan is megjelenő ˝Better Than Love˝ című első slágerüket és tavaszi-nyári brit turnéjukat követi rövidesen a Hurts első albuma is.




További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Hurts
100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011