Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sharon  Stone  Drew  Barrymore  Sam  Worthington


Király Linda

(1983)

Linda 1983. február 28-án született New Yorkban. 8 éves korától énekel.

Édesapja Király Tamás zenész, a Color együttes egykori tagja. Édesanyja stylist, két ikeröccse van. 8 éves korától énekel, az USA-ban számos színdarabban szerepelt.
Családjával 2000-ben települtek vissza Magyarországra. Édesapja az európai menedzsere, édesanyja pedig a stylist-ja. Linda akkor kezdte meg tanulmányait a zenei konzervatóriumban.

Amikor visszatelepültek Magyarországra, a közönség a Szerelem utolsó vérigcímű filmben nyújtott alakításából - egy kabinetszerep -, illetve a Presser Gábor által, a filmhez írt betétdal előadójaként ismerte meg. Dobray György rendező ˝Szerelem első vérig˝ című filmjét 1985-ben mutatták be, két évvel később pedig a folytatást.

Tizenöt év szünet után készült el a befejező rész. Dobray György filmjei nevezetesek arról, hogy új tehetségek bukkannak fel bennük. Az ˝első vérben˝ Szilágyi Mariann és Beri Ari, most, ebben a legutolsóban pedig Király Linda.

Linda fellépett például 2001. november 24-én a Queen Audiencia elnevezésű koncerten. A Queen együttes alapításának 30. évfordulója alkalmából a Petőfi Csarnokban: napra pontosan 10 évvel azután, hogy a zseniális Freddie Mercury elhunyt, a magyar könnyűzene fiatal tehetségeinek és örökifjú sztárjainak előadásában szólalt meg a Queen 24 dala.

2002. június 1-jén Király Linda is szerepelt az ún. Popfesztivál-koncerten. A Locomotív GT fennállásának 25. évfordulója alkalmából egész napos fesztivált rendeztek a Hajógyári szigeten. Ennek keretében egy popkoncerten ismert színészek és zenészek adták elő a ˝Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról˝ című Presser-Adamis musical dalainak egy részét. Király Linda mellett fellépett Roy, Bíró Eszter, Lovasi András és Kaszás Attila.

Páratlan hangi adottságaira Amerikában is felfigyeltek, így Linda 2002 nyarán egymillió dolláros (252 millió forint) szerződést kapott a San Francisco-i FM Stúdiótól. Producere, Denzel Foster már látta, hogyan válik ismeretlen tehetségekből világsztár. A magyar lány hangjáról azonban még ő is csak szuperlatívuszokban beszél. Teljesen biztos abban, hogy Király Lindának minden adottsága megvan a sikerre. Linda azért tűnik ki a többiek közül, mert klasszikus zenei képzést kapott, és otthon van a tipikusan ˝fekete˝ műfajokban is.

Majd jött egy újabb felkérés, ezúttal Andrew Lloyd Webbertől ˝Az Operaház fantomja˝ női főszerepére.

2003. decemberében elkészült első szóló albuma, a Number 1. A dalok 60%-a angol nyelvű, a többi magyar. Ezek összességében a világ minden részén készültek. Mousse T. (Tom Jones szerzője), Errol Rieds és Denzel Foster (N´ Vogue) éppúgy írt rá dalt, mint Presser Gábor. Az albumon keverednek a stílusok. Az egyik legdinamikusabb dalból, a ˝Holla˝-ból (Mousse T.) már elkészült a videoklip, amelyet egy rangos budapesti szórakozóhelyen forgattak, Justin Timberlake koreográfusával és táncosaival. Linda anyanyelve az angol és a magyar, jelenleg franciául is tanul. Nincs fölvett image-e, színpadon és a hétköznapokban is önmagát adja. Ebben segíti őt stylistja és managere, vagyis a szülők.

Linda rendkívül intenzív és komoly érdeklődést váltott ki külföldön is. Az Egyesült Államok, Anglia, Németország számos neves előadója, zeneszerzője és producere kereste meg. Végül Livingstone Brownnal kezdett el dolgozni Londonban, aki fel is hívta a nagy nevű angol menedzser, Jonathan Shalit (Jamelia, Big Brovaz, Javine, Charlotte Church) figyelmét Lindára. Miután Shalit hallotta Lindát énekelni, rögtön menedzseri szerződést ajánlott. 2004. őszén Linda Londonba költözött, és folytatta a demo felvételek készítését. 2005. novemberében, több nagy lemezkiadó ajánlatának mérlegelése után, Linda végül a Universal Music-kal kötött 5 éves lemezszerződést. Ekkor Amerikába költözött, ahol megkezdődött a komoly munka, a nemzetközi debütáló album anyagának elkészítése.

Első, Amerikában késztett kislemezdala, a Can´t Let Go 2007. júniusában lett kész, mely Magyarországon 2008-ban az év legjátszottabb hazai dala lett a Mahasz összesített rádiós listája alapján. Időközben egy duettet is késztett Eric Benét-vel, mely 2008. szeptemberében jelent meg világszerte a Love & Life című Eric Benét albumon.


Született: 1983. február 28.  (USA, New York)


A három Király meghódíthatja Európát
2012. február 03.  11:35
Megasláger az év magyar filmjében
2011. november 25.  22:04
Csütörtökön adják át az idei Glamour Women of the Year díjakat
2010. március 17.  13:59
További hírek:
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
George Clooney tvben mutatja meg otthonát
2012. február 06.  14:49
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Király Linda
Király Linda honlapja
88% - 11%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011