Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Rachel  Weisz  Jackie  Chan  Robert  Downey Jr.


A-Ha

A szintetizátor-központú újhullámos trió, az A-ha Oslóban alakult az 1980-as évek elején a Paal Waaktaar-Savoy és Magne Furholmen nevével fémjelzett Bridges nevű együttes romjaiból. Savoy és Furholmen 1982-ben vették be Morten Harket-ot, hogy néhány demó számot vegyenek fel, amelyeket aztán londoni klubokban mutattak be. A csapatot egyből leszerződtette a Warner Brothers, és meg is jelentették debütáló albumukat, a Hunting High and Low címűt 1985-ben. A No.1 album (az első norvég) leginkább a Take on Me című kislemez, jobban mondva annak videoklipje nyomán lett platina lemez. Az élő alakok és a képregény-formátumú szereplők kombinációjának köszönhetően ez a klip a korai MTV egyik legemlékezetesebb száma lett. Az A-ha második albuma, a Scoundrel Days jól szerepelt az angol slágerlistákon. Az együttes ugyan sikerült népszerűségét megőrizni a szigetországban, három további album felvétele után a 90-es évek elején a tagok úgy döntöttek, abbahagyják. Savoy a pályán maradt és megalakította a Savoy nevű rock-négyest New York-ban, az együttes frontembere Morten Harket pedig nemrégiben kezdett szóló karriert. Érdekes, hogy az együttes még mindig hihetetlen népszerűségnek örved Brazíliában, ahol 1991-ben kétszázezres közönség előtt léptek fel egy fesztivál keretében mint ˝húzó együttes˝.

1993-as albumuk bukás lett a kiadó számára, és egészen 1998-ig nem zenéltek. Ebben az időszakban szólóalbummal jelentkezett a frontember, Morten Harket és a gitáros, Paul Waaktaar-Savoy.

Legfrissebb, 2009 júniusában megjelent, Foot of the Mountain című albumuk az ötödik helyet érte el a brit slágerlistán. Nem sokkal a korong megjelenését követően bejelentették, hogy az A-Ha negyedszázad után végleg megszűnik.



További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
A-Ha
100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011