 |
(1961)
A 48 éves egyházi önkéntes, Susan Boyle a skóciai Blackburnben született és nevelkedett, s Pebbles nevű macskájával egészen addig ott is lakott, míg egyszer csak jelentkezett a Britain´s Got Talent tehetségkutató műsorba.
Susan 12 éves kora óta énekelt, és a show előtt rendszeresen járt egyházi eseményekre segédkezni, amikor csak tehette. A Britain´s Got Talent meghallgatására Susan A nyomorultak című musical ˝I Dreamed a Dream˝ című dalát választotta. A legendás szereplés már a videomegosztó oldalak segítségével mára mára több mint 300 millióan látták szerte a világon, s ezzel időközben Susan nemzetközi sztárrá nőtte ki magát. A brit tehetségkutató döntőjében egyébként Susan Boyle az előkelő második helyet szerezte meg a Diversity nevű tánccsapattal szemben folytatott hősies versenyben.
Susan Boyle debütáló CD-je bevonult a történelembe, miután az amerikai albumlistán 2009 eddigi legnagyobb első heti fogyását produkálta, illetve a Billboard 200-as lista történetében - 1991 óta, amióta a Soundscan végzi az adatok összegyűjtését - az ő debütáló lemeze kelt el a legtöbb példányban a női előadók között. Az ˝I Dreamed A Dream˝ 700.763 darabos fogyással érte el a #1 pozíciót Amerikában (az AC/DC tavaly októberben megjelent ˝Black Ice˝ című albuma óta ez a legnagyobb első heti darabszám, abból 784.000 darab CD-t adtak el a megjelenés hetében).
Boyle albuma szintén #1 lett Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Írországban, Kanadában és Új-Zélandon is. Az ˝I Dreamed A Dream˝-ből közel 3 millió példány kelt el világszerte múlt hét hétfői megjelenése óta. Szeptemberben 48 órával az album Amazonra történő kihelyezése után az ˝I Dreamed A Dream˝ egyből felugrott a #1 pozícióba az előrendelési listán. Ennek köszönhetően a megjelenés napjára az album elérte a miden idők legtöbb példányszámban előrendelt CD-je címet az Amazonon.
Simon Cowell így gratulált Susannak a nagyszerű eredményhez: ˝Hihetetlenül büszke vagyok Susanra, és el vagyok tőle ragadtatva. Ezt a sikert nála jobban senki sem érdemelhette volna meg. Susan Boyle egész egyszerűen felrúgta a szabályokat, története akár egy hollywoodi mozifilmbe is illene, de ez most a valóság, és egy igazán tehetséges, kedves asszony, aki máris nyert.˝
˝Susan Boyle egy olyan rokonszenves tulajdonság birtokában van, mely könnyedén megérthető, és mely jelentőségteljes számos hűséges rajongója számára. Nézik minden mozdulatát, legyen az akár a YouTube-on, Facebookon vagy Susan saját weboldalán, és ugyanolyan őszintén reagálnak rá, akárcsak Susan. A kapcsolat Susan és rajongói között teljesen egyedülálló, és ami a legfontosabb, valódi. Ők juttatták őt oda, ahol ma van˝ - mondta Steve Barnett, a Columbia Records elnöke.
Miután elment a brit tehetségkutató műsor, a ˝Britain´s Got Talent˝ meghallgatására, ahol Susan azonnal lenyűgözte a zsűrit, a nézők - majd mindenki, akinek van hozzáférése a YouTube-hoz - végigkövethették káprázatos szereplését az ˝I Dreamed A Dream˝ című dallal a Nyomorultakból. A tornádó erejével söpört végig az egész világon ez a videó (melyet ezidáig összesen 300 millió alkalommal néztek meg a YouTube-on), melynek köszönhetően Susan Boyle-t azóta is lázas érdeklődés övezi. Ezt bizonyítja közel 2 millió rajongója is, aki már csatlakozott Susan Facebook profiljához.
Az ˝I Dreamed A Dream˝ című album zenei anyagát 2009 nyarán rögzítették. Susan először júliusban lépett stúdióba Edinburgh-ban, és olyan dalokat választott, melyek jól tükrözik önmagát. A végeredmény őt magát és veterán producerét, Steve Macet is megdöbbentette szépségével és zenei hatásával. ˝Fontos volt, hogy érezhettem mindazt, amit énekeltem˝ - mondja. A 12 számos albumon olyan világhírű dalokat hallhatunk Susan Boyle-tól, mint az ˝I Dreamed A Dream˝, a ˝Cry Me A River˝, csakúgy, mint a The Rolling Stones ˝Wild Horses˝ című dalának lenyűgöző feldolgozása, Madonna ˝You´ll See˝-je, a The Monkees ˝Daydream Believer˝ című dala, és a kifejezetten Susan számára írt ˝Who I Was Born To Be˝.
Született: 1961. április 1. (Kanada, Blackburn)
|