Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jeremy  Renner  Tom  Selleck  Hugh  Grant


Ricky Martin

(1971)

A Puerto Rico-i Ricky Martin újradefiniálta a latin-popot, kiszélesítette, szinte teljessé tette annak már meglévő dimenzióit. Nevét legkésőbb akkor az egész világ megismerte, amikor az 1998-as francia futball-világbajnokság dalát, a La copa de la vida című slágert énekelte. Legalább 187 ország apraja-nagyja figyelte őt, nők millióinak vére pezsdült fel a srác láttán és a zene hallatán egy pillanat alatt. A Puerto Rico-i születésű megasztár San Huanban nőtt fel, és már hatévesen hozzászokott a kamerákhoz, mivel szép kis pofija miatt reklámfilmekben foglalkoztatták előszeretettel. Színészképzésben és zenei oktatásban egyaránt részesült. 1984-ben, 12 éves korában a latin-amerikai zenei szenzációnak számító Menudo tagja lehetett. Öt év szüntelen lemezfelvétel és turnésorozat után 1989-ben úgy döntött, hogy megválik a csapattól, először New Yorkba, majd Mexikóba költözött, hogy szólókarrierjét megalapozza. Már legelső, saját nevével fémjelzett albuma aranylemez lett Mexikóban, Chilében, Argentínában, Puerto Ricoban és az Egyesült Államokban is. A Me Amaras megjelenését követően Los Angelesbe költözött, ahol a General Hospital című szappanoperában elvállalta Miguel szerepét. Harmadik lemeze, az A medio vivir hat hónap alatt 600 ezer példányban kelt el, és a Vuelve ugyanilyen keresett volt. Első angol nyelvű sikere a Maria című dal volt, amellyel 1995-ben ostromolta a slágerlistákat. Sikere és népszerűsége a szólókarrier kezdete óta töretlen, aminek fényes bizonyítéka, hogy 2000 novemberében 6 millió néző szavazatának értékelése után az MTV Europe Music Awards gálán őt választották a Legjobb Férfi Előadónak.

Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Szükségalapja) nagyköveteként Ricky Martin 2002-ben megalapította a Ricky Martin Alapítványt és a People For Children nevű alapítványt. 1999-ben részt vett a Pavarotti and Friends nevű zenés talákozón Modenában.

Nagylemezei:
Ricky Martin(album) – 1991
Me Amarás – 1993
A Medio Vivir – 1995
Vuelve – 1998
Ricky Martin(album 2) – 1999
Sound Loaded – 2000
La Historia – 2001
Almas del Silencio – 2003
Life – 2005
MTV Unplugged – 2006
Black & White Tour – 2007
Ricky Martin 17 – 2008

Született: 1971. december 24.  (Puerto Rico, San Juan)


Ricky Martin nem házasodik
2012. január 07.  16:13
Ricky Martin az apaságról mesélt
2011. július 20.  22:23
Ricky Martin halálos fenyegetést kapott
2011. július 17.  04:02
Ricky Martin gyermekotthonokat építtet
2011. június 25.  17:51
Ricky Martin díjat kap
2011. február 13.  20:46
Ricky Martin örökbe fogadna
2010. december 28.  11:20
Ricky Martin Oprah-nak mesélt
2010. november 04.  11:23
Ricky Martin életrajzi könyvet írt
2010. augusztus 27.  12:45
Ricky Martin vállalja homoszexualitását
2010. március 31.  00:13
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Ricky Martin
81% - 18%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011