Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Rachel  Weisz  Hugh  Grant  Mena  Suvari


Pataky Attila

(1951)

zenész, énekes

1951. július 2-án született Miskolcon. Civil szakmája szerint, üzemmérnök. Egy fia van, Gergő, aki 1976-ban született.
1974-ben alapította meg az Edda Műveket, amellyel ez idáig 20 arany-, 2 platina- és egy gyémántlemezt gyűjtött be.

1998-ban jelent meg első szólólemeze Dáridó címmel, rajta a legjobb magyar slágerekkel, természetesen Patakys stílusban.

Majd rá egy évre jelent meg második szólóalbuma, Csupaszív címmel, amelyen olyan világslágereket énekel magyarul, mint Cher Believe-je, vagy Lou Bega Mambo No. 5-ja.

Edda:
Tagok:
- Alapi István - gitárok
- Gömöry Zsolt - billentyűs hangszerek, vokál
- Hetényi Zoltán - dobok
- Kicska László - basszusgitár
- Pataky Attila - ének

1974-ben Miskolcon alakult meg a zenekar. Alapító tagok: Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz, Zselenc László, Csapó György.
1978-ban a Piramis előzenekaraként a Budai Ifjúsági Parkban koncertezhetek először több ezer ember előtt.
A következő évben a Közgázon, a Rock-reflektor című műsor keretében léptek fel. Hamar népszerűvé váltak a fiatalok körében romantikus, populáris rockzenéjükkel.
1980-ban jelent meg első nagylemezük, öt dallal szerepeltek az Ifjúsági Magazin slágerlistáján, ebben az évben vált ki az együttesből Barta Alfonz.
1981-ben jelent meg második nagylemezük a Ballagás című film betétdalával. Ebben az évben a Budai Ifjúsági Parkot - az első számú koncerthelyet - bezárták, ugyanis az Edda koncerten (1981. május 27.) a bejáratnál leomlott egy korlát és több fiatal megsérült.
1982-ben Csapó György és Zselenc László helyére Fortuna László és Róna György került.
1983-ban úgy tűnt, hogy a zenekar feloszlik.
1985-ben Pataky és Slamovics szólólemezt készítettek. Fortuna László halála után az alapító énekes -Pataky Attila - vitte tovább az Edda nevet.
1988-ra sikerült ismét igazi csapattá koválcsolnia Patakynak az együttest ekkor Donászy Tibor (dobok), Alapi István (gitár), Pethő Gábor (basszusgitár) és Gömöry Zsolt (billentyűs hangszerek) játszottak az Eddában.
1991-ben Pethő kilépett, helyére Kun Péter került, aki
1993-ban, az Agárdi Edda Tábor idején, közlekedési balesetben elhunyt, az ő emlékére készített a zenekar egy Unplugged albumot.
1993-ban Pataky mellett, Gömöry Zsolt, Alapi István, Kricska László és Donászy Tibor alkotják az Eddát.
1995-ben közös lemezük jelent meg a Mester és Tanítványaival.
1996-ban jelent meg az Elvarázsolt Edda dalok című album, amelyen többek között Ákos, az Animal Cannibals és Keresztes Ildikó énekelt Edda számokat. Alapi és Gömöry pedig szólólemezt készített.
1997-ben Donászy Tibort Hetényi Zoltán váltotta fel, valamint ebben az évben jelent meg 20. albumuk.
1998-ban pedig angol nyelvű lemezük jelent meg, Fire and Rain címmel.

Nagylemezeik: (25)
- EDDA 1. (1980)
- EDDA 2. (1981)
- EDDA 3. (1983)
- Viszlát! (1984)
- EDDA 5. (1985)
- EDDA 6. (1986)
- Változó idők (1988)
- Szaga van (1989)
- Pataky-Slamovits (1989)
- Győzni fogunk! (1990)
- Best Of (1990)
- Szélvihar (1991)
- EDDA 13. (1992)
- Lírák I. (1992)
- Az EDDA két arca (dupla album; 1992)
- Elveszett illúziók (1993)
- Lelkünkből - Unplugged (1993)
- Karaoke (1994)
- Sziklaszív (1994) - 15. Születésnap (dupla album; 1995)
- EDDA Blues (1995)
- EDDA 20. (1997)
- EDDA Lírák II. (1997)
- Best of 2 - a legjobbak... 1988-1998 (1998)
- FIRE & RAIN (angol verzió; 1998))
- Nekem nem kell más (1999)
- A Magyar rockzene hőskora (2000)
-Örökség (2003)
-Isten az úton (2005)
-Platina Platina (2005)
- A szerelem hullámhosszán (2006)


+ Elvarázsolt Edda dalok (1996)
Gömöry Zsolt szólómeze: X-változat (1997)

Pataky Attila szólólemezei:
- Dáridó (1998)
- Csupaszív (2000)


Született: 1951. július 2.  (Magyarország, Miskolc)


Monumentális lovas ünnep a világ legjobb lovas sportolóival és hazai hírességekkel
2011. november 19.  15:00
Pataky Attila hisz a földönkívüliekben
2011. augusztus 18.  19:20
Pataky Attila Jóban Rosszban
2011. június 26.  19:20
Ganxstáék metált csináltak az Edda-dalokból
2009. július 23.  11:26
Deák Bill Gyula is tiszteleg az EDDA előtt
2009. július 19.  09:33
Hungária, Demjén Ferenc, Edda: az idei Coke Club – MTV Icon-ok
2009. április 04.  14:33
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
Pataky Attila
95% - 4%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011