 |
kabarészerző, humorista, „az ország Kató nénije”
Névjegyén az áll: hogy „okleveles Kató néni”
A Rádiókabaré számára kezdett el kabarékat, pamfleteket írni a nyolcvanas évek közepén. Országos ismertségét a véletlennek köszönheti. Eredetileg egy falusi pamfletet írt volna a Rádiókabarénak, amelyben megvoltak a szokásos figurák: tanácselnök, tanárnő (ő volt Bajor Imre), Orsós szomszéd, a roma vállalkozó, ám kellett még egy sápítozó vénasszony is a darabba, a szerepet eredetileg Tábori Nórára írta. Ám egy vidéki fellépésre nem ment el a művésznő, és ott állt a stáb Kató néni nélkül. Ekkor Ihos József elkérte az előttük fellépő tánccsoport egyik hölgytagjának öltözékét, és ezzel megszületett Kató néni figurája, a siker frenetikus volt.
Ezt követően a Falugyűlés állandó résztvevője volt Kató néni a Rádiókabaréban. Azóta bejárhatta vele a Világot, még a szöuli olimpián is fellépett.
Kató nénit hamar felfedezte a televízió is, először az Ez + az, majd a Szeszélyes évszakok állandó szereplője lett.
Emellett kabarészerzői mivoltát sem adta fel, számos kabaréműsor társszerzője és szereplője.
Majd pedig a Bruhaha című magyar kabaré egyik szereplője, a kabaréműsor szereplője volt.
Rádióműsorok:
-Rádiókabaré
-Szilveszteri kabaré
Televízió:
-Ez + az
-Szeszélyes évszakok: egy családi szappanopera, a Szeszélyes család szereplője, ahol a családfő szerepét Harsányi Gábor játssza, míg az anyós a családban, a Kató néni, azaz Ihos József.
- Bruhaha
Videó:
-Humorfesztiválosok kabaréja (1994)
-Maksa Híradó II. (1994)
-Mariska és Juliska (1995)
-Kató néni (1995)
-Ihos József kabaré: „Kató néni és a hírek”
Nagylemezek:
-Heten mint a gonoszok 1. (1997)
-Heten mint a gonoszok 2. (1999)
Kabarék:
-Heten mint a gonoszok-szereplője és egyik írója
-Kiskegyed kabaré - egyik írója
-Kriminális kabaré - egyik írója
-Minket válasszon - szereplője
-Kihajolni veszélyes
-Zsebrepacsi
|