Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sacha Baron  Cohen  Tom  Selleck  Mena  Suvari


Friderikusz Sándor

Televíziós műsorvezető, showman, producer
1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán szerzett diplomát.

Gyerekriporterként 14 évesen került a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójába, tizenhat éves korától pedig már külsősként dolgozott a Magyar Rádió akkor legprogresszívebb heti politikai magazinjában, a 168 órában - oknyomozó riporterként. Később számos belpolitikai műsor vezető riportere lett, elsősorban a korabeli társadalmi visszásságok tényfeltárására szakosodva.

Rádiós pályafutását követően, színpadi talk show-ival hét éven át havi rendszerességgel magyar vidéki városokban készített – több száz fős közönség jelenlétében – nyilvános beszélgető műsorokat magyar híres emberekkel.

Az 1990 után újjászerveződő Magyar Televízió elnöksége által a kilencvenes évek elején kiírt pályázaton két műsorával is sikerült tévéképernyőre kerülnie. Az egyik Az én mozim című hosszú éveken át vetített riportműsor volt, a másik a Friderikusz Show. Az én mozim Pulitzer-díjat, majd később Tolerancia-díjat is kapott, a Friderikusz Show pedig a hazai televíziózás legújabb korszakának nyitányát jelentette, a mindenkori nézettségi rekordokat megdöntve évenként sok száz milliós nyereséget termelve a Magyar Televízió számára.

A fent említett műsorokat számos további követte: Friderikusz Sándor Magyarországon meghonosította a szélesebb nyilvánosság előtt a talk show műfaját, aztán két-három éven át volt a Békítő Show, a Váratlan Vendég, a Másképpen beszélgetek (ez utóbbiban egy teljes órán át vezető politikusokkal beszélgetett). Ezen tévéműsorok készítésére 1990 táján önálló céget hozott létre, majd a megnövekedett igény kiszolgálására újabb és újabb vállalatokat alapított.

A Magyar Televíziót követően egy ideig az RTL Klub kereskedelmi tévécsatornánál a Meglepő és Mulatságos című műsort készítette, amely szintén nézettségi rekordot hozott az akkor Magyarországon szárnypróbálgató RTL-nek.

1999-től a másik kereskedelmi csatornához, a TV2-höz igazolt, ahol egyaránt alkalma nyílt politikai műsorokat csinálni (Friderikusz, Szubjektív), illetve szórakoztató műsorokat (Osztálytalálkozó, Gyerekszáj), de néhány éves kihagyás után folytatódott Az én mozim is.

Először 2001. júliusában, majd 2002 szeptemberében, végül 2003 áprilisában kísérletet tett elfoglalni a Magyar Televízió RT elnöki székét, de mindhiába.

2003 – 2005 között a Magyar Televízió képernyőjén A szólás szabadsága című műsort vezette.

2006 - 2008: az ATV-n jelentkezett a Friderikusz Most című közéleti-politikai hír háttérműsorral.

2008 őszén a Megasztár negyedik szériájának zsűritagja volt.

Műsorai voltak többek között:
Friderikusz Show
Az én mozim
Meglepő és mulatságos

Díjai:
Pulitzer-díj (1997),
A legkedveltebb tévés személyiség (1999)
Prima Primissima díj (2005)
Déri János-díj (2007)



Friderikusz tényleg megveszi a kocsit Fekete Dávidnak
2009. január 06.  18:33
Friderikusz autót vesz Fekete Dávidnak
2008. december 21.  08:06
Friderikusz: a Magyar Rádióbeli egykori évekről
2008. december 12.  13:54
Friderikusz: a Magyar Rádióbeli egykori évekről
2008. december 10.  20:14
Friderikusz: Eddig 1.
2008. december 09.  20:14
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Friderikusz Sándor
Friderikusz Sándor
74% - 25%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011