Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Sacha Baron  Cohen  Hugh  Grant


Judák Tünde

(1986)

Munkahely, foglalkozás: táncos, énekes, playmate
Iskolák: gimnázium
Szemszín: kékes-zöld
Hajszín: fekete
Pontos ruha méretek: 38 (36)
Cipőméret: 38-39

Judák Tünde, a tavalyi III. helyezett playmate 2008-ban egy együttes, a Kelly Pride tagjaként mutatkozott be.

Tünde gyermekkorában számos népdalversenyt nyert, s bár hangi adottságai mindig is megvoltak, hogy a zenei pályára lépjen, sosem adódott igazi lehetőség számára.
Mindenképp fontosnak tartja, hogy olyan produkcióban vesz részt, amit ő maga is hitelesnek érez. Éppen ezért semmit sem szeretett volna elsietni, fél éves kemény munka után készült el első, bemutatkozó daluk, egy régi Black Out dal, az, Ami vagy feldolgozása.

A dalból 2008 őszén készült el első videóklipjük, amelyet kapcsolódó videóink között is megtekinthetsz

A csapatban Tünde csak az egyik szereplő, a többiek is komoly részt vállalnak a munkából. Mindenki fiatal, imádnak zenélni, és pont ezért találták meg a hangot Tündével.

Tagok:
Csák Szabolcs – dob
Judák Tünde – ének
Paczári Viktor – basszusgitár
Rátkai Márton – gitár
Varga Balázs – gitár, vokál

Az együttes olyan zenei producereket tudhat magáénak, mint Nagy Dávid, a Pokolgép gitárosa vagy Csányi Szabi, a Black Out frontembere. A készülő albumhoz szövegíróként csatlakozott Barbaró Attila és Szekeres Andris a Junkiesból.


Született: 1986. április 2.  (Magyarország, Budapest)



Együttese: Kelly Pride


Playmate és a rock’n roll - nézd meg a videóklipet!
2008. november 19.  17:40
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Kelly Pride
Judák Tünde
A Kelly Pride együttes honlapja
100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011