Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Rachel  Weisz  Sacha Baron  Cohen  Ryan  Reynolds


Groovehouse

A Groovehouse 1997 áprilisában alakult.
Az akkori együttest 2 fiú alkotta, Miki és Zsolti. A két srác 1988-óta szerepelt közös formációban, ekkor alapították meg az RBC-t (Rap Boys Company), majd egy évvel később a C-Consern-t. Mindkét formáció, amolyan amerikai mintára készült, főleg utcai témákat megválasztó rapzenét játszott.
1994-ben stílusirányt váltottak, az új formáció Fantas-TX néven futott, a stílus ezúttal már funky volt.
A legutolsó váltás pedig már a Groove House megszületését jelentette 1997-ben.

Később rátaláltak Judyra, aki szólóénekesnőként már hallatott magáról a könnyűzene világában. A fiúk kérésére 1998-ban felénekelte Szűcs Judit ˝Ha táncolsz velem˝ című dalát. 1998 októberében az énekesnő a csapat teljes jogú tagjává vált. Egy súlyos autóbaleset miatt első albumuk a tervezett február helyett csak 1999 júliusában jelenhetett meg.

A második lemez készítése közben Miki kilépett a csapatból, Zsolti és Judy alkották a duót, és folytatták a lemez munkálatai. Ennek eredményeként 2001. őszén megjelent második nagylemezük Hajnal címmel, mely arany illetve platinalemez lett. Ezzel a lemezzel az együttes számos megmérettetésen szerepelt sikeresen, és hozták el a legkülönfélébb díjakat. Magas volt a mérce, de Judy és Zsolti nagy lendülettel készült a további feladatokra, és az új albumra. 2003. novemberében jelent meg az Elmúlt a nyár című harmadik nagylemez ami, alig néhány hónap alatt bearanyozódott, illetve a csapat megnyerte a legjobb videóklipért járó Bravo Otto és Popcorn díjat is.

2005. ismét új kihívásokat állított eléjük. Elkészítették negyedik albumukat, amely Ébredj mellettem címmel jelent meg. Az előző lemezekhez hasonlóan ez is néhány hónap alatt bearanyozódott, és emellett a 2002-es évet szinte megismételve ismét a csúcsra törtek. Elnyerték idén a hazai zenei élet legrangosabb díját a Viva Cometet, valamint a Popcorn és a Bravo Otto díjkiosztóról sem tértek haza üres kézzel.

Elkészítették harmadik videoklipjüket is Ébredj mellettem című albumukról, mely a Szívvel lélekkel címet viseli, amit már most sokan az év slágereként aposztrofálnak. Nem csoda hisz csúcsstartolóként első helyen nyitott a Viva tv hivatalos slágerlistáján.

Hosszú szünet után a 2008-ban 10 éves Groovehouse zenekar új stúdióalbummal jelentkezett március 12-én, Hosszú az út címmel. A megszokott kellemes dallamok ezúttal érettebb hangzással, érzelemdús szövegekkel vegyülnek.

A 11 új szerzemény igazi stíluskavalkád, hiszen a rádióbarát slágerek mellett lendületes rock és érzelmes lírai dalok is hallhatók. Az első kislemezt – Tűz és víz címmel jelentették meg. Az ötödik nagylemez második maxijának és egyben videóklipjének a Örült lennék című dalt választották.

Groovehouse együttes nagylemezei:
1. (1999)
Hajnal (2001)
Elmúlt a nyár (2003)
Ébredj (2005)
Hosszú az út (2008)



Judy ismét menyasszony
2009. november 07.  10:51
Groovehouse Judy: Nem épp szimmetrikus az arcom!
2009. augusztus 27.  20:39
Judy zenekara nélkül áll színpadra
2008. október 31.  00:55
Judy pánikszobába került!
2008. október 09.  12:30
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Groovehouse
Groovehouse
Groovehouse
88% - 11%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011