 |
A Viva Televízió műsorvezetője
Zola több területen is kipróbálta magát, valódi életművész. Humorával, lendületességével igazi középpontja egy társaságnak. Sokan már megismerhették őt, hiszen karaoke műsorvezetőként éjszakai mulatók állandó szereplője volt.
Zola államigazgatási, majd PR szakon szerzett diplomát és az elmúlt évek alatt sok területen kipróbálta képességeit. Járt énektanodába, szabadidejében dalszövegeket ír, dolgozott brókerként, hobbi szinten pedig zenekart alapított. Műsorvezetői gyakorlatot karaoke klubokban szerzett, miközben az újabbnál újabb lehetőségeket kereste. Így jött a VIVA tévé műsorvezető válogatása, ahol nagy fölénnyel vitte el a trófeát a többi döntős, köztük Zimány Linda elől. Tudja, hogy személyisége megoszthatja a nézőket, mégis alapelve, amit közvetíteni is szeretne a képernyőn keresztül: „légy önmagad”, ne akarj más lenni, mint aki vagy, hiszen minden ember egy kis világ, amiben minden pillanatban jól kell éreznie magát.
|