Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Paul  Greengrass  Jackie  Chan  Mena  Suvari


Sarah Jessica Parker

(1965)

Az Ohio állambeli Nelsonville szülötte a Parker család 8 gyermekének egyikeként jött világra. Igen korán táncolni és énekelni tanult, és előadóként próbálkozott, majd miután édesanyjával New Jerseybe költöztek, 12 évesen már a Broadwayn játszhatott. Ezt követően a The Sound of Music és az Annie című musicalekben lépett fel nagy sikerrel.
A színházi szerepeket követően Parker 1982-ben a CBS televízió Square Pegs című sitcomjában debütált a tévéképernyőkön, s ezt követően Hollywoodba költözött, hogy filmszínészként csináljon karriert. A 80-as évek végéig a közönség elsősorban a televízióban győződhetett meg nagyszerű komikusi képességeiről, majd Steve Martin L.A. Storyjában vált elismert moziszínésszé.
A 90-es évek első felében a színésznő növekvő ázsióját mutatta, hogy olyan magasan jegyzett színészekkel játszhatott együtt, mint Nicolas Cage és James Caan (Első állomás, Las Vegas) illetve Bruce Willis (Árral szemben). A Tim Burton által rendezett Ed Wood, az Elvált nők klubja vagy a Támad a Mars! pedig immár azt jelezték, hogy Sarah Jessica Parkerrel mindenképpen érdemes számolni a jövőt illetően.

Legnagyobb sikerét a Szex és New York című sorozattal érte el. Amely 1998-2004 között futott, összesen 98 epizódot ért meg.
A Szex és New York főszereplőjeként négy Golden Globe-díjat söpörhetett be (2000, 2001, 2002, 2004).
A sorozat egyébként mozis karrierjét is elősegítette, hisz az utóbbi években olyan alkotásokban szerepelt, mint a Kőkemény család, vagy épp az Anyám nyakán.

Párja, Matthew Broderick, akivel egy gyerekük született. 2009-ben pedig egy béranya ikergyermekeket szült nekik.

Született: 1965. március 25.  (USA, Nelsonville, Ohio)


SJP áldását adta a fiatal Carrie-re
2012. március 26.  20:00
SJP átlátszó felsőben a divathéten
2012. március 10.  08:10
Ki lesz a fiatal Carrie Bradshaw?
2012. március 02.  15:01
Chris Noth SJP-re vágyik
2012. február 04.  23:20
SJP váltja Demi Moore-t
2012. január 31.  12:03
Sarah Jessica Parker családi körben ünnepel
2011. december 29.  19:37
Sarah Jessica Parker átengedi az otthonát
2011. december 20.  19:20
SJP: A gyerekek bonyolíthatják a házasságot
2011. december 09.  16:13
Zenék szilveszter éjjelre
2011. december 05.  09:36
New Yorkban kezdődik a szilveszter!
2011. november 20.  09:42
SJP büszke a házasságára
2011. november 12.  14:56
SJP szilveszter éjjele
2011. október 15.  21:30
Sarah Jessica Parker már tervezi a gyerekek nélküli életét
2011. szeptember 20.  21:40
Sarah Jessica Parker elismeri a dolgozó anyákat
2011. szeptember 11.  09:22
Sarah Jessica Parker is Lady Kate rajongó
2011. szeptember 07.  07:36
SJP ikrei sokkot kaptak Irene-től
2011. szeptember 06.  05:55
Sarah Jessica Parker hat nyelven tud rendelni
2011. szeptember 05.  09:18
SJP: Nem biztos, hogy lesz Szex és New York 3.
2011. augusztus 29.  12:34
Sarah Jessica Parkeréknek nincsen dadusuk
2011. augusztus 25.  09:00
Sarah Jessica Parker fia színész akar lenni
2011. augusztus 24.  19:53
A Szex és New York ismét képernyőn?
2011. augusztus 18.  17:55
Sarah Jessica Parker nem akar dadust
2011. július 17.  20:49
Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie a legjobban kereső színésznők között
2011. július 10.  13:20
Öt éven belül jöhet az új Szex és New York film
2011. február 24.  08:48
Sarah Jessica Parker, Susan Sarandon, Spike Lee és további világsztárok az új sorozatban
2011. január 07.  23:35
Szex és New York 2 az Arany málna várományosok között
2011. január 07.  16:23
Christina Hendricks Sarah Jessica mellett kapott szerepet
2010. december 24.  11:30
Sarah Jessica Parker a minőségi divatcsászárnő
2010. december 12.  14:09
Sarah Jessica Parker felvásárolja New Yorkot
2010. december 08.  07:07
Sarah Jessica Parker az öregedésről és a kritikákról beszélt
2010. december 07.  14:10
Angliában vezet a Szex és New York
2010. július 02.  15:37
SJP: a homoszexuális rajongók kulcsfontosságúak
2010. május 31.  08:32
Sarah Jessica Parker állítja: nem téma a Szex és New York 3.
2010. május 29.  07:16
SJP és Carrie
2010. május 23.  08:32
Több szex, kevesebb New York, több ruha
2010. április 27.  10:01
Sarah Jessica Parker rákattant az örökbefogadásra
2010. április 14.  12:58
SJP iskolába jár
2010. április 12.  08:40
Sarah Jessica Parker nem ad tanácsokat
2010. április 03.  20:38
Transzvesztita boszorkánynak nevezték Sarah Jessica Parkert
2010. március 31.  05:52
Hová lettek Morganék? kritika: eltűntek a süllyesztőben
2010. január 19.  07:16
SJP izgul a Szex és New York 2 sikeréért
2010. január 11.  11:23
32 hónapot kapott a sztárikrek képével üzérkedni akaró betörő
2010. január 02.  19:27
Sarah Jessica Parker csöndes Szilvesztere
2009. december 31.  22:00
Megérkezett a Szex és New York 2. előzetese!
2009. december 24.  12:19
SJP keresi az egyensúlyt munka és család között
2009. december 23.  07:25
Carrie és Aidan újra együtt?
2009. december 22.  16:07
SJP és London
2009. december 14.  21:26
Tripláznak a New York-i szinglik
2009. december 04.  09:36
Sarah Jessica anyáskodik
2009. november 17.  05:35
Sarah Jessica Parker retteg, hogy lányai nem szeretik majd
2009. november 10.  20:37
Sarah Jessica Parker szereti a koszos pelenka szagát
2009. november 09.  08:16
Újabb hírek a Szex és New York filmről
2009. november 05.  08:09
10 színésznő, akinek már ideje lenne visszavonulnia
2009. október 12.  09:29
SJP a teljes összeomlás szélén
2009. október 02.  13:20
Utálkoznak a Szex és New York sztárjai
2009. szeptember 28.  20:33
Szex és New York – jön a folytatás
2009. szeptember 22.  16:12
Hugh Grant és SJP nem igazi sztárok
2009. augusztus 19.  18:59
Sarah Jessica ikrei
2009. július 02.  19:55
Megérkeztek az SJP ikrek
2009. június 24.  18:30
Sarah Jessica Parkernek ikrei lesznek
2009. április 30.  09:38
Szex és New York átértelmezve
2009. február 28.  00:01
Még sincs válságban Sarah Jessica Parker házassága
2009. január 30.  21:33
Most már tuti a Szex és New York folytatása
2009. január 28.  11:43
Sarah Jessica Parker elhagyja a hűtlen Matthew Broderickket
2009. január 15.  18:59
Babát szül Carrie a Szex és New York folytatásában?
2008. november 28.  22:13
Cattrall lelkesen, Parker visszafogottan hajlik az újabb Szexre
2008. november 15.  08:01
Carrie Bradshaw hamupipőke cipellője megvásárolható!
2008. október 22.  16:49
Egyre biztosabb a Szex és New York második része
2008. október 01.  06:49
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Sarah Jessica Parker
Sarah Jessica Parker
Sarah Jessica Parker
Sarah Jessica Parker
Sarah Jessica Parker
Wikipedia
73% - 26%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011