 |
(1945)
A kortárs filmipar egyik legsokoldalúbb tehetsége: színész, komikus, író, drámaíró, producer, „civilben” pedig ünnepelt bendzsóművész.
2005-ben jelentős kritikai sikert aratott a Shopgirl – Az eladólány, amelynek forgatókönyve Martin kisregényéből készült. 2003 karácsonyán mutatták be a színész anyagilag eddig legsikeresebb filmjét, a Tucatjával olcsóbb (Cheaper by the Dozen) című vígjátékot, amelynek összbevétele meghaladta a 190 millió dollárt, miközben csak 40 millióba került. 2005 karácsonyán követte a folytatása, a Tucatjával olcsóbb 2.
2003-ban Martin immár másodszor volt az Oscar®-gála házigazdája, teljesítményéért Emmyre jelölték.
Martin a hatvanas évek végén kezdte pályafutását tévés kabaréíróként, Emmyt kapott a The Smothers Brothers Comedy Hour című sorozatban végzett munkájáért. Gyakori vendég volt Johnny Carson Tonight Showj-ában, majd a Saturday Night Live ünnepelt sztárja lett. Közben saját kabaréműsorával járta az országot, a produkciók lemezen is megjelentek, és két Emmyt kapott értük.
Első rövidfilmjéért, a The Absent-Minded Waitert (A feledékeny pincér) Oscar®-t kapott, ezt követte első nagyjátékfilmje, A pacák (The Jerk).
Született: 1945. augusztus 14. (USA, Waco, Texas)
Születési név: Stephen Glenn Martin |