 |
1965. augusztus 8.-án született Marosvásárhelyen. Gyerekként Marosvásárhelyen zongorázni, énekelni, táncolni, rajzolni tanult; de szertornázott, balettezett, ritmikus sportgimnasztikázott is. A Testnevelési Főiskolát már Budapesten végezte el.
1985-ben elvégezte az Országos Zenei Központ kétéves képzését, ahol előadóművészi képesítést kapott.
1987-től egy évig az Ungár együttessel turnézott a skandináv országokban.
1988-tól egy évig a Rózsaszín Bombázók együttes énekesnője volt. Fesztiválokat nyertek meg, közte az Interpop Fesztivált.
Ezt követően a Kormorán együttes tagja lett. Majd a Keresztanya zenekar következett. Első szólólemeze tavaly év elején jelent meg Nem tudod elvenni a kedvem címmel.
2000 márciusában eMeRTon-díjjal tűntették ki, mint a tavalyi esztendő legjobb énekesnője.
2001-ben közös dallal jelentkezett Balázs Fecóval, illetve Erox Martinivel.
Balázs Fecó legújabb albumán hallható a Csönd éve volt című dal, Eroxxal közösen pedig a Cosa della Vita-t éneklik (E dalt énekelte duettben Eros Ramazotti Tina Turnerrrel)
Klubzenekara a Jeff Pocard Tribute Brand, amellyel Toto dalokat énekel.
A nyolcvanas évek végétől kezdődődött musical-színésznői karrierje is.
Jelenleg a Soproni Petőfi Színház tagja
többek között a következő musicalekben szerepelt:
- Sakk
- A kölyök
- Az első sírásó
- Irma, te édes
- A tenger szerelmesei
- Kabaré
- A költő visszatér
- István, a király
- A csúnya lány
- Chicagó
- Éva
- Ábrahám és Izsák
2001. őszén jelent meg a Magam feje után…(Nekem más kell) címet viselő albuma.
Az első kislemez a Nekem más kell címet viseli.
Az ország egyik legeredetibb és legkiválóbb rock-pop énekesnője Keresztes Ildikó hét év után, 2008 szeptemberében megjelent új CD-jén az elmúlt 20-30 év legszebb, legmaradandóbb hazai rock-balladáit rögzítette a legkiválóbb hazai rock-muzsikusok társaságában.
A lemezt Szekeres Tamás és Kicska László készítette. Mind ők és persze Ildikó garanciák arra, hogy remek lemez született. Az új album már nagyon időszerű volt, mind a szakma, mind a közönség részéről nagy várakozás előzte meg a megjelenést, ezért is kérte fel a kiadó a lemez elkészítésére a művésznőt. Ízelítőül a dalokból:
Edda: Utolsó érintés, V´Moto-rock: Várj, míg felkel majd a nap, Bikini: Adj helyet magad mellett, LGT: Holnap, Cserháti Zsuzsa: Boldogság, gyere haza.
Ezek a rockballadák örök slágerek maradnak, a közönség mindig szívesen hallgatja a régmúlt dalokat, főleg ha egy ilyen fantasztikus énekesnő, mint Keresztes Ildikó öltözteti új köntösbe a slágereket.
|