Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Carey  Mulligan  Jackie  Chan  Matthew  McConaughey


Anti Fitness Club

Az Anti Fitness Club-ot 2002 novemberében alapította Molnár Tamás (gitár-ének), Fekete Balázs (dob), és Anti (gitár). A név választást leginkább az inspirálta, hogy edzotermek és sportpályák helyett ok inkább füstös klubokban, koncerteken és a próbateremben érezték jól magukat. A kezdeti szárnypróbálgatások idején, 2003-ban csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros, Varsányi Miklós, és elso dalaikat, melyek leginkább a punk-rock stílusba voltak besorolhatók, hamarosan bemutatták a nagyközönségnek. Két demójuk és az egyre több koncert felkérés után 2005 végén már a Macskanadrág és a Prosectura társaságában turnézhattak, 2006-ban pedig több mint 60 saját szervezésu bulit csináltak. 2007 tavaszán Anti helyét Szabó Péter vette át a gitárosi poszton, ezzel kialakult az AFC jelenlegi felállása, és így vették fel új, immáron harmadik, a korábbiaknál jóval dallamosabb, kifinomultabb demójukat, amely a MySpace generáció egyik legnépszerubb magyar csapatává tette, és lemezszerzodéshez is juttatta a zenekart.
Hamarosan hozzáláttak az új dalok elkészítéséhez, és 2007 novemberében bemutatták elso, a „Még vár ránk ez a Föld!” címu számukhoz forgatott videojukat. A siker elsöpro volt: a VIVA TV slágerlistáján rögtön a 10. helyen debütált a klip, és a közönség azonnal a kegyeibe fogadta a négyest. A zenekar frontembere, Tomi meghívást kapott a zenetévé reality sorozatába, A Stáb-ba, ahol olyan hírességekkel szerepelhetett, mint Mark, Tóth Gabi, vagy Zimány Linda. Az óriási érdeklodés – ez volt 2007 legnézettebb musora a VIVÁ-n! – után hamarosan felkérést kaptak a következo évad elkészítésére, amit már Ausztráliában forgattak.
Idoközben az Anti Fitness Club táján is felpörögtek az események. SzabóZé producer-menedzser segítségével megkezdodtek a debütáló album felvételei, és elkészült a második klip, a „Többet érsz!” címu dalukhoz, amely heteken át vezette a VIVA chartot, és több hónapon át tanyázott az elso tíz között!
A nagylemez június 7-én került a boltok polcaira, és ez a nap triplán emlékezetesnek bizonyult az AFC számára. A megjelenés napján több mint 2 órán keresztül dedikálták az albumot, majd részt vettek a BRAVO OTTO gálán, ahol a közönség nekik szavazta az év felfedezettjének járó szobrot, és ok adhatták a díjkiosztó utáni nagykoncertet, amit a felhoszakadás sem tudott elmosni: közel ezer rajongó a zuhogó eso ellenére is kitartott mellettük.
A nemes egyszeruséggel csak ANTI FITNESS CLUB címmel megjelent nagylemez mindössze négy nap eladási adatai alapján a hatodik helyen debütált a MAHASZ listáján, Madonna és Ákos aktuális kiadványa közé ékelodve, amely egy elsolemezes eloadó számára óriási eredmény.
A következo hét ismét sikert hozott, hiszen a VIVA Cometrol sem távoztak üres kézzel: ezúttal egy szakmai zsuri ítélte nekik az legjobb új eloadó díját, jelezve, hogy az AFC-t a következo évek egyik nagy reménységének tartják.



Anti Fitness Club - Metamorphosis
2012. május 07.  10:16
Anti Fitness Club - Metamorphosis
2012. április 14.  11:48
Britney Spears születésnapján debütál az AFC új videoklipje
2011. december 01.  17:54
Csepelen iparkodott az AFC
2011. augusztus 19.  19:20
Fél évig készült az AFC klipje
2010. október 21.  19:47
Megérkezett az Angyal
2010. október 13.  16:55
Ákos az Anti Fitness Club próbáján járt
2010. július 02.  19:05
Bejött a rajongóknak az AFC Lélekzete
2009. november 30.  20:05
A Wigwamban mikulásozik az AFC
2009. november 29.  01:30
Az Anti Fitness Club második albuma a legkelendőbb magyar lemez a héten
2009. november 16.  10:51
Az Anti Fitness Club besegítene a No Thanx-nek
2009. október 28.  23:10
Anti Fitness Club új lemez és koncert
2009. október 24.  19:13
Focipályára vonult az Anti Fitness Club
2009. augusztus 25.  18:04
Újabb Anti Fitness koncert
2009. augusztus 21.  10:56
Izgulhat az Anti Fitness Club
2009. február 01.  06:40
Cenzúra a VIVA képernyőjén!
2008. október 14.  13:11
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Anti Fittness Club
94% - 5%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011