Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sharon  Stone  Emma  Watson  Várkonyi Andrea


Reese Witherspoon

(1976)

Witherspoon New Orleansban, Louisiana államban született. Már hétéves korától szerepelt reklámfilmekben. Első filmszerepét egy tehetségkutató verseny megnyerésével érdemelte ki – az 1991-es Holdember egy fiatal lány első, nagy szerelmének története volt. Tinédzserként a filmezés kapcsán Afrikába is eljutott – a Távol, ahol az elefántok... című Disney-kalandfilm forgatása alatt több hónapot töltött a Kalahári sivatagban, ahol megismerkedett a busmanok nyelvével is. 1994-től a Stanford egyetem angol irodalom szakos hallgatója, a jövőben szeretne forgatókönyvíróként is dolgozni.

1997-ben, bár mellékszereplőként, végre igazi nagyágyukkal is együtt dolgozhatott – a Rejtélyes alkony című krimiben Paul Newman, Gene Hackman és Susan Sarandon oldalán játszhatott.

2000-ben a pszichopata főhős barátnőjét alakítja az Amerikai pszihó című horror/thrillerben, melyben a 80-as évek társadalmi elszigetelődésének nyomasztó közege szolgáltat hátteret a látszólag teljesen átlagos „tőzsdecápa” (Christian Bale) hidegvérű gyilkosságainak. Witherspoon semmiféleképpen sem szeretne a hirtelen elkallódó, kérészéletű sztárocskák sorsára jutni, tudatosan próbálja karrierjét állandóan mozgásban tartani. „Nekem a színészettel kapcsolatosan hosszú távúak az elképzeléseim. Nem akarok olyan színésznő lenni, aki gyorsan felér a csúcsra, de a másik oldalon rögtön le is esik.” Eltökéltségét tökéletesen szemléltette az az óriás reklámplakát, amelyen a művésznő hat emelet magas, egészalakos képe volt látható a Los Angeles-i Sunset Boulevardon.

Witherspoon az igazi népszerűségét a Dr. Szöszi filmekkel szerezte meg. Az eddig két rész megélt ˝szőke jogásznő˝ alaposan beleillik az új évezred emancipált nőtípusába.

Szerencsére, nem skatulyázták be, hisz 2005-ben megkapta A nyughatatlan című film női főszerepét. A Johnyy Cash életéről szóló alkotásnak köszönhetően 2006-ban Oscar-, Golden Globe és BAFTA-díjakat is átvehetett a legjobb női főszerepért cserébe.

2007-ben a Kiadatás című, amerikai kormányellenes véleményeket tükröző filmben bukkant fel. Méghozzá állítólagos új barátja, Jake Gyllenhall oldalán.

Volt férjével, Ryan Philippe-el 2007. októberében véglegesítették válásukat.

Az egykori hollywoodi álom pár 2006. október 30-án szakított, és rá alig néhány nappal, 2006. november 8-án be is adták a válókeresetet. Hét éven át voltak házasok, egy nyolc esztendős kislányuk, Ava, és egy három esztendős fiúk, Deacom született.

Kapcsolatuk még 1999-ben kezdődött, amikor is együtt szerepeltek a Kegyetlen játékok című filmben. Az erotikus thiller forgatásai olyan jól sikerültek, hogy a valós életben is egymásba habarodtak.



Született: 1976. március 22.  (USA, New Orleans, Louisiana)

Születési név: Laura Jeanne Reese Witherspoon


A hármas háromféle vége
2012. február 05.  16:40
Reese Witherspoon hármasban
2012. január 11.  14:45
Reese Witherspoon gyilkosságra szerződött
2011. december 25.  16:51
Clint Eastwood lehet Reese Witherspoon apja
2011. november 17.  09:50
Reese Witherspoon ágyba bújna Jennifer Anistonnal
2011. október 22.  16:34
Reese Witherspoon rettegett az utazástól
2011. október 11.  19:50
Reese Witherspoon: A férjem imádja a gyerekeimet
2011. szeptember 10.  19:46
Reese Witherspoonnak Brad Pitt háza kell
2011. szeptember 02.  09:14
Reese Witherspoon második nászútja
2011. augusztus 09.  10:22
Middleton és Witherspoon jó barátnők lettek
2011. augusztus 07.  19:20
Reese Witherspoon még az idén teherbe akar esni
2011. április 30.  10:20
Reese Witherspoon azonnal igent mondott
2011. április 21.  16:22
Witherspoon csalódott Pattinsonban
2011. április 19.  11:22
Witherspoon Belize-ben tölti mézesheteit
2011. április 16.  20:49
Reese Witherspoon ellágyul a jelmezektől
2011. április 11.  19:18
Reese Witherspoon tanult az első házasságából
2011. április 10.  07:20
Pattinson, Witherspoon és Rosie
2011. április 05.  16:22
Reese Witherspoon nem fehérben mondta ki az igent
2011. április 04.  07:19
Szupersztárok Reese Witherspoon esküvőjén
2011. április 01.  20:47
Férjhez ment Reese Witherspoon
2011. március 27.  21:30
Megvan Reese Witherspoon esküvői ruhája
2011. március 20.  12:01
Reese Witherspoon: Március 26-án esküvő!
2011. március 18.  13:15
Reese Witherspoon a családon belüli erőszak ellen kampányol
2011. március 13.  11:49
Reese Witherspoon mindenhova viszi a sminkkészletét
2011. március 12.  17:50
Pattinsonról áradozott Reese Witherspoon
2011. február 23.  05:34
Witherspoon és Pattinson
2011. február 21.  16:21
Honnan tudod, mit jó játszani?
2011. február 14.  13:16
Reese Witherspoon esküvői ruhákat válogat
2011. február 08.  16:18
Nick Lachey és Vanessa Minnillo készen állnak a gyermekáldásra?
2011. február 05.  08:47
Witherspoon: elefántokkal dolgozni karrierem csúcsa volt
2011. január 31.  11:46
Honnan tudod, miben házasodj?
2011. január 30.  17:50
Honnan tudod, hogy gyereked lesz?
2011. január 09.  13:18
Witherspoon nem terhes
2011. január 08.  17:52
Witherspoon-t is eljegyezték
2010. december 31.  22:44
Reese Witherspoon pajtát épít
2010. december 26.  12:43
Honnan tudod, hogy ez premier
2010. december 21.  11:21
Reese Witherspoon-nak terápia kell
2010. december 16.  12:46
Reese Witherspoon kutat maga után az interneten
2010. december 15.  11:22
Reese Witherspoon: „Rob Pattinson nagyon helyes”
2010. december 10.  11:20
Witherspoon csillagos lett
2010. december 08.  08:25
Reese Witherspoon szexibbnek érzi magát, mint húszas éveiben
2010. december 04.  16:57
Reese Witherspoon lánykérésre számíthat
2010. október 26.  14:10
Reese Witherspoon-nak jegygyűrűt keresnek
2010. szeptember 08.  22:34
Reese Witherspoon countryt énekel
2010. augusztus 18.  08:26
Reese Witherspoon ismét egy énekesnő bőrébe bújik
2010. augusztus 16.  14:08
Reese Hollywood egyik legodaadóbb anyukája
2010. június 15.  21:19
Reese Witherspoon filmet forgat a szcientológiáról
2010. június 01.  18:33
Cruise és Witherspoon együtt?
2010. március 30.  19:19
Reese Witherspoon-t máris elvenné Jim Toth
2010. március 12.  08:30
Reese Witherspoon keresi a kapcsolatot volt férjével
2010. január 14.  19:19
Reese Witherspoon-ék mégis szakítottak
2009. december 18.  06:23
Reese Witherspoon mégsem facér
2009. december 03.  14:45
Reese Witherspoon tagadja a szakítást
2009. december 02.  22:41
Reese Witherspoon a kukabúvár
2009. november 26.  16:26
Reese Witherspoon-nak honvágya van
2009. november 04.  23:13
A Premierfilm.hu tippjei: Ki lehet Barbie?
2009. október 02.  17:44
Megéri Reese Witherspoon-nal vásárolni
2009. szeptember 03.  15:02
Reese Witherspoon viccesen buktatja le a droggyárat
2009. június 22.  09:30
Witherspoon szerepeiről a lánya dönt
2009. június 11.  09:10
Reese Witherspoon egy nappal korábban ünnepelt
2009. március 27.  14:40
Dr. Szöszi akciózna
2009. március 19.  14:49
Vince Vaughn és Reese Witherspoon együtt karácsonyozik
2008. december 02.  21:05
Witherspoon családok között
2008. október 26.  19:12
Reese Witherspoon: egy család, négy karácsony
2008. október 19.  14:00
Reese Witherspoon és Jake Gyllenhaal szakít?
2008. október 09.  10:36
További hírek:
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
George Clooney tvben mutatja meg otthonát
2012. február 06.  14:49
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Reese Witherspoon
Reese Witherspoon
Reese Witherspoon
83% - 16%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011