Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Tom  Selleck  Mena  Suvari


Fonyó Barbara

(1972)

Fonyó Barbara 1972. március 15-én született Debrecenben. 14 évesen került édesanyjával Budapestre.

A gimnáziumi évek után felvételt nyert a Színművészeti Főiskola operett-musical szakára. Osztályfőnöke Szinetár Miklós volt, . Még csak két éve volt a főiskola hallgatója, amikor a Nemzeti Színház felkérte Eliza Doolittle megformálására a My fair ladyben. A beugrásnak szánt szereplésből 30 előadás lett.

A főiskola helyett Barbara mégis inkább az opera mellett tette le a voksát. Énektanára, Adorján Ilona mindenre megtanította, amit az éneklés terén tudni kell, legyen az opera, operett, vagy bármilyen más műfaj. Első szerepét az opera terén Szegeden, Verdi Rigolettójában Gildaként alakította, de később Budapesten is elénekelhette ezt a szerepet. Emellett volt Adél Strauss Denevérjében, amit több mint 30 alkalommal énekelt szerte az országban.

1999-ben megválasztották az Év hangjának, és még ugyanebben az évben bejutott a luxemburgi Geszty Szilvia énekverseny döntőjébe. A 20 versenyzőt 200 közül választották ki, és már önmagában nagy érdem, hogy Barbara bejutott, ám innen sikerült eljutnia a 3. helyig. A következő években R. Strauss Ariadnéjának Zerbinettáját énekelte Hollandiában. Az Operaházban illetve a Szegedi Szabadtéri Színpadon Erkel Hunyadijának Gara Máriáját énekelte.

2004-ben az a megtiszteltetés érte, hogy Szirtes Tamás felkérte az Operaház fantomja főszerepének, Christine-nek eléneklésére. Csak egy évvel a premier után tudott csatlakozni, mivel akkoriban éppen második gyermekét várta. A szerepet a mai napig énekli és remélhetőleg még sok-sok éven át fogja a közönséget csodálatos hangjával elkápráztatni. Idén megkapta Pünkösdy Kató szerepét a Szolnoki Szigligeti Színházban, amelyet Balázs Péter rendezett.

Édesanyja Kállay Bori, híres operettprimadonna, akivel a mai napig együtt játszanak.
Édesapja Fonyó István Jászai Mari -díjas színművész.



Született: 1972. március 15.  (Magyarország, Budapest)


Thomas és barátai: Oroszlán Szonja, Fonyó Barbara, Csankó Zoltán a szinkronszínészek között
2010. november 10.  19:47
Fonyó Barbarát fia venné feleségül
2010. február 06.  21:56
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Fonyó Barbara
50% - 50%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011