Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Don  Cheadle  Polyák Lilla  Oliver  Stone


Peter Strickland

(1973)

(rendező, forgatókönyvíró, gyártásvezető)

Az 1973-ban az angliai Readingben született rendező attól a pillanattól tudta, hogy filmekkel akar foglalkozni, amikor 1990. február 10-én a londoni Scala moziban megnézte a „Radírfej”-et. David Lynch szokatlan és „zavaros” rendezői világa meghatározóan hatott az akkor 16 éves Peterre, ettől kezdve nem volt kétséges, hogy az ő jövője a mozi világa. Elméletről a gyakorlatra váltva megkezdte szépművészeti tanulmányait, amit aztán gyorsan abba is hagyott egy super 8, majd egy 16 mm-es film alkotásának szentelve idejét. Ezzel párhuzamosan Kafka „Metamorfozis”-át vitte színre egy amatőr színjátszó csoport részére.

1995-ben megszületett a „Bubblegum”című 15 perces New York-ban készített rövidfilmje Holly Woodlawnnal, akit Andy Warhol múzsájaként tartanak számon. A „Bubblegum” több filmfesztiválon is szerepelt, többek között Berlinben is 1997-ben. Az ezt követő hat évben finanszírozási gondok miatt nem készített filmeket.

Előbb asszisztensként dolgozott Bruce La Bruce mellett a „Sking gang”-ben, majd zenéléssel kezdett foglalkozni. Néhány barátjával megalakította a The Sonic Catering Band nevű együttest, ami a vers műfaját ötvözte a zenével és a természet hangjaival. Több album („1093 Budapest IX, Lónyay u. 7, Magyarország” és „Seven Transdanubian Recipes” címekre hallgatnak) kiadása, és számos turné után az együttes napjainkban egyre aktívabb.

2001. szeptemberében egy nem várt esemény gyökeres változást hozott az életében: meghalt egyik nagybátyja, és ő örökölte a vagyonát. Azonnal felmerült benne, hogy a pénzt első játékfilmjének létrehozására fordítja, jóllehet a „Varga Katalin balladája” megalkotása csak 2006-ban kezdődött el. Időközben elkészített második rövidfilmjét „A Metaphisical Education” címmel 2003-ban, majd felbukkant Steven Spielberg „München” című alkotásában is háttérszínészként. Négy év kemény munka árán a berlini premiert követően a „Varga Katalin balladája” című film megjelent a belga, a francia és nagy-britanniai mozikban.

Strickland jelenleg Magyarországon él, és a második játékfilmjének forgatókönyvén dolgozik.


Született: 1973.  0.  (Reading)


További hírek:
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
George Clooney tvben mutatja meg otthonát
2012. február 06.  14:49
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Peter Strickland
0% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011