Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Fenyő Iván  Bradley  Cooper  Kristen  Stewart


Taylor Lautner

(1992)

Amerikai színész

Taylor Daniel Lautner 1992. február 11-én született Grand Rapids-ban, Michigan államban. 6 éves korában kezdett karatézni tanulni, Fabiano Karate Iskolájában tanult, és a egy évvel az edzések elkezdése után már versenyeket nyert. Hamarosan meghívták, hogy a hétszeres világbajnok Mike Chattel eddzen, majd 8 évesen felkérték, hogy hazája színeiben induljon a World Karate Association versenyén, ahol bizonyított, hiszen 3 arany érmet nyert és a Junior World Forms and Weapons champion címet. Testépítéssel folytatta „pályafutását”. 2003-ban, 11 évesen megszerezte a fekete övet és számos rangot.

Bár imádta a karatét, Taylor úgy érezte ki szeretné próbálni magát színészként. Ez a ˝kísértése˝ akkor támadt, mikor 7 évesen elment egy meghallgatásra, amit a Burger King hirdetett meg. Bár nem kapta meg a szerepet a reklámban, élvezte a meghallgatást és mondta a szüleinek, hogy kipróbálná magát színészként. Így Taylor és szülei Michigan és California között autókáztak, hogy meghallgatásokra vigyék Taylort. Végül Taylor apja úgy döntött Los Angeles-be költöznek, hogy fiának több esélye legyen a szerepekre.

LA-ba költözés után Taylor több sorozatban is kapott alkalmi szerepeket (My Wife and Kids, Summerland, The Bernie Mac Show..) és szinkronhangként is sikeres volt (Danny Phantom; What´s New, Scooby-Doo?; Charlie Brown). Az áttörést 2005-ben a Cápasrác és Lávalány kalandjai c. film főszerepének megszerzése jelentette. 3 hónapig forgattak Austinban, Texasban. Hónapokkal később megkapta Eliot szerepét a Tucatjával Olcsóbb 2-ben.

Igazán híressé a 2008-ban megjelent Twilight c. film tette, ahol Jacob Blacket, a Quileute törzs indánját alakította. Bár a fiú magassága nem éri el a 180 cm-t, a rajongók tiltakozása miatt nem cserélték le a Twilight-széria második epizódjában, így a 2009. november 20.-án megjelenő Újhold c. filmben is ő játssza majd Jacobot.

(Wikipédia)

Született: 1992. február 11.  (USA, Grand Rapids, Michigan)

Születési név: Taylor Daniel Lautner


Taylor Lautner netes viccek áldozata
2012. január 04.  14:20
A Hajnalhasadás harmadik hete vezeti az amerikai bevételi listát
2011. december 08.  22:10
Taylor Lautner újra forgatna a Twilight sztárokkal
2011. november 19.  06:10
Pattinson, Stewart és Lautner kéz- és láblenyomatot hagyott maga után
2011. november 07.  17:35
Robert Pattinson és Taylor Lautner a Glamour 50 legszexibb férfi listáján
2011. október 08.  21:41
Taylor Lautner végre rendesen ehet
2011. szeptember 28.  23:43
Taylor Lautner az Alkonyat rajongók támogatását kéri
2011. szeptember 23.  07:40
Taylor Lautner büszke a Hajnalhasadás előzetesére
2011. szeptember 20.  19:55
Taylor Lautner nem lenne Jacob helyében
2011. szeptember 09.  23:06
Taylor Lautner két tűz közé került
2011. szeptember 05.  16:27
Taylor Lautner ritkán élvezi a sikert
2011. szeptember 04.  12:51
Taylor Lautner: Jessica Alba szexi
2011. augusztus 12.  08:51
Taylor Lautner nem nyűgözte le a rendezőjét
2011. augusztus 01.  22:39
Taylor Lautner vígjátékot szeretne
2011. július 31.  14:49
Jason Isaacs: Taylor Lautnerhez foghatót még nem láttam
2011. július 25.  13:21
Taylor Lautner: Elfogadtam, hogy nincs magánéletem
2011. április 22.  19:21
Taylor Lautner: Lesz sírás, ha befejezzük a Hajnalhasadást
2011. április 19.  10:21
Taylor Lautner és Michael Bay közös produkcióban
2011. február 20.  14:46
Taylor Lautner a legjobban kereső Twilight sztár, Cameron az abszolút első
2011. február 08.  22:13
Taylor Lautner a legjobban kereső Twilight sztár
2011. február 08.  07:20
Taylor Lautner a következő Tom Cruise?
2011. január 06.  10:21
Taylor Lautner főszerepet kapott
2010. december 15.  18:23
Lautner egy világsztár lányával kavar
2010. november 09.  18:23
Taylor Swift dalban kér bocsánatot Taylor Lautnertől?
2010. október 18.  21:11
Robert Pattinson a legszexibb férfi
2010. augusztus 25.  21:12
Hajnalhasadás második része 2012. november 16-tól a mozikban
2010. augusztus 10.  21:07
Kik lesznek az új amerikai ikonok?
2010. augusztus 07.  18:20
Taylor Lautner: X-Men vagy nem X-Men?
2010. július 26.  15:30
Taylor Lautner az X-Men új részében?
2010. július 24.  05:20
Taylor Lautnernek elege van
2010. július 19.  12:47
Csúszhat a Hajnalhasadás bemutatója
2010. július 16.  18:27
Taylor Lautner a David Letterman Show-ban
2010. július 10.  12:49
Taylor Lautner aggódik a Hajnalhasadás miatt
2010. július 07.  08:30
A producerek gyöngye
2010. július 07.  05:43
Napfogyatkozás: új rendező, átalakított farkasok
2010. július 06.  19:51
Taylor Lautner főiskolás lesz
2010. július 06.  15:37
Taylor Lautner kigyúrná magát egy megfelelő szerepért
2010. július 04.  22:32
Taylor Lautner megint alakváltó szerepben
2010. június 30.  05:44
Le a pólót Taylorról
2010. június 26.  12:49
Taylor Lautner kellemetlenül érzi magát póló nélkül
2010. június 17.  21:17
Sigourney Weaver az Alkonyat sztárjával
2010. június 09.  07:15
Kitűzték az Alkonyat – Hajnalhasadás premierjének időpontját
2010. május 09.  07:05
Megvan Júlia, de ki lesz Rómeó?
2010. április 29.  10:02
Taylor Lautner lecserélte Taylor Swift-et
2010. április 22.  08:40
Liam Hemsworth váltja Taylor Lautnert
2010. április 20.  22:43
Az Alkonyat sztárja halálos iramban akciózik
2010. március 30.  20:38
Michelle Obama a legsegítőkészebb
2010. március 30.  17:22
Az Alkonyat sztárja szerint Jamie Foxx-ék új filmje egy szerencsétlen baleset
2010. február 08.  23:16
A tini vérfarkas lesz 2010 legjobbja
2010. január 08.  15:20
Taylor Lautner csókolózik
2009. december 07.  00:02
Lesz Alkonyat 4.
2009. december 02.  23:38
Taylor Lautner öregek között bujkál
2009. november 22.  09:30
Kristen Stewart bizalmasa Taylor Lautner
2009. november 15.  09:30
Taylor Lautner fél, hogy barátnője dalt ír róla
2009. november 11.  23:12
Taylor Lautner megutálta az evést
2009. november 10.  18:00
További hírek:
Heigl bujasággal lepte meg párját
2012. február 04.  21:41
Tóth Gabi és Gundel Takács Gábor is átvehette idén a Story Ötcsillag Díjat
2012. február 04.  21:20
Sam Worthington élete kihívása: nyugton maradni 20 emelet magasan
2012. február 04.  20:02
Oliver Stone beszáll a drogháborúba
2012. február 04.  18:19
Ryan Reynolds kiütötte Denzel Washingtont
2012. február 04.  16:35
Demi Moore nem megy rehabra
2012. február 04.  14:49
Zoe Saldana és Bradley Cooper egy pár
2012. február 04.  13:00
Ashley Greene-nek nem megy a szekér
2012. február 04.  11:11
Madonna felkészült rendező
2012. február 04.  09:25
Tilda Swinton-t barátai öltöztetik
2012. február 04.  07:46
Első kép a készülő James Bond filmből
2012. február 05.  06:10


Daniel Craig már harmadik alkalommal alakítja Ian Fleming 007-es ügynökét, James Bondot az ősszel mozikba kerülő szuperprodukcióban, a 007 – Skyfallban (Skyfall).
Chris Noth SJP-re vágyik
2012. február 04.  23:20


A Szex és New York Mr. Big-je nagyon reméli, hogy újra együtt dolgozhat majd a sorozat és filmek női főszereplőjével.
Taylor Lautner
Taylor Lautner
Taylor Lautner
66% - 33%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011