Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Sacha Baron  Cohen  Naomi  Watts


Katie Holmes

(1978)

Amerikai színésznő, teljes neve: Katie Noella Holmes. Az Ohio állambeli Toledo szülötte túl lusta volt, hogy testvérei választását követve a sportban jeleskedjen, ezért a helyi gimnázium drámacsoportja körül kezdett kódorogni. Első sikereit gimnáziumi előadásokban aratta, majd egy országos tehetségkutatónak köszönhetően 16 évesen Los Angelesbe repült, ahol részt vett a távol-keleti rendező, Ang Lee Jégviharjának meghallgatásán. A kapott szerepben nyújtott alakítása révén figyelt fel rá Kevin Williamson, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Sikoly című tinihorrorok írója. Williamson legújabb vállalkozásához, a Dawson Creek című televíziós sorozathoz keresett szereplőket, melyek egyikét Holmes személyében találta meg. Az országszerte nagy ovációval vetített sorozat hozta meg a fiatal színésznő számára az elismerést. Katie Holmes nemrég a kedvezően fogadott, ám a mozipénztáraknál viszonylag gyengén produkáló Kísérleti patkányokban, majd az 1999-es, már jóval sikeresebb Nyomás!ban tűnt fel.

Ám az igazi sikert a 2000-es Rossz álmok hozták el számára, majd ugyanebben az évben Michael Douglas oldalán láthattuk a Pokoli hétvégében.
2002-ben az Elhagyatva című filmjéért már a szakma és kritikusok dícséretét is begyűjtötte.

Pedig az ezt követő évek a ˝böjt˝ jegyében teltek el nála, hisz a Hálaadás illetve az Éneklő detektív nem nevezhető filmtörténeti alkotásnak.

2005-ben a Batman kezdődik révén ismét egy közönsgéfilmben szerepelt. Hogy aztán visszavonuljon egy kicsit, összeházasodjon Tom Cruise-al, gyereket szüljön neki, a kislány Surit.

A nagy visszatérésre három évet kellett várni, 2008-ban került az amerikai mozikba a Mad Money című alkotás.

Született: 1978. december 18.  (USA, Toledo, Ohio)

Születési név: Kate Noelle Holmes


Cruise még mindig fülig szerelmes a feleségébe
2012. május 19.  13:58
Katie Holmes tájékoztatta exét új kedveséről
2012. április 06.  18:15
Tom Cruise: Minden nappal jobban szeretem a feleségemet
2011. december 31.  18:41
Suri Cruise hisztiben is első
2011. december 23.  17:09
Katie Holmes szeretné a Dawson és a haverok folytatását
2011. november 11.  11:26
Suri Cruise 100 ezer dolláros kunyhót kap
2011. október 21.  14:48
Suri Cruise lehet a legfiatalabb divattervező a világon
2011. szeptember 08.  09:23
Katie Holmes nem bánja, hogy Radcliffe kifigurázza a férjét
2011. augusztus 24.  22:52
Kiderült mitől fél legjobban Katie Holmes
2011. augusztus 23.  19:19
Katie Holmes: Suri valószínűleg színésznő lesz
2011. július 19.  05:44
Katie Holmes nem akar divatbalesetet
2011. július 18.  10:22
Katie Holmes egész élete Mission: Impossible
2011. július 02.  19:19
Katie Holmes: Imádom Kate Middleton stílusát
2011. június 30.  16:20
Cruise és Holmes majdnem elváltak
2011. június 29.  13:20
Katie Holmes bébiszitter/szerető szerepben
2011. május 16.  15:00
Katie Holmes mostohalányát alkalmazza
2011. május 14.  19:22
Katie Holmes büszke a Kennedyk sorozatra
2011. április 04.  23:46
Suri Cruise majdnem 5 évesen még cumizik
2011. március 15.  07:20
St. Barts, Bora Bora, Fiji és Apen – ide járnak a celebek tavasszal pihenni
2011. március 10.  14:51
Mégis vetíteni fogják a The Kennedys sorozatot
2011. február 05.  13:14
Katie Holmes sorozata lebőgött
2011. január 11.  23:34
Suri Cruise: Mami, nem tetszik a nadrágod!
2011. január 09.  23:29
Megjelent a The Kennedys sorozat posztere
2010. november 25.  05:14
Katie Holmes odavan Calvin Kleinért
2010. szeptember 22.  22:31
Suri Cruise-nak nem lesz egy hamar testvére
2010. szeptember 15.  07:04
Katie Holmes még nem tervez újabb gyereket
2010. szeptember 14.  08:26
Katie Holmes lesz Adam Sandler következő filmes felesége
2010. szeptember 01.  21:07
Katie Holmes és Adam Sandler közös produkciója
2010. szeptember 01.  07:03
Katie Holmes Jackie Kennedy legendás, rózsaszín ruhájába bújt
2010. augusztus 28.  19:48
Katie Holmes a J.Crew divatcégnek pózolt
2010. augusztus 25.  08:24
Katie Holmes: „Megbízom Suri ízlésében”
2010. augusztus 22.  05:15
Katie Holmes a családi dolgokról beszél
2010. augusztus 21.  18:26
Katie Holmes Guillermo del Toro filmjében játszik
2010. augusztus 01.  18:21
Katie Holmes imádja a régi ruhákat
2010. július 27.  19:49
Tom és Katie normális élete
2010. július 26.  18:24
Katie Holmes nem énekel és táncol sorozatban
2010. július 15.  08:28
Katie Holmes, a first lady
2010. július 06.  14:10
Cruisék a második babát tervezik
2010. július 03.  12:50
Cruise: szerelem első látásra
2010. június 14.  19:52
Katie Holmes lesz Kennedy felesége
2010. május 01.  17:16
Katie Holmesnak esélye sincs a terhességre
2010. március 17.  09:48
Katie Holmes ismét terhes?
2010. március 05.  21:56
Tom Cruise lánya is színésznek készül
2010. január 31.  20:38
Katie Holmes tetoválást akar
2009. december 31.  11:21
Katie Holmes 4,5 millióért vesz gyerekruhát havonta
2009. december 02.  16:10
Katie Holmes a moziélmény-romboló
2009. november 29.  00:27
Katie Holmes ugrik be Liv Tyler helyére
2009. november 05.  10:49
Katie Holmes szex-diétára fogta Tom Cruise-t
2009. október 16.  09:30
Suri Cruise méregdrága ruhatára
2009. október 06.  00:12
Katie új vizekre evez
2009. augusztus 19.  09:39
Katie Holmes készül a második gyerekre
2009. augusztus 11.  09:27
Katie Holmes a Szex és New Yorkban?
2009. augusztus 04.  16:12
Katie Holmes életveszélyben
2009. július 31.  22:22
Katie túl elfoglalt egy újabb gyerekhez
2009. május 21.  08:40
Katie Holmes kislánya odavan a hercegnőkért
2009. május 03.  06:02
Három éves lett Katie Holmes kislánya
2009. április 18.  17:42
Cruise-ék gyereke három évesen iskolás lett
2009. április 16.  16:22
Folytatódik Katie Holmes Broadway-i karrierje?
2009. január 18.  06:38
Katie Holmes két milliárdért shoppingolt
2009. január 10.  06:49
AZ FBI védi a halálosan megfenyegetett Tom Cruise-ékat
2009. január 01.  13:57
Cruise: az első randi után el akartam venni
2008. december 14.  08:18
Holmes: több vagyok, mint Tom Cruise neje
2008. december 11.  15:43
Cruise nyomoztat Holmes után?
2008. augusztus 11.  11:45
Katie Holmes-nak Suri már túl nagy – megint babázna a színésznő
2008. május 20.  09:38
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Katie Holmes
Katie Holmes
Katie Holmes és Tom Cruise
Katie Holmes és Tom Cruise
Katie Holmes
Wikipedia
84% - 15%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011