Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jeremy  Renner  Chris  Hemsworth  Naomi  Watts


Richard Gere

(1949)

New York északi farmvidékén, művészcsaládban született. Az egyetemre sportösztöndíjjal került, de két év elteltével megszakította filozófiai- és drámatanulmányait, hogy színészkarrierje építésébe kezdjen.

Azonban a színpadon sem időzött túl sokáig: néhány év gyakorlat után úgy gondolta, zenészként próbál szerencsét. A divatos szaxofon vagy a gitár helyett Gere a trombitára esküdött.

Játékát leginkább azok élvezhették, akik ekkortájt abban a vidéki kommunában tartózkodtak, melyben Gere és trombitája lakhelyre talált. Megunva zenész lakótársai életvitelét, New York City felé vette útját. Szerepelt egy mindössze egyetlen előadást megélt rockoperában, majd levonva a szükséges tanulságot Londonba utazott.

Az óceán túlpartján jobb idők köszöntöttek rá. Megkapta a Grease főszerepét, amit London után egykori kudarca színhelyén, New Yorkban is eljátszott. Több színpadi sikerrel a háta mögött átnyergelt a filmezésre.

Első filmszerepeiben kisstílű stricit, háborúban megőrült katonát és veszélyes selyemfiút játszott.

1978-ban forgatta a pályája egyik csúcspontját jelentő Days of Heaven című filmet, melyet a visszavonultságáról hírhedt rendező, Terrence Malick jegyez.

Érdekes tény, hogy mind a Malick-film, mind pedig további két sikere, a Garni Zóna és az Amerikai Dzsigoló főszerepét eredetileg az akkoriban első virágzását élő John Travoltanak szánták, aki végül egyiket sem vállalta.

A Garni Zóna megjelenésének évében, azaz a hetvenes évek közepén Gere a buddhizmus híve és követője lett. A nyolcvanas évek kevés sikert tartogattak számára: úgy tűnik, Gere több figyelmet szentelt a száműzetésben élő Dalai Láma személyének és Tibet sorsának, mint szerepei megválasztásának.

Látványos visszatérésére a kilencvenes évek elején került sor. Két film, két különböző szerepe, azonos siker: a Higgy neki, hisz zsaru és a Micsoda nő! ismételten bizonyította Gere színészi képességeit, és dollárra konvertálható népszerűségét.

Bár neve mind a mai napig az A-listás színészek között szerepel, a korai sikereket nem sikerült megismételnie. Ha filmjei nem is, magánélete nagyon is foglalkoztatja a közvéleményt. Kudarcba fulladt házasságáról Cindy Crawforddal és az ezredfordulón született kisfiáról címlapsztorikból értesülhettünk, színészi pályája azonban akkortájt kicsit megfenekleni látszott.

Hogy aztán 2002-ben a Megszólít az éjszaka című filmmel ismét egy elementárisat alkosson.

Ugyanebben az évben, egy számára talán idegenebb szerepben bizonyította, hatalmas tehetség. A Chicago-ban nyújtott alakításáért 2003-ban a legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória kapott Golden Globe díjat.

2004-ben jött egy hatalmas bukás, Jennifer Lopez-zel közös, ˝táncos filmje˝, a Hölgyválasz inkább az Aranymálna, sem mint az Oscar felé vitte karrierjét.

2006, 2007-ben két olyan filmet forgatott, amelyeket nem mutattak be hazánkban: (I´m Not There) és (The Hoax).

Az év vége felé viszont ismét beindult. A falka című filmben hajszol egy titkos bűnszervezetet.

2010-es filmje a Brooklyn mélyén.

Született: 1949. augusztus 31.  (USA, Philadelphia, Pennsylvania)


Richard Gere a CIA kötelékében
2010. június 12.  10:03
Richard Gere ismét nyomoz
2010. május 03.  21:16
Richard Gere kémnek áll
2010. április 29.  21:15
Richard Gere elárulta, miért szakított Cindy Crawforddal
2010. március 16.  21:56
Aranykamera Richard Gere-nek
2010. február 01.  09:53
Sokba került a favágás Richard Gerenek
2009. december 06.  00:16
Sztárok, akik 2009-ben lesznek 60 évesek
2009. január 04.  21:34
Gere és Lane harmadszor is együtt
2008. október 23.  05:01
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Richard Gere
Richard Gere
Richard Gere
95% - 4%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011