 |
(1967)
Julia Fiona Roberts 1967. október 23-án született a Georgia-beli Smyrna-ban egyszerű, dolgos amerikai szülők gyermekeként. Apja porszívóügynökként, anyja titkárnőként kereste kenyerét, tehát bajosan beszélhetünk családi színjátszó hagyományokról, mint annyi más ifjú sztár esetében.
Férjezett: (1993-95 Lyle Lovett elvált, 2002- Daniel Moder)
Bolti eladó, cipőügynök és modell is volt.
Az igaz, hogy színészi ambíciójával nem volt egyedül a családban, bátyja, Eric Roberts már Julia előtt nekivágott Hollywood meghódításának és közepesen sikeres karriert sikerült befutnia, bár nevét többet emlegetik botrányaival kapcsolatban vagy Julia bátyjaként, mint sikeres filmje kapcsán. Az 1.75 magas, vörösesbarna hajú, barna szemű szokatlan szépség szokás szerint kisebb szerepekben jelent meg először a vásznon felejthető filmekben, mint a Blood Red 1986-ban (bátyjával együtt) vagy a tűzoltós Firehouse.
Az első, bár még nem túl komoly sikert a szintén nem túl komoly Mystic Pizza hozta meg 1989-ben, egy három lánytestvérről szóló komédia, akik több-kevesebb sikerrel vezetnek egy pizzériát és a saját magánéletüket. Ezt egy sokkal fajsúlyosabb - és már nálunk is bemutatott film követte, az Acél magnóliák (Steel Magnolias) amelyben olyan sztárok oldalán játszhatott, mint Sally Field, Shirley MacLaine vagy Daryl Hannah. Ez a szerep komoly szakmai sikert és egy Oscar jelölést jelentett a Roberts lánynak, akiről már lehetett tudni, hogy nem akárki. Ennek ellenére ennél a filmnél még csak mellékszereplőnek számított. Az újabb felfelé vezető lépcsőfokot az Egyenesen át jelentette 1990-ben. A klinikai halál határárának átlépésének izgalmát kóstolgató fiatal csapat története sikernek bizonyult, ráadásul a forgatás alatt Julia összemelegedett a film egy másik főszereplőjével, Kiefer Sutherland-del - a nagy Donald Sutherland fiacskájával - és a párocska elég vonzónak bizonyult a bulvársajtó számára ahhoz, hogy folyamatosan tudósítsanak kisebb-nagyobb perpatvarjaikról. Ez pedig igen fontos eleme a sztárrá válásnak.
Minden korábbi film azonban csak felkészülés volt az igazi áttörésre, a Micsoda nő! -re Richard Gere-rel. Filmesztétikusok azóta is elmélyülten törik a fejüket, hogy egy ilyen gyenge film hogyan válhatott ekkora sikerré, de talán pont Julia személye a magyarázat, mivel őt eleve romantikus vígjátékokra teremtették, ez az igazi életeleme. Olyan a mosolya, úgy tud szomorú vagy dühös lenni, hogy az pont romantikus vígjátékba való. A lényeg azonban az, hogy innentől megasztárrá változott, csillagászati összegű fizetéssel és a megfelelő hírveréssel. Az azóta készült filmek közül talán a Dying Young-ot Scott Campbell-lel vagy a Spielberg Hook -jában Tinkerbell szerepét, Egy ágyban az ellenséggel -t (Sleeping with the Enemy) érdemes megemlíteni. Minőségi filmek közül Robert Altman Játékos -ában szerepelt (1992), majd jött egy házasság a country énekes Lyle Lovett-tel 1993-ban, ami teljes két évig tartott.
A Pelikán ügyirat-ot (The Pelican Brief) Denzel Washington-nal tulajdonképpen sikeres visszatérésként ünnepelte a szakma, i lletve az újságírók, tekintettel az elmúlt évek magánéleti zavaraira. A Nick Nolte-val közösen készített vígjáték A zűr bajjal jár (I Love Trouble) és az ugyanebben az évben készült Altman film a Pret-A-Porter minden szempontból rendben volt, bár egyik sem volt kiemelkedő siker.
Az 1996 Mary Reilly , a Jekyll és Hyde motívum új felfogású feldolgozása bukás volt, viszont az ír függetkenségi mozgalomról szóló Michael Collins és az Össszeesküvés elmélet (Conspiracy Theory) Mel Gibson -nal kiegyenlítette az év össztermését és feltehetőleg Julia fizetési mérlegét is. A saját műfaján belül mindig sikert hozó Julia-nak a My Best Friend´s Wedding Cameron Diaz-zal igazi kasszasiker volt, aztán jött egy kisebb szerep Woody Allen vidám musical-jében a Varázsige I Love You (Everybody Says I love You) - ki gondolta volna, hogy ez a két név valaha is egy filmben kerül össze.
Hollywoodban mindenből, ami egyszer bejött újat kell csinálni, ami néha rémes eredményekhez vezet, főleg a horrorfilm szériák esetében, de sokszor bejön. A Sztárom a párom tulajdonképpen a Négy esküvő egy temetés folytatása és az Oltári nő sem más, mint ráduplázás a Pretty Woman-re. Mégis, mindkettő óriási siker lett, Roberts-ék lányát újra a csúcsra repítve, talán magasabbra, mint eddig bármikor. Ma már tulajdonképpen ő Amerika number one színésznője, aligha lehetne nála keresettebb kolleginát mondani. Az új film, a megtörtént eseten alapuló Erin Brockovich a Pelikán ügyirat folytatásának tűnik.
Bár drámai szerepeiben nem kapta meg a várt elismerést, Julia Roberts az Álljon meg a nászmenet! , az Összeesküvés-elmélet vagy legutóbb az Erin Brockovich, zűrös természet nyomán bebizonyította, méltán van ott a helye Hollywood legkeresettebb színésznői között, Utóbbi filmek össz bevétele egyébként meghaladta a kétmilliárd dollárt!
És a várva-várt elismerés is elérkezett, hisz az Erin Brockovich főszerepéért megkapta az Oscar-díjat.
Utóbbival Oscar-, Golden Globe- és BAFTA díjakat is nyert, egyaránt a legjobb női főszereplő kategóriákban.
Az ezredforduló után is sorra jöttek nagyszerű filmjei, így a giga produkció Ocean´s Eleven - Tripla vagy semmi, valamint a A mexikói, Amerikai kedvencei, és az Egy veszedelmes elme vallomásai című filmekben is.
Julia Roberts-et legutóbb a Közelebb című filmben láthattuk, azóta „csak” a hangját kölcsönözte két rajzfilmszereplőnek, a Malac a pácban és a Hangya Boy címet viselő animációs alkotásokban.
A gyerekszülésből visszatérő, Oscar-díjas színésznő hamarosan ismét felbukkan majd a mozivásznon, Az Amerikai Egyesült Államokban 2007. december 25-én mutatták be a Charlie Wilson’s War című filmet, amelyben Tom Hanks oldalán alakítja a főszerepet.
Ha valaki írni akar neki - felbuzdulva a Sztárom a párom példáján -, akkorazt megteheti a következő címre:
Julia Roberts
C/O International Creative Management
8942 Wilshire Blvd
Beverly Hills, CA 90211
USA
Díjai:
Golden Globe-díj (1990, 2001)
BAFTA-díj (2001)
Oscar-díj (2001)
Született: 1967. október 28. (USA, Smyrna, Georgia)
Születési név: Julia Fiona Roberts
Barátja: Kiefer Sutherland (1990 - 1991) |