Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Victoria  Beckham  Viola  Davis  Várkonyi Andrea


Sylvester Stallone

(1946)

Stallone mára már szinte védjeggyé vált lefelé görbülő szája és kissé elmosódott beszédmódja a színész születésekor fellépett komplikációk eredménye. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy filmjeiben újra és újra felbukkanó téma a külsőleg gyengébb képességűnek látszó, esélytelennek tartott ember harca az őt lekicsinylő környezetével szemben. Az 1976-ban útjára indított Rocky is erre a motívumra épül, egy bokszoló csúcsrajutását meséli el; Stallone saját szavaival: „Rocky lényege a büszkeség, a hírnév, és az hogy kilépjen a szakadt csavargók táborából”. A film – amit még további négy rész követett – elnyerte a legjobb filmért és rendezésért járó Oscart. Sly (Stallone beceneve) másik nagy dobása a Rocky alteregójaként is felfogható John Rambo heroikus küzdelmeit bemutató Rambo – Első vér című film, majd sorozat. A főhős itt is a társadalom peremére szorult öntörvényű harcos, aki az első részben – Vietnamból frissen hazatért katonaként – az amerikai rendfenntartó erőkkel keveredik összetűzésbe. A további két részben vietnami, illetve afganisztáni hadszíntereken küzd az aktuális ellenséggel. A Rambo-filmek után Stallone szeretett volna kibújni az akcióhős kategóriából, ezért kalandozott el a könnyedebb műfaj felé. Az Oscar és az Állj, vagy lő a mamám! című vígjátékok azonban savanyú fogadtatásra találtak, így Sly visszatért a számára leginkább testhezálló akciófilmekhez. 1996-ban Stallone végre végérvényesen beléphetett az emberi hősök táborába a Copland című filmmel. A kezdeti „én-a-világ-ellen” témát ismét felhasználva túlsúlyos, nagyothalló rendőrt játszott. A film sikerén felbuzdulva Sly azt nyilatkozta, hogy ezentúl olyan filmekben kíván játszani, amelyekben izmai helyett színészi kvalitásait dicsérhetjük.

Ezt az ígéretét aztán kevésbé tartotta be, hisz 2007-ben a Rocky Balboa, majd pedig 2008 elején John Rambo bőrébe is visszabújt. Előbbi ˝mozis sorozat˝ az ötödik, utóbbi pedig a negyedik filmjét élte meg ezzel.

Született: 1946. július 6.  (USA, New York City, New York)

Születési név: Sylvester Gardenzio Stallone
Becenév: Sly


Stallone Headshotja
2011. június 20.  16:21
23.000 Bittorrent felhasználó nyomába ered Sly
2011. május 16.  07:20
2012 közepén jön a The Expendables folytatás
2011. április 10.  11:50
Sylvester Stallone nem rendezi meg az új Feláldozhatókat
2011. március 19.  14:53
Stallone kimarad az Expendables folytatásából?
2011. március 15.  14:50
Sylvester Stallone fejlövést kap
2011. február 12.  13:17
The Expendables: érkezik a rendezői változat
2010. szeptember 12.  22:37
Sly a The Expendables folytatásáról beszélt
2010. szeptember 05.  15:34
Stallone: a rajongók nem komoly szerepekben akarnak látni
2010. augusztus 19.  05:26
Dúlt a tesztoszteron Stallone új filmjének forgatásán
2010. augusztus 17.  14:10
Stallone a Rambo folytatásán mereng
2010. augusztus 06.  12:46
Sylvester Stallone megbánta, hogy ostoba vígjátékokban szerepelt
2010. július 21.  14:08
Sly Stallone beismerése: a Rocky V. hiba volt
2010. július 16.  12:46
Fáradhatatlan Stallone
2010. július 14.  05:50
Stallone: szó sem lehet Rambo V-ről
2010. május 04.  10:03
Megműtötték Sylvester Stallone-t
2010. január 07.  15:17
Rambo továbbra sem ismer kegyelmet
2009. szeptember 04.  11:01
Stallone új gyógymódok után kutat
2009. július 08.  22:27
Stallone, az oroszlán
2009. július 02.  18:46
Sly pótolhatatlan – The Expendables video- és képgaléria
2009. május 03.  17:59
Murphy lesz Rourke újabb csaja, Sly és Arnie is együtt!
2009. április 15.  19:39
Stallone kiosztotta a ˝The Expendables˝ szerepeit
2009. március 25.  06:00
Stallone még egyszer partizánkodna
2009. február 04.  06:38
Stallone tolószékbe kerül?
2008. augusztus 18.  06:40
További hírek:
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
George Clooney tvben mutatja meg otthonát
2012. február 06.  14:49
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Sylvester Stallone
Sylvester Stallone
Wikipedia
77% - 22%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011