Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Tom  Selleck  Ryan  Reynolds


Rajz János

(1907 - 1981)

Színészcsaládba született 1907. február 13-án, Budapesten. Útja színi tanulmányok nélkül is a világot jelentő deszkákra vezetett, először 15 éves korában lépett színpadra. A pályát a debreceni társulatnál kezdte, ezt követően hosszú évekig Pécsett, majd Szegeden szerepelt, ahol operettek táncos-komikusaként ismerték és szerették meg.

Nemcsak elragadó humora volt, hanem rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét. Kiss Manyihoz, Dajka Margithoz, Rátkay Mártonhoz hasonlóan ő is a könnyű műfaj felől érkezett, és vált igazi jellemszínésszé. 1951-ben szerződött a Vígszínházhoz, a következő évben a Nemzetihez, s ettől kezdve nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Ő volt a színpadon a csöndes, kötelességtudó, mégis öntudatos kisember. Hihetetlen kapcsolatra volt képes a közönséggel: az őt nézőknek, hallgatóknak az volt az érzése, hogy velük beszélget. Kiváló humorérzéke segítette abban, hogy az emberi gyengeségeinkből kiindulva létrehozza azt a figurát, amelyben magunkra ismerünk. A Nemzetiben játszotta a Dudást a Szentivánéji álomban, a Kikiáltót a Marat halálában, Harpagont a Fösvényben, Corvinót a Volponéban.

Számtalan sikeres filmje közül a Dollárpapa címszerepe a legemlékezetesebb, de felejthetetlen volt mint a Gázolás altisztje, a Vasvirág öreg koldusa, avagy a Liliomfi dadogós csendőrje. Hosszú évekig ő játszotta Szabó bácsi szerepét a Magyar Rádió nagy sikerű, de mára megszűnt Szabó család című sorozatában.

Alacsony termete, szokatlan, rekedtes orgánuma egyedivé formálta minden színpadra lépését. Neve egyet jelentett a biztos sikerrel, nem csak a közönség szerette, a kritikusok is csak jót írtak róla. Embernek is olyan volt, mint amilyen színésznek: magánéletében, hivatásában mindenkor a kötelességtudás és a szerénység volt a jellemzője.

Amikor 1976-ban nyugdíjba vonult, búcsúját azzal tette emlékezetessé, hogy alapítványt hozott létre, amelynek pénzösszegét minden évben a Nemzeti Színház társulatának egy-egy tehetséges fiatal női és férfi tagja kapja. A díj rangját a művésztársak ítélete adja, igazi erkölcsi elismerést jelentve a kitüntetettek számára.

Munkásságát 1957-ben Jászai Mari-díjjal, 1958-ban Kossuth-díjjal, 1973-ban kiváló művészi címmel ismerték el. Rajz János 1981. július 20-án halt meg.


Született: 1907. február 13.  (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 1981. július 20.  (Magyarország, Budapest)


További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
0% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011