 |
(1969)
Valószínűleg kevesen emlékeznek a francia-angol koprodukcióban készült és nálunk is sikerrel vetített Seherezádé című tévéfilmre, amelynek vonzó főszereplőjeként tűnt fel Catherine Zeta-Jones. Az egzotikus szépségű színésznő meglepő módon azonban nem az Ezeregyéjszaka országában, hanem a zord időjárásáról ismert Walesben született, ahol gyermekkorában a helyi katolikus gyülekezet színjátszócsoportjában tanult táncolni és énekelni. 15 évesen Londonba költözött, ahol egy musical főszerepében lépett fel hetente 8 alkalommal a West Enden, amíg nem kezdett el érdeklődni a filmezés iránt. A Seherezádét követően - mely első filmszerepe volt - több sikeres TV-sorozatban szerepelt, így amikor a kihívást keresve Amerikába indult, hazájában már ismert színészként tartották számon. Egy sor kevésbé jelentős filmszerepet követően figyelt fel rá Steven Spielberg, aki beajánlotta a Zorro álarca című mozi alkotóinak. Bár maga a film nem aratott osztatlan sikert, a lehetőség, hogy Anthony Hopkins és Antonio Banderas oldalán mutatkozhatott be, utat nyitott a Hollywoodban még ismeretlen színésznő számára az érvényesülés felé. Egycsapásra a legvonzóbb filmsztárok között kezdték emlegetni, akinek ténykedése nem kis féltékenységgel töltötte el filmbéli partnereinek feleségeit, karrierjét illetően pedig a szakma táplált nagy reményeket. Bár 1999 szilveszteri házassága Michael Douglasszel némileg nyugtatólag hatott az egyik oldal képviselőire, a szakma részéről egyelőre ellentmondásos vélemények érkeznek, hiszen amíg Sean Connery partnereként a Briliáns csapda vagy legutóbb John Cusack oldalán a Pop, csajok satöbbi esetében jó érzékkel választott, kevésbé volt sikeres a nagy érdeklődés mellett forgatott The Haunting című mozi.
Az igazi sikereket az új évezred hozta meg számára, hisz a Traffic a mozik slágere volt hosszú ideig, az Amerika kedvenceiben pedig sokak kedvencévé vált.
A szakma elismerését a Chicago című musicalfilmmel vívta ki végképp, amelyben nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar- valamint BAFTA-díjat is megkapta, emellett még besöpörhetett egy Golden Globe jelölést is.
Karrierjében még a gyerekvállalás sem hozott törést, hiszen utolsó napos terhesként vette át az Oscar-díjat, 2003-ban pedig két filmje, a Szinbád és a Kegyetlen bánásmód is a mozikba került.
Igaz, a filmekben azóta inkább a minőségre, mint a mennyiségre törekszik. 2004-ben a Terminál című filmben láthattuk Tom Hansk oldalán, majd jött két folytatás az Ocean´s Twelve - Eggyel nő a tét, illetve a Zorró legendája. 2007-ben az Ízlések és pofonok című filmben láthatták rajongói.
Született: 1969. szeptember 25. (Wales, Swansea)
Születési név: Catherine Jones |