Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Tom  Selleck  Ryan  Reynolds


Kocsis Ágnes

(1971)

Kocsis Ágnes Budapesten született. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Lengyel, Esztétika és Filmelmélet szakon végzett.
Az egyetemi évek alatt két szemesztert ösztöndíjjal a Krakkói Jagiello Egyetem filmfakultásán töltött. 2003-ban egy évig a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvírás szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán 2005-ben szerzett diplomát.

3 rövidfilmjét (Szortírozott levelek, 18 kép egy konzervgyári lány életéből, A vírus) számos filmfesztivál mutatta be és díjazta. Első nagyjátékfilmje, a Friss levegő – amely egyben a diplomafilmje is volt – 2006-ban elnyerte a 37. Magyar Filmszemle Simó Sándor emlékére alapított Első filmes rendezői díjat. A nemzetközi közönség előtt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában debütált. Varsóban elnyerte a filmvilág filmkritikusait tömörítő FIPRESCI zsűri elismerését, filmjét világszerte a legfontosabb nemzetközi fesztiválok vetítették. A Pál Adrienn második nagyjátékfilmje.

Született: 1971.  0.  (Magyarország, Budapest)


További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.

0% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011