Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Victoria  Beckham  John  Travolta  Oliver  Stone


Joseph Gordon-Levitt

(1981)

Joseph Gordon-Levitt 1981. február 17-én született Los Angelesben. Édesapja, Denis Lewitt egy helyi rádió hírigazgatója, míg édesanyja Jane a filmrendező Michael Gordon lánya.

Gyerekkorában egy musical színháznál kezdődött színészi karrierje, első színdarabja az Óz, a csodák csodája volt. Hat éves sem volt, amikor első filmszerepét megkapta, méghozzá egy családi televíziós sorozatban, a Family Ties-ben. Majd látható volt a Sötét árnyak című 1991-es sorozatban is. Első mozifilmje, az 1992-es Beethoven volt, amelyben egy kisebb szerepet osztottak rá.

1994-ben már két filmben is láthattuk, a Bankrabló a feleségemben Patricia Arquette-el játszott együtt, míg a Földreszállt angyalokban Danny Glover és Christopher Lloyd voltak a partnerei.

1996-ban kapta az első, komolyabb kasszasikert hozó filmszerepét, Az esküdtben olyan világsztárok egész sorával dolgozhatott együtt az akkor 15 éves Gordon-Levitt, mint Demi Moore, Alec Baldwin, Anne Heche és James Gandolfini.

2000-ben láthattuk a Mindörökké Luluban, majd négy évvel később jött az első főszerep, a Titokzatos bőr című drámával.
2007-ben A Kulcsfigura című krimi hozta az újabb főszerepet. 2008-ban a Hajsza című moziban Mickey Rourke és Diane Lane társaságában volt látható.
2009-ben a G. I. Joe: A kobra árnyékában kapott egy mellékszerepet, majd pedig jött az az (500) Days of Summer című film, amelynek főszereplőjeként Golden Globe-díjra jelölték a musical és vígjáték kategóriában.

2010-es filmje az Eredet, amelyet Christopher Nolan rendezett

Született: 1981. február 17.  (USA, Los Angeles)


Scarlett Johansson új pasija Joseph Gordon-Lewitt?
2011. október 22.  19:56
Joseph Gordon-Levitt Gotham City rendőre lesz
2011. április 24.  20:50
Gordon-Levitt és Cotillard is szerepel az új Batmanben
2011. április 24.  16:20
Joseph Gordon-Lewitt gengsztert alakít az új Batman filmben
2011. február 15.  11:46
Joseph Gordon-Lewitt is csatlakozik a Batman filmhez
2011. február 06.  13:13
Időutazás Emily Blunt-al és Joseph Gordon-Levitt-al
2010. október 06.  22:31
Gordon-Levitt és Johansson, érdekes párosítás, egy érdekes romantikus filmben
2010. szeptember 08.  19:50
Sommers készen áll a G. I. Joe folytatására
2010. augusztus 12.  09:50
Joseph Gordon-Levitt okos gondolatai
2010. július 14.  10:01
2010 nyarának legszexibb pasijai
2010. június 17.  18:32
Joseph Gordon-Lewitt is a Batman 3-ban?
2010. június 12.  21:16
A Golden Globe 2010 felfedezettjei 3.: Joseph Gordon-Levitt
2009. december 28.  14:20
További hírek:
Demi Lovato evési zavarairól vallott
2012. február 07.  16:40
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Joseph Gordon-Levitt

100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011