 |
(1970)
Amikor 1971 január 31-én, megszületett, még nem volt se Minnie, se amerikai. Amelia-nak hívták és Barbados volt az otthona. Gyermekként London-tól 80 km-re, Hampshire-ben nőtt fel húgával, a ma fotómodellként dolgozó Kate-tel (akivel most is együtt lakik, de már Amerikában) és három mostohatestvérével. Innen egyenes útja vezetett a londoni Webber-Douglas Színművészeti Akadémiára. Miután 1991-ben az utolsó vizsgáit is letette, a TV-nél keresett munkát. ˝Én vacak tévéműsorokból diplomáztam˝ - emlékszik vissza angliai éveire. Valóban számos tévéfilmnek és sorozatnak volt epizód- és állandó szereplője. Számunkra ezek közül talán csak a Lovejoy című filmsorozat lehet ismerős, de a szintén angol Kate Winslet-hez hasonlóan beugrott a mai napig vetített Casualtyba is. Mindemellett kedvenc foglalatosságának a zenélésnek élt. Éjszakánként gitárjával a londoni jazz klubokat járta és alkalomadtán vokálozott is a közönségnek.
Aztán 1995-ben nagyobb szerepajánlatot kap. A BBC két filmben is megadja a lehetőséget Driver-nek, hogy bizonyítson; a The Politician´s Wife és a My Good Friend című mini sorozatban. De ő már többet akar. Egyébként sem az a fajta, aki csak otthon ül és várja a telefoncsörgést. Inkább kiharcolja magának Benny szerepét, a híres ír rendező, Pat O´Connors filmjében: a Baráti körben. A film nem kis feladatot jelentett Minnie-nek. Nem elég, hogy pár hét alatt kellett tizenhárom kilót híznia, hogy kellően kigömbölyödjön de a jóképű sztárt, Chris O´Donnel-t is el kellett csábítania legalább arra a bő másfél órára. Aztán heteken keresztül fizethette a trénerét, hogy visszafogyjon.
A film sikere mégis arra buzdítja Minnie-t, hogy maradjon. Amerikában telepszik le és elkezd járni a válogatókra. Következő filmje - rengeteg amerikai színésznő álma -, az 1995-os James Bond sztori. Az Aranyszem-ben az orosz maffia egyik fejének countryénekes barátnőjét alakítja, így nem csak egyszerűen szerepel, hanem énekel és táncol is a vásznon - bár Mr. Bond ezt már kevésbé élvezi. Talán egy fokkal nagyobb feladat a Pokoli leckében Carol Martinez, Brad Pitt filmbeli ex-szerelmének eljátszása. A rengeteg szupersztár között kissé meg is szeppent, hát még amikor ˝nem lehetett leparkolni a rengeteg limuzintól˝. Ezután jó kikapcsolódásnak tűnhetett John Cusack barátnőjeként az Otthon, véres otthon című akcióvígjáték női főszerepe. Cusack-kel azóta is jó barátságban vannak. De tanul mindenkitől, mert nem elégedett. A neki kedves szerepek egyenlőre elkerülik. Angol színésznő létére nem kap angol szerepeket, inkább egzotikus megjelenését, mint származását nézik a szereposztásnál, így kerül be az ˝Olasz módra˝ c. vígjátékba is 1996-ban (nálunk az utóbbi két film csak videón jelent meg). Amikor Gwyneth Patrow-t választják az Emma főszerepére nem lepődik meg, hisz mindenki tudta, hogy ˝előre eldöntött tény˝ volt. Amikor viszont Uma Thurman kapta Emma Peel szerepét a Bosszúállókban, kifakadt: ˝Úgy éreztem: ne vicceljetek már, ez a legbritebb sztori!˝.
Ezt viszont azzal ütötte el valaki, hogy a Good Will Hunting pedig a legamerikaibb történet, mégis ˝belepofátlankodott˝. Erre Minnie kissé lehiggadt. Az 1997 decemberében bemutatott film neki is sikert hozott. Számos díjra jelölték, többek között az Oscar-ra, majd 1998-ban a ShoWest Díjkiosztóján a Holnap Sztárjának választották Matt Damon-nal együtt. Még ebben az évben levetítették három filmjét. Christian Slater-rel a Vízözönben megmutatja, hogy őt is kemény fából faragták, majd eljátssza első főszerepét ˝A nevelőnő˝ című kosztümös drámában, amelyben az Alul semmi sztárja Tom Wilkinson a partnere. Az At Sachem Farm és a Slow Burn című filmeknek már nem csak szereplője, hanem producere is testvérével Kate-vel, akivel nemrég produkciós irodát alapítottak. 1999 nyarán mutatják be az Elisabeth című filmért Oscar-ra jelölt Cate Blanchett-el az Oscar Wide könyvéből készűlt feldolgozást az An Ideal Husband-et és ezzel Minnie egyik álma végre teljesülhet. Igazi angol témájú filmben szerepelhet Amerikában.
A filmmel kapcsolatos másik álom, mármint az ideális férj megtalálása még várat magára. Bár mióta Hollywood-ba került számos partnerével összehozták már, Minnie tagad. Mindenesetre elég vagány ahhoz, hogy olyan barátai legyenek, mint Taylor Hawkins vagy John Cusack (vele egyébként mindenkit összehoznak), de talán mégse annyira vad, hogy kikezdjen Hawkins egyik barátjával Josh Brolin-nal (Gyagyás család), akivel még a Slow Burn forgatása előtt ismerkedett meg egy klubban. Josh ugyanis már családos ember. (Egyébként a híres színész, James Brolin fia. Igen, azé az úriemberé aki Barbra Streisand jelenlegi férje!). Az viszont igaz, hogy egyfilmes románcot folytatott Matt Damon-nal a Good Will Hunting forgatása alatt, már a szereposztón szikrázott körülöttük a levegő. Driver nagyon keserűen emlékszik vissza a szakításukra. Persze Minnie még annyira fiatal és annyira impulzív és nem kell attól aggódnia ˝hogy soha senki nem fogja megkérni˝.
Született: 1970. január 31. (London)
Születési név: Amelia Fiona J. Driver |