 |
(1937)
˝Ha idősebb leszel, majd rájössz, hogy nincs igazság. Csak szarkupacok vannak, elnézést a kifejezésért. Több rétegben, az egyik a másik tetején. És az élet arról szól, hogy ha egyszer felnősz, te is választhatsz magadnak egy szarkupacot˝ -- magyarázza sután gesztikulálva egy szakadt felöltőben fiának az örök kisember a Mondvacsinált hősben (1992). Aztán meghallja, hogy egy anya segítségért kiabál, mert a kislánya beleesett az oroszlánketrecbe. Mivel a közelben állók nem mozdulnak és a környéken sehol egy gondozó, LaPlante elindul, hogy segítsen a bajba jutott kislányon. Az amerikai film a kilencvenes évek elején szívesen mutatja fel a kisember álarcai mögött az örök emberi értékeket. LaPlante éppen annyira nem cinikus, mint amennyire nem gyengeelméjű Forrest Gump, noha a felületes szemlélő számára ez aligha derül ki róluk. Hollywood a mai kisemberek világába merülve nem a család apológiáját zengi, mint a nyolcvanas évek elején, hanem azt tudatosítja újból és újból, hogy mindannyian individuumok vagyunk, Kosztolányival szólva ˝egyedüli példányok˝. Nem véletlenül került a közgondolkodás előterébe ez a probléma, hiszen a közelmúltban született és napjainkban világra jövő tömegmédiumok s a hozzájuk kapcsolódó iparágak egymással versengve próbálnak minket uniformizálni. Dustin Hoffman két Oscart kapott. Két évtized két jellegzetes kisember figurájáért. A Kramer kontra Kramerben (1979) a csak karrierjére gondoló látszatapából a fiát felelősen szerető, igazi apává válik; az Es?ember (1988) Raymondját pedig betegsége ellenére is értékes emberként formálta meg, akit még az érzéketlen, sőt néha önzőnek tűnő Tom Cruise is meg tud szeretni. Kisemberei még csak nem is intellektuális James Bondok, mint Woody Allen figurái. Átlagosan köznapiak és éppen ebben rejlik a különösségük. Egészen kiváló ilyen szempontból, ahogy a minden társadalmi kötöttséget elvet? egykori szuperh?s, Sean Connery és a fia között a saját korlátaival tisztában levő és mindig kisszer?en cselekvő férfit alakítja a Családi ügyben (1989). Ki fog felnézni rá, arra az emberre, aki csak azt akarja, hogy egyetemre menjen a fia és nem akar bankot rabolni. Pedig nélküle nem teljes a világ. Egy ölelést ő is megér. A szinte hozzánőtt ˝örök kisember˝ karaktere mellett a Hoffman-mítosz másik része az átlényegül? képessége. Mint kiváló Lee Strasberg tanítvány a színészeknek ahhoz a csoportjához tartozik, akik szerint egy szerep eljátszásához a lehető leginkább el kell mélyülni a figurában, szinte együtt kell vele élni. E színészi hozzáállásának köszönhette többek között Robert Ribman rokonszenvét, aki Hoffmanra bízott egy szerepet a The Journey of the Fifth Horse-ban. Alakításáért megkapta a kritikusoktól az Obie-díjat, az off-Broadway darabok Tonyját. ˝Dustinnak megvan az a képessége, hogy megsemmisítse saját egóját és azzá a karakterré váljon, melyet keres.˝ -- nyilatkozta Ribman. Az átváltozóképességéről keringő legendákat számos későbbi filmszerepével tovább erősítette: harminchárom évesen egymaga keltette életre Jack Crabbet kamaszon és 121 éves korában is (Kis nagy ember, 1970); az Aranyoskám (1982) története szerint nővé változva kapja meg az áhított, kiugrást jelent? szerepet egy szappanoperában; és kemény, legendás munkával csinált magából autistát az Esőemberben. Persze Ribman elismer? szavainál fontosabb volt az a tény, hogy a Journey...-vel Dustin Hoffman tehetsége felszínre tört! Hatalmas sikert aratott következő színpadi szerepével Henry Livings Eh? cím? darabjában, ráadásul az egyik előadásra jegyet váltott a Nem félünk a farkastól után új filmre készül? Mike Nichols, aki felkérte a Diploma előtt (1967) főszerepére. A filmért Nichols rendezői Oscart kapott, Hoffman pedig a színház után a filmes köztudatba is berobbant. A legnagyobb szerep, amibe velejéig beleélte magát, az volt, hogy ő Dustin Hoffman színész. Mikor még kezdőként színházi szerepekre várt, a szendvicsemberkedést?l az izomsorvadásos gyerekek javára gyűjtésig mindent elvállalt, ám a megformálandó figurák között válogatott. A tehetségéhez méltatlannak érzett fellépéseket, egy mondatos szerepeket visszautasította. Ha pedig munkát kapott, a rendezőket borította ki örökös vitatkozásával. Mindig megvolt a saját véleménye a megformálandó figuráról, mert személyiség volt, mint a hősei, nem csak profi médium. Magánéletét is alárendelte a színészetnek. A családtól els?sorban nyugodt hátteret várt, melynek tudatában eredményesen lehet dolgozni. Csak két felesége volt. Az első Anne Byrnel, akit a távoli forgatásokra gyermekeivel együtt mindig magával vitt. Véletlen, hogy éppen akkor váltak el, amikor Hoffman a Kramer kontra Kramert forgatta. De nem sokáig bírta egyedül, és feleségül vette a nála jóval fiatalabb Lisa Gottsegent. ˝Akkor is érzem, hogy élek, ha nem játszom.˝ -- udvarolt Hoffman Lisának, akinek hamar tudomásul kellett vennie, hogy e szép mondata ellenére férje leginkább ˝játszva˝, vagyis színészként szeret élni. És ezt tudomásul is vette... Bár színészként kedve szerint váltogatja életkorát ( férfi-női mivoltát nem kevésbé), emberi léptékkel mérve hatvan éves lesz az idén. A kisember figuráját naggyá tevő színész ebből a ˝nevetséges˝ néz?pontból tűnik maga is igazán kisembernek, olyannak mint bármelyikünk. De mégsem az. Amíg a film létezik, ő a nagy kisember: Kramer, Raymond, és LaPlantee!
Született: 1937. augusztus 8. (USA, Los Angeles, California)
Születési név: Dustin Lee Hoffman
|
RSS
