Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Jackie  Chan    Madonna


Denzel Washington

(1954)

Hollywood fekete csillaga a pályája és a magánélete alakulásában is azokat az értékeket tartja a legfontosabbnak, amit a szülei beléneveltek: munkaerkölcs, az Isten és a család szeretete, és az ambíció, hogy jó történeteket meséljen el.

A New York-i Fordham Universityn újságírást és a történetmesélés csínját-bínját tanulgatta, miközben egy iskolai produkcióban eljátszotta Othellót, ami fordulópont volt számára. A San Franciscó-i American Conservatory Theaterben tanulta ki a mesterséget, de nem várta meg a diplomát, inkább belevágott a közepébe. Mint sokan mások, ő is a televízióban kezdte, közben megkapta első filmszerepét az 1981-es Carbon Copy című filmben.

Népszerűvé az NBC St. Elsewhere című kórházsorozata tette, melyben Dr. Philip Chandlert alakította. 1989-ben Oscar-jelölt volt legjobb mellékszereplőként Edward Zwick Az 54. hadtest című történelmi drámájában, az 1992-es Malcolm X-ben már főszereplőként jelölték a díjra.

Washington azon kevés színész közé tartozik, akiről a pályatársai is csak szuperlatívuszokban nyilatkoznak, Kenneth Branagh szerint intellektuális és spirituális kisugárzása, szexuális és romantikus vonzereje ellenállhatatlan. Denzel Washington jól egyensúlyoz a sikerfilmek (A Pelikán-ügyirat, Az utolsó esély, A csontember) és a kritikusok által is magasztalt alkotások (Philadelphia, Mo? Better Blues, Hurrikán) között.

Komoly tervei vannak Mundy Lane Entertainment című saját filmes cégével, és részt vállal különböző jótékonysági kezdeményezésekben. Ismét Oscar-díjra jelölték az 1999-es Norman Jewison rendezte Hurrikánban, ahol Rubin Carter, az ártatlanul bebörtönzött középsúlyú bokszoló szerepét játszotta el. Végül be kellett ˝érnie˝ egy Golden Globe díjjal.

Még ugyanebben az évben vállalt szerepet A csontember című alkotásban, amely már előrevetítette sikerét, hisz a Kiképzésben nyújtott alakításáért végre megkapta a várva várt Oscar-díjat az első színesbőrű színészként!

Sikerkorszaka pedig azóta is tart. Több filmje, így a John Q - Végszükség, az Időzavarban, A tűzben edzett férfi, A mandzsúriai jelölt, A Deja Vu és A belső ember is kasszasiker lett.

2007-ben összefogott egy másik Oscar-díjas színésszel, Russell Crowe-val, hogy eljátsza Ridley Scott legújabb filmjének főszerepét. Az Amerikai gengszterért Golden Globe-jelölést kapott.

Született: 1954. december 28.  (USA, Mount Vernon, New York)

Születési név: Denzel Hayes Washington Jr.


Denzel Wasington helyett a felesége szavaz az Oscarra
2012. február 23.  20:25
Ryan Reynolds rettegett Denzel bosszújától
2012. február 19.  15:06
Denzel Washington nem szereti a forgatókönyveket
2012. február 17.  10:02
Denzel Washington: Viola Davis nyeri meg az Oscart
2012. február 13.  15:05
Ryan Reynolds kiütötte Denzel Washingtont
2012. február 04.  16:35
Megkínozták a sztárokat a Safe House forgatásán
2011. december 01.  22:27
Denzel Washington balesetet szenvedett – vagy mégsem?
2011. november 18.  16:29
Denzel Washington törvényt sértett
2010. november 29.  16:54
Washington különleges képesség birtokosa
2010. november 17.  15:30
Száguldás sok tolatással
2010. november 16.  16:57
Denzel Washington fontolgatja Mandela szerepét
2010. november 08.  09:53
Washington vonaton
2010. szeptember 22.  14:09
Johansson és Washington bezsbelték a Tony díjat
2010. június 17.  22:42
Washington és Owen is visszatér A belső ember folytatásában
2010. április 13.  10:02
Éli díja
2010. március 02.  15:11
Az Éli könyve csak a kezdet: a világvége folytatódik
2010. február 16.  19:20
Itt van Hollywood TOP 20 kereseti listája
2010. február 10.  05:50
Washington harcol
2010. február 04.  12:36
Clint Eastwood megelőzte Denzel Washingtont
2010. február 01.  11:15
Veszélyben volt Denzel Washington Éli könyve béli szerepe
2010. január 17.  07:10
Sandra Bullock hozta a legtöbb pénzt 2009-ben
2010. január 03.  12:46
Denzel Washington, a főállású apa, öreg lesz amerikai elnöknek
2010. január 03.  10:02
Denzel Washington új filmje ismét bajban
2009. november 20.  09:28
Színészekkel találkozik az amerikai elnök
2009. november 06.  09:30
A szupersztároknál beütött a válság
2009. szeptember 05.  15:02
Washington bűnös múltja
2009. augusztus 17.  21:20
Denzel Washington nem bánna egy szadista szerepet
2009. július 30.  16:27
Denzel Washington örül a plusz kilóknak
2009. július 28.  23:17
Denzel Washington újra megállíthatatlan
2009. július 27.  05:32
Megálljt parancsoltak Denzel Washingtonnak
2009. július 16.  16:04
Denzel Washingtont is elérte a válság
2009. július 03.  21:03
Denzel Washington előbb meghízott, majd 30 kilót fogyott
2009. június 06.  23:04
Washington ötödszörre is Scott-al mozizik
2009. május 02.  19:37
Washingtont meglepte a hajsza
2009. április 14.  07:40
Oscar-díjas színészek, Grammy-díjas zenészek tisztelegtek Obama előtt - 27 fotóval!
2009. január 19.  00:34
Barack Obama ünneplése élőben az HBO-n
2009. január 17.  17:03
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Denzel Washington
Denzel Washington
Denzel Washington
54% - 45%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011