Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Don  Cheadle  Chris  Noth  Várkonyi Andrea


Jennifer Lopez

(1969)

A Bronx Castle Hill Lopez család – David, a komputerszakértő papa és Guadalupe, az óvónő nagy családra vágyott. Mindketten Puerto Ricóban születtek, de csak az Egyesült Államokban találkoztak össze, s házasságukból három lány született, a középső a Jennifer nevet kapta. A tehetséges kislány már ötévesen ének- és táncórákra járt, majd beíratták egy 12 osztályos katolikus lányiskolába. Érettségi után rövid ideig ügyvédi irodában dolgozott, s esténként táncórákra járt. A szigorú mamának nem tetszett, hogy lány a show business világába készül, ezért Jennifer 18 évesen elköltözött otthonról és beiratkozott egy színiiskolába.

1990-ben részt vett az In Living Color című tévésorozat szereplőválogatásán, és megkapta egy fly girl, azaz táncosnő szerepét. Los Angelesbe kellett költöznie, de nem kedvelte a zajos várost, szerencsére azonban barátja, David Cruz is vele ment. A fiút 15 éves kora óta ismerte, ő volt a legcsinosabb szomszéd srác…

Jennifer jól boldogult, szerepelt a South Central és a Hotel Malibu sorozatokban is, majd végül 1993-ban a Légimentők (Nurses on the Line: The Crash of Flight 7) hősies nővéreként hívta fel magára a figyelmet. Két évvel később Gregory Nava kritikai elismerést aratott Mi Familia című játékfilmjében debütált a filmvásznon.

Francis Ford Coppolának is tetszett a mozi, ezért a Jack című komédiában a korábban kiszemelt Ashley Judd, illetve Lauren Holly helyett Jennifer alakította a Robin Williams által megformált nagyra nőtt „kisfiú” tanárnőjét.

Ezután a Pénzvonat következett, amelyben a kritikusok is dicsérték alakítását.
Francis Ford Coppola volt a producere annak a filmnek, amely a legendás mexikói táncosnő, Frida Kahlo életútját idézte fel, s Gregory Nava lett a kiszemelt rendező.

Mindketten egyet gondoltak, bár Madonnával és Salma Hayekkel is készítettek próbafelvételt, a lelkük mélyén érezték, hogy Jennifer Lopez lenne az igazi. A Dalok szárnyánnal Jennifer a csúcsra jutott Hollywoodban, s forgatás közben magánéletében is változás következett be.

Barátja, Ojani Noa az egyik jelenet felvétele közben berontott a stúdióba, megragadott egy mikrofont és megkérte a kezét, majd hatalmas gyémántgyűrűt húzott az ujjára. A pár összeházasodott, de Lopez karrierjének felívelését a férj nem tudta elviselni, így még abban az évben el is váltak. Jennifer filmezett és énekelt, az Anakondában Johm Voighttal szerepelt, Bob Rafaelson A nyakék nyomában-jában Jack Nicholson partnere volt, s a korosodó nőfaló rá is hajtott, de Jennifer közölte vele, hogy nem az esete…

Oliver Stone Halálkanyarjában Sean Penn volt a partnere, Steven Sonderbergh Mint a kámfor című filmjében seriffet alakít, akit egy börtönlázadás során túszul ejtenek, de beleszeret egyik fogvatartójába, akit George Clooney játszott.

Lopeztől nem idegen a sci-fi műfaj sem, bár sosem volt rajongója a különböző sorozatoknak. A sejtben gyermekpszichológust formált meg, aki behatol egy sorozatgyilkos tudattalanjába.
Közben az éneklést sem hanyagolta el, annál inkább, mivel a Sony főnöke, Tommy Mottola fantáziát látott benne. Az On the 6 című, bemutatkozó nagylemeze hatmillió példányban kelt el, egyik producere a rapper Puffy Daddy volt, akivel gyakran mutatkozott együtt. A lemez címe nem véletlen, ifjúkorában mindig a hatórás vonattal indult Bronxból Mahattanbe a meghallgatásokra. Most már nincs szüksége ilyesmire, mivel Jennifer Lopez igazi sztár lett.

A szóbeszéd szerint az évszázad legdrágább biztosítását kötötte meg a testére, külön biztosította keblét, fenekét, lábát és a haját, összesen egymilliárd dollárra.

Magánélete is zajosan alakult, 2001. szeptemberében másodszor is férjhez ment. Férje, Christopher Judd táncos-koreográfus lett. Igaz, alig fél évre: 2002. júniusában közös megegyezés során szakítottak. Nem sokkal később már Ben Affleck-el élt együtt. AKivel két éven szinte hetente jelentették be, majd mondták le esküvőjüket. Végül Affleck karrierjét féltve a sok bulvárhírtől, inkább kilépett a kapcsolatból. Persze Jennifer-t ezt nem különösebben törte össze, pár hónap múlva már Marc Anthony-nak fogadott örök hűséget...

Lopez zenei karrierjét J-Lo-ként tovább tökéletesítette, közben persze filmes karrierjét sem hanyagolta el. 2001-ben a Szeretném, ha szeretnél című filmben Matthew McConaughey partnere volt. Ugyanebben az évben James Caviezel-el közösen jegyezték az Angyali szemek című alkotást.

2002-ben jött a Most már elég! és az Álmomban már láttalak, utóbbi Ralph Fiennes oldalán.

2003-ban jött akkori párjával, Ben Affleck-el közös filmje, a Gengszter románc. Amely óriási bukás lett, ahogy az egy évvel későbbi Hölgyválasz is, e filmet még Richard Gere és Susan Sarandon sem tudta megmenteni.

Ugyanebben az évben Ben Affleck-el még egy közös filmre vállalkoztak, az Apja lánya szintén nagyot bukott.

Lopez nem adta fel, és magasan jegyzett ismertsége révén a producerek felkérték a Befejezetlen élet című film női főszerepére 2005-ben, olyan férfi partnerek mellé, mint Robert Redford és Morgan Freeman. Nem sokkal később Jane Fonde oldalán volt látható az Anyád napja című vígjátékban.

2006-ban pedig Bordertown - Átkelő a halálba című filmet jegyzi.


Született: 1969. július 24.  (USA, The Bronx, New York)

Születési név: Jennifer Lynn Lopez
Becenév: J. Lo


Jennifer Lopez Oscar-díjat ad át
2012. február 03.  08:10
Jennifer Lopez nem tudja, férjhez megy-e valaha
2012. február 02.  07:46
J. Lo Marokkóban nyaralt az új pasijával
2011. december 05.  16:36
Jennifer Lopez kamu reklámot csinált
2011. november 28.  16:50
J.Lo táncossal kavar
2011. november 15.  11:24
Jennifer Lopez könyörtelen főnök
2011. november 08.  07:49
Jennifer Lopez kirúgta menedzserét, aki kövérnek nevezte
2011. november 06.  06:05
Jennifer Lopez: Amíg nem vagy jóban magaddal, nem lesz jó kapcsolatod
2011. október 31.  11:30
Jennifer Lopez elsírta magát a színpadon
2011. október 27.  07:50
Bradley Cooper ráhajtott Jennifer Lopez-re
2011. október 26.  07:57
Steven Tyler: Jennifer Lopez fantasztikus
2011. október 20.  13:06
Jennifer Lopez villát vett Hamptonsban
2011. október 03.  18:15
Marc Anthony elsírta magát a színpadon
2011. szeptember 22.  21:35
Jennifer Lopez máris bepasizott
2011. szeptember 13.  21:38
Együtt énekel Jennifer Lopez és Enrique Iglesias
2011. szeptember 11.  05:50
Marc Anthony: A válás nem olyan, mint egy temetés
2011. szeptember 04.  11:05
Jennifer Lopez ismét zsűri lesz az American Idolban
2011. augusztus 14.  05:43
Jennifer Lopez: Nagyon jó színésznő vagyok
2011. augusztus 11.  20:49
Nick Nolte Statham-el és J-Lo-val akciózik
2011. augusztus 10.  19:20
J. Lo és P. Diddy újra együtt?
2011. augusztus 05.  19:18
Lopeznél maradnak az ikrek
2011. július 24.  20:54
J.Lo megtett mindent, mégsem tudta megmenteni a házasságát
2011. július 22.  05:27
Marc Anthony viccelődik a válással
2011. július 21.  19:17
J.Lo nem akart tovább várni a válás bejelentésével
2011. július 19.  23:44
A sztárok félnek találkozni Vilmos herceggel és feleségével
2011. július 14.  07:20
J.Lo és Kate Middleton egy asztalnál a BAFTA gálán
2011. július 10.  10:21
Jennifer Lopez: A gyerekeim nem alszanak
2011. július 05.  10:20
J.Lo: Anglia odavan a fenekemért
2011. július 03.  20:48
J.Lo világkörüli turnéra megy?
2011. június 25.  08:48
Jennifer Lopez: Bollywoodnak várnia kell
2011. május 31.  10:22
Jennifer Lopez a bukás után új kollekciót indít
2011. május 20.  11:51
Marc Anthony szerint J.Lo-nak hízni kellene
2011. április 30.  13:22
A People szerint J.Lo a világ legszebb nője
2011. április 18.  16:23
Jennifer Lopez: A humortól jó a házasságom
2011. április 09.  20:50
Jennifer Lopez világkörüli turnét tervez
2011. április 08.  08:30
Lady Gaga és J.Lo együttműködés
2011. március 26.  13:20
Eva Longoria: egy speciális díj a Golden Globe-on
2011. január 31.  07:18
J.Lo jól érzi magát az American Idolban
2011. január 29.  13:19
Miért szerepelt reklámban J.Lo az ikrekkel?
2011. január 23.  10:17
Jennifer Lopez újra babát vállal(na)
2011. január 21.  20:49
Lopez kirúgta szóvivőjét
2010. november 30.  19:48
Az American Idol-ban nem énekelhetnek J.Lo dalokat
2010. november 09.  16:57
Jennifer Lopez még több gyermeket szeretne
2010. október 30.  16:56
Jennifer Lopez az ikrekkel pózol
2010. október 25.  18:24
Jennifer Lopez az American Idolról beszélt
2010. szeptember 30.  18:25
Jennifer Lopez nem fogja játszani a dívát az American Idolban
2010. szeptember 29.  11:23
Jenifer Lopez már biztosan zsűritag az American Idolban
2010. szeptember 19.  14:11
Steven Tyler már biztos tagja az amerikai tehetségkutatónak
2010. augusztus 24.  19:49
Jennifer Lopez lesz az American Idol egyik zsűritagja?
2010. augusztus 01.  13:47
Ilyen a formájuk
2010. június 14.  12:50
Szülés után szülést játszik
2010. május 23.  10:02
Lopez formája
2010. április 27.  11:30
Jennifer Lopezre cserélik Goldie Hawnt
2010. március 23.  18:00
J-Lo életében most először a család az első
2010. március 17.  11:10
J-Lo babázna
2010. február 20.  09:48
Lopez újra terhes
2010. február 02.  05:56
J-Lo nem érti, miért nem Oscar-díjas
2010. január 09.  09:55
Jennifer Lopez mindenkinek a gyerekeit mutogatja
2009. december 03.  16:11
Jennifer Lopez beperelte volt férjét
2009. november 11.  06:53
J-Lo fél a sötétben
2009. augusztus 21.  18:55
Lopez igazi web-anyu
2009. augusztus 09.  22:55
J-Lo születésnapi romatikája
2009. augusztus 01.  20:09
Jennifer Lopez: „Kérem, ne fotózzanak!”
2009. július 31.  06:57
J-Lo készen áll a következő babára
2009. július 26.  18:35
J-Lo-t is utolérte a válság
2009. június 27.  20:22
J’Lo a kilóival küzd
2009. június 07.  14:54
J-Lo babája beteg?
2009. május 14.  11:46
Cheryl Cole irigyli J-Lo fenekét
2009. április 26.  17:40
Golden Globe 2009: Kate Winslet, a Slumdog Millionaire és a John Adams a nagy nyertesek!
2009. január 12.  05:14
Sztárok, akik 2009-ben lesznek 40 évesek
2009. január 01.  08:37
J-Lo-ék szerelmükről biztosították a világot
2008. december 23.  21:20
J-Lo saját szépségszalont kapott
2008. november 20.  10:20
J-Lo összeroppant idegileg?
2008. november 01.  05:08
J-Lo-ék Győzikéék nyomában
2008. október 22.  20:48
J-Lo kiszállt a vendéglátózásból
2008. július 23.  08:01
További hírek:
Don Cheadle nagyon hisz a terápiában
2012. február 07.  11:26
Scott Speedman nem úszik többé
2012. február 07.  09:40
Stephen Moyer nem kereste a szerelmet a True Blood sorozatban
2012. február 07.  07:55
David Beckham: Talán vállalunk még gyereket Victoriával
2012. február 07.  06:10
Charlize Theron: Soha nem voltam népszerű
2012. február 06.  23:23
Daniel Radcliffe egy vagyonnal fogadott a Super Bowl-ra
2012. február 06.  21:41
Nick Nolte a jelölésben bízik
2012. február 06.  20:02
Sharon Stone csalfa feleségnek állt
2012. február 06.  18:19
Octavia Spencer a Snow Piercer stábjában
2012. február 06.  16:35
George Clooney tvben mutatja meg otthonát
2012. február 06.  14:49
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56


A Veronica Mars sztárja legújabb filmjében riportert alakít, amihez tévés rendező édesapjától kért belsős tanácsokat.
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11


Kiderült, hogy Daniel Radcliffe (22) nem éppen vajsört iszogatott a Harry Potter filmek forgatásán.
Jennifer Lopez
Jennifer Lopez
Jennifer Lopez
Jennifer Lopez
Oscar 2010
Oscar 2010
Jennifer Lopez

52% - 47%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011