Hírek
Sztártár
Felhasználó
E-mail:
Jelszó:
 Csuja Imre  Brad  Pitt  Logan  Lerman


Matt Damon

(1970)

Szülővárosa az amerikai Cambridge, a Harvard Egyetem otthona. Ha létezik tipikus amerikai életforma (ennek kifejtésére itt nem vállalkozhatunk), családja ennek megtestesítője. Gyermekkora krónikáiból hiányoznak a nagy balhék, az életrajz szempontjából legfontosabb adalék az a barátság, ami ekkor kezdődött, s ami azóta is szoros szálakkal fűzi Ben Affleck-hez. Az egymás szomszédságában lakó srácok már fiatalon elhatározták, bármi is történjék, színész lesz belőlük. A kezdet a következőképpen festett: statisztálás Bostoni forgatásokon, egyetemi évek a Harvardon (angol-szakon), egymondatos szerep a Mystic Pizza című filmben, egy tévéfilm Brian Dennehy-vel (Rising Son) és egy mellékszerep a School Ties-ban (a filmben Affleck is szerepelt), mely végül az egyetem elhagyására késztette Damon-t közvetlenül a diplomázás előtt. Az útirány egyértelmű volt: Hollywood, ahol, mint az közismert, még a pincérek is felfedezésre váró filmzsenik. Damon is várt, és miután lehetősége volt egyet s mást ellesni olyan veteránoktól, mint Gene Hackman, Robert Duvall és Tommy Lee Jones (szintén egykori Harvard-diák), már felismerte, milyen lehetőség rejlik egy-egy szerepben. Nem is szalasztotta el az alkalmat, amikor megkapta az Öböl-háború traumájával vívódó katona szerepét a Bátrak igazsága című filmben. A felkészülésbe mindent beleadott: a nagy ˝öregek˝ , Pacino és De Niro technikáját magáévá téve teljes fizikai és mentális átváltozáson ment keresztül. A fáradozás kifizetődött, Francis Ford Coppola felfigyelt Damonra, és ráosztotta a legújabb John Grisham-film, az Esőcsináló középpontjában álló idealista ügyvédjelölt szerepét. Ez már főszerep volt, ráadásul egy világhíres rendező sikerfilmjében. Damon ügyesen sáfárkodott frissen szerzett befolyásával. A Good Will Hunting forgatókönyve már régóta készen állt, kapós is volt a stúdiók körében, mivelhogy azonban a szerzők, Damon és Affleck ragaszkodtak a főszerepek eljátszásához, film mégsem készült a papírra vetett munkából. Az Esőcsináló sikerével fordult a kocka: Damon eladható sztár lett. Megindultak tehát a Good Will Hunting munkálatai, most már Damonnal és Affleckkel a két főszerepben, s egyszer csak egész Hollywood a készülő filmről beszélt. Amikor elkészült, a közönség és a kritikusok meglepetéssel tapasztalták: Damon és Affleck nemcsak profi színészek, de forgatókönyvíróként sem utolsók (munkájukért Oscar-t is kaptak). Sokan persze még mindig kételkedtek: lehet-e valakinek egyszerre sztárkarizmája, tehetsége és kitartása. A választ a Tehetséges Mr. Ripley-ben nyújtott alakítása adta meg: Lehet.

Született: 1970. október 8.  (USA, Boston, Massachusetts)

Születési név: Matthew Paige Damon

Damon kiábrándult Obamából
2010. március 08.  05:53
Matt Damon megint lenne Bourne, de talán mégsem
2010. március 07.  08:30
Matt Damon is a Kennedy klán tagja lesz
2010. március 01.  15:11
Matt Damon Robert F. Kennedy bőrébe bújik?
2010. február 28.  21:55
Damon és Affleck újra közös filmen dolgozik
2010. február 23.  13:48
Matt Damon nem talál magának lakást
2010. február 22.  19:19
Soderbergh ismét Matt Damon-t akarja
2010. február 13.  13:47
Matt Damon hat hónap alatt lett dél-afrikai
2010. február 10.  13:52
Matt Damon-t még érdekli a Bourne- sorozat
2010. február 07.  20:38
Damon: a következő Bourne az előzményekről szól
2010. február 05.  08:32
Matt Damon felkészült a középkorúságra
2010. február 03.  19:20
Oscar-díj 2010: kihirdették a jelölteket – a teljes lista
2010. február 02.  15:32
Damon és Pitt csatlakozott a Táncoló talpak folytatásához
2010. január 22.  07:14
Matt Damoné a filmen nagyobbnak látszik
2010. január 21.  12:33
Matt Damont nem érdekli a negyedik Bourne film
2010. január 11.  23:31
Damon növésben
2010. január 10.  13:29
Sandra Bullock hozta a legtöbb pénzt 2009-ben
2010. január 03.  12:46
Matt Damon folytatná a Good Will Hunting-ot?
2009. december 15.  18:50
Damon és Freeman isteníti Eastwood-ot
2009. december 12.  17:25
Matt Damon Paul Greengrass nélkül nem vállalja be a Bourne 4-et
2009. december 09.  14:54
Matt Damon pocakja mindent tarolt
2009. december 01.  09:10
Matt Damon örül a rokonságnak
2009. november 26.  08:12
Késik a következő Bourne-film
2009. november 20.  05:32
1 Damon
2009. november 09.  18:02
Matt Damon rendezni akar
2009. november 06.  19:19
Pocak és bajusz: Matt Damon
2009. november 02.  20:38
Matt Damon nagy találkozása
2009. október 27.  09:22
Matt Damon majdnem ágyba bújt testvérével
2009. október 26.  08:16
Matt Damon nem vállal erőszakos filmet
2009. október 25.  21:46
Duci Damon
2009. október 09.  14:53
Egymillió dollárt bukott Matt Damon miatt
2009. október 05.  09:30
Damon és Clooney újra együtt?
2009. szeptember 27.  18:59
Damon-t De Niro tanította hízni
2009. szeptember 18.  09:07
Matt Damon eddigi kedvenc filmje az utolsó
2009. szeptember 13.  07:00
Matt Damon cáfolta halálhírét
2009. szeptember 12.  21:03
Matt Damon haláláról írtak rémhírt
2009. szeptember 12.  13:26
Életműdíjat kap Matt Damon
2009. szeptember 02.  21:51
Jön a Bourne 4
2009. augusztus 30.  11:13
Matt Damon ismét egy igaz történetben
2009. augusztus 29.  19:23
Matt Damon irtózik a Twittertől
2009. augusztus 19.  22:50
Matt Damon élvezte, hogy elhízott
2009. augusztus 17.  14:49
Matt Damon nem feledkezik meg a történelemről
2009. augusztus 07.  05:41
Damon tiszta vizet önt a pohárba
2009. július 18.  10:51
Damon, az informátor
2009. július 13.  10:27
Damon Jackmanért kampányol
2009. július 07.  07:00
Matt Damon a falba verheti a fejét
2009. április 25.  07:56
Jason Bourne 2011-ben tér vissza
2009. április 16.  19:39
Matt Damon is játszik a Mandela-t bemutató filmben
2009. március 10.  13:03

További hírek:
Sütő Enikő és Szerednyey Béla diákkori szerelme
2010. március 10.  20:39
Guppi: egy színpadon Györgyi Anna, Bán János és Csuja Imre
2010. március 10.  20:00
George Clooney megvett egy egész olasz szigetet
2010. március 10.  19:20
Lesz harmadik évada A rejtélynek
2010. március 10.  18:01
Túladagolásban elhunyt a nyolcvanas évek tini sztárja
2010. március 10.  17:19
Pizsamapartival dübörög tovább a Mr. és Mrs.
2010. március 10.  16:53
Jared Leto: inkább színész, mint zenész
2010. március 10.  16:33
Diane Kruger 50 éves koráig nem házasodna
2010. március 10.  15:12
Sean Penn halált kívánt kritikusainak
2010. március 10.  13:50
Susan Sarandon megtalálta a fiatalság forrását
2010. március 10.  12:31
Sienna Miller az USA-ba költözik
2010. március 10.  23:15


A brit színésznő nyáron ismét a tengerentúlra költözik, hogy minél több időt tölthessen Jude Law-al.
Gemma Arterton: több vagyok egy Bond-lánynál
2010. március 10.  21:58


Gemma Arterton szeretne kitörni abból a skatulyából, amit a legutóbbi James Bond film adott rá.
Matt Damon
Matt Damon
Matt Damon
33% - 66%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm Adnetwork TravelTipp Minden fontos hír egy helyen!
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2009