Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Carey  Mulligan  Sacha Baron  Cohen  Jackie  Chan


Rowan Atkinson

(1955)

Rowan Atkinson a newcastle-i és az oxfordi egyetemen tanult, és villamosmérnöki diplomát szerzett. Hatalmas sikerrel szerepelt az 1977-es edinburgh-i fesztiválon, majd egy évvel később a londoni Hampstead Színházban mutatkozott be. Alapító tagja volt a BBC Not the Nine O´clock News csapatának, amely nem várt sikert aratott. Ebből a politikai híreket kifigurázó vígjátékból négy sorozat készült, és számos díjat nyert, köztük Ezüst Rózsát a Montreux-i gálán, nemzetközi Emmy-díjat, a Brit Akadémia díját, és Atkinson megkapta a BBC-től az „Az év személyisége” címet.
1981-ben Atkinson a legfiatalabb előadó lett, aki egyedül lépett fel a londoni West Enden. Sikeres színházi karrierje során többek között a The Nerd és a The Sneeze című produkciókban szerepelt.
Egyik legsikeresebb televíziós sorozata a BBC-nek készült Fekete Vipera (Blackadder), amely három díjat nyert a Brit Tévé- és Filmakadémiától, továbbá nemzetközi Emmy-díjat, három ACE-díjat, valamint Atkinson átvehette a legjobb szórakoztató előadónak járó díjat, és ismét elnyerte a BBC-től „Az év személyisége” címet.
Legismertebb televíziós sorozata a Mr Bean, amely Arany Rózsát nyert a montreux-i gálán, és megkapta a nemzetközi Emmy-díjat, két BAFTA-díjat, és az 1995. legjobb vígjátékának járó ACE-díjat. Dolgozott a Mr. Bean című animációs sorozaton is.
Atkinson szenvedélye az autóvezetés, három nagy teljesítményű úgynevezett szuperkocsija van. A negyediket, egy 370 km/h-s végsebességre képes McLaren F1-et 2011 augusztusában törte totálkárossá, ő maga minimális sérüléssel megúszta.
Az ország legnépszerűbb komikusaként az angliai hírességek élvonalába tartozik, amit az is mutat, hogy rendszeresen meghívják a királyi család protokolleseményeire, legutóbb Kate Middleton és Vilmos herceg esküvőjén is ott volt.


Született: 1955. január 6.  (Consett, County Durham)

Születési név: Rowan Sebastian Atkinson
Becenév: Mr. Bean


Atkinson megszállta Frankfurtot
2011. szeptember 18.  18:20
Mr. Beannek annyi
2011. szeptember 08.  18:08
Mr. Bean mázlija: ki tudott szállni az égő kocsiból
2011. augusztus 07.  22:17
Lábatlan gyíkok miatt dühöng Mr. Bean
2011. június 20.  20:40
Rowan Atkinson gyíkok miatt nem építkezhet
2011. június 09.  07:21
Mr. Bean is ott lesz Vilmosék esküvőjén
2011. április 28.  19:59
Jó dolog Rowan Atkinson csajának lenni
2010. október 03.  07:06
Rowan Atkinson már megint megmenti a világot
2010. szeptember 20.  14:12
Mr. Bean üvegházba költözik
2010. szeptember 06.  22:30
Scully ügynök Hemingway helyett Rowan Atkinsont szereti
2010. július 28.  19:48
Jön a Johnny English folytatása
2010. április 11.  20:03
Rachel Weisz, Jude Law és Rowan Atkinson díjai
2010. február 15.  20:38
Rowan Atkinson ismét autóbalesetet szenvedett
2009. szeptember 04.  13:33
Mr. Beanről lehull a lepel
2009. január 09.  20:20
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Rowan Atkinson
Rowan Atkinson
Rowan Atkinson
Johnny English Sydney világpremier
Rowan Atkinson
0% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011