Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Daniel  Craig  Benicio  Del Toro  Kristen  Stewart


Linda Hamilton

(1956)

A Terminátor-filmek Sarah Connorjaként ismert Linda Carroll Hamilton 1956. szeptember 26-án született Salisbury-ben. Édesapját öt éves korában elveszítette. Saját elmondása szerint elég egyhangú gyermekkora volt, szabadidejének legnagyobb részét azzal töltötte, hogy mohón elolvasott minden könyvet, ami a keze ügyébe akadt. Ikertestvérével, Laslie Hamiltonnal együtt járt a Wicomico High School középiskolába, majd két évet tanult a Washington College-ben. Ekkorra érlelődött meg benne az elhatározás: színésznő lesz. Bár Washington College-beli művészettanára jóindulatúan figyelmeztette: semmi esélyt nem lát arra, hogy Hamilton valaha is színésznőként keresse a kenyerét, az ambíciózus lánynak semmi nem tudta kedvét szegni. New Yorkban beiratkozott Lee Strasberg óráira, hogy elsajátíthassa a szakma alapjait és fogásait.

Hamarosan munkát is talált. Különböző televíziós szappanoperákban bukkant fel, mint szinte mindenki, aki be akart törni a filmiparba.

1984-ben kapta meg első moziszerepét, mely egyben főszerepet is jelentett. Vicky figuráját alakította a Stephen King művéből készült A kukorica gyermekei (Children of the Corn) című filmben. Bár a kritikusok erősen lehúzták az alkotást, a film bevétel szempontjából elég jól teljesített, sőt, a Stephen King-hívők körében kultikussá is vált. A következő film egyből a világhírt is meghozta Linda Hamilton számára. Ez volt az 1984-es Terminátor, melyben Arnold Schwarzenneger likvidálandó célpontjaként menekül, mint Sarah Connor pincérnő. A film elképesztő kasszasiker lett, Linda Hamilton nevét pedig megismerte a mozilátogató közönség.

A Terminátor után, 1986-ban a Fantasztikus prototipus (Black Moon Raising) című akció-thrillerben láthattuk viszont, Tommy Lee Jones oldalán. Ugyanebben az évben leforgatta a King Kong viszzatért, majd a népszerű sorozatban, a Gyilkos sorokban vállal szerepet. Ezután következett A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) című tv-s alkotás. A kritikusok áradoztak Hamilton alakításáról, a szerep meg is hozta neki az Emmy- és a Golden Globe-jelölést. A díjat egyelőre nem kapta meg, de karrierjén így is óriásit lendített a produkció.

1991-ben aztán üstökösként robbant vissza a mozivászonra. A Terminátor 2: Az ítélet napja megamoziban Sarah Connor kőkemény, fiát a végsőkig védelmező anya lett. A film érdekessége, hogy Hamilton dublőre nem más volt, mint ikertestvére, Leslie Hamilton Gearren. A film elképesztő sikere mindent felülmúlt. Mind nézettségben, mind bevételben messze maga mögé utasított minden –abban az évben készült- produkciót.

1994-ben A csend fogságában, 1995-ben pedig a Felemás című thrillerben láthattuk viszont, ahol egy sikeres pszichológiaprofesszort alakít, aki megkéri volt tanítványát, hogy figyelje őt éjjel-nappal, mert attól tart, hogy skizofréniában szenved és másik személyisége veszedelmes gyilkos. Az Ártatlan áldozatokban (A Mother´s Prayer) egy férjét elveszítő anyát játszott, akinél AIDS-et diagnosztizáltak. Hamilton bámulatos játéka ismét meggyőzte a kritikusokat. 1996-ban újra Golden Globe-ra jelölik a „Legjobb színésznő TV-filmben” kategóriában, s ezúttal haza is vihette a díjat. Az ezt követő években két nagy mozifilmet is leforgat: az Árnyék-összeesküvést (The Shadow Conspiracy), valamint a Dante pokla (Dante’s Peak) című katasztrfamozit. Az utóbbi szintén kasszasiker lett. Hamilton ezek után sikeres tv-filmekben és sorozatokban játszott, legutoljára a Thief címűben, 2006-ban.

A színésznő háromszor ment férjhez, s mind a háromszor el is vált. Első férje Peter Horton színész volt, házasságuk mindössze egy évig tartott. 1982-ben ment hozzá Bruce Abbotthoz, akitől egy fia, Dalton Abbott született. 1989-ben elváltak. James Cameron rendező volt a harmadik férje, házasságuk mindössze két évig tartott, miután Cameron a Titanic forgatása alatt viszonyba keveredett egy színésznővel, Hamilton beadta a válókeresetet. A házasság gyümölcse egy lány, Josephine Archer Cameron lett, a válóperé pedig 80 millió dollár, melyet Hamiltonnak szavazott meg a bíróság.
A színésznő egyébként többnyire magának okzta magánéleti válságait. Egy 2005-ös interjújában elárulta, hogy mániás depressziós, s hogy házasságait is ez tette tönkre. A gyermekei szeretete végül arra késztették, hogy szakemberhez forduljon segítségért. Ezt 1996-ban meg is tette. Kezelése sikeres volt, Hamilton túllépett betegségén, s már csak azt sajnálja, hogy egykor annyira megbántotta azokat, akiket szeretett.

Született: 1956. szeptember 26.  (USA, Salisbury, Maryland)

Születési név: Linda Carroll Hamilton


James Cameron egykori felesége a másik exet támogatja
2010. február 09.  07:12
További hírek:
Heigl bujasággal lepte meg párját
2012. február 04.  21:41
Tóth Gabi és Gundel Takács Gábor is átvehette idén a Story Ötcsillag Díjat
2012. február 04.  21:20
Sam Worthington élete kihívása: nyugton maradni 20 emelet magasan
2012. február 04.  20:02
Oliver Stone beszáll a drogháborúba
2012. február 04.  18:19
Ryan Reynolds kiütötte Denzel Washingtont
2012. február 04.  16:35
Demi Moore nem megy rehabra
2012. február 04.  14:49
Zoe Saldana és Bradley Cooper egy pár
2012. február 04.  13:00
Ashley Greene-nek nem megy a szekér
2012. február 04.  11:11
Madonna felkészült rendező
2012. február 04.  09:25
Tilda Swinton-t barátai öltöztetik
2012. február 04.  07:46
Első kép a készülő James Bond filmből
2012. február 05.  06:10


Daniel Craig már harmadik alkalommal alakítja Ian Fleming 007-es ügynökét, James Bondot az ősszel mozikba kerülő szuperprodukcióban, a 007 – Skyfallban (Skyfall).
Chris Noth SJP-re vágyik
2012. február 04.  23:20


A Szex és New York Mr. Big-je nagyon reméli, hogy újra együtt dolgozhat majd a sorozat és filmek női főszereplőjével.
Linda Hamilton
100% - 0%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011