Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Jennifer  Lopez  Hugh  Grant


Harrison Ford

(1942)

Édesapja ír-katolikus, anyja orosz-zsidó. Harrison a középiskolában meglehetősen távolságtartó diák volt, emellett nem tartozott kiemelkedő képességű tanulók közé és átlaga gyakran alig érte el a közepes határt. Később beiratkozott a Ripon Collage-ba (angol-filozófia szakra), ahonnan sorozatos iskolakerülései miatt kirúgták még a diplomaosztás előtt. Ez idő alatt könyvek segítségével kitanulta az ácsmesterséget. Barátainak tanácsai ellenére elhatározta, hogy belekóstol a színészet világába. Kisebb tévés és színházi megformálásai után az első, hírnevet jelentő szerepét George Lucas American Graffiti című filmjében játszotta el. Nem sokkal később ismét Lucasszal dolgozott együtt a klasszikus Csillagok háborúja-trilógia első epizódjában, ahol a Han Solo nevű űrkalózt alakította Mark Hamill és Carrie Fisher oldalán. 1981-ben Tom Selleck helyett ő játszhatta el a kalapos férfit, vagyis Indiana Jonest az Elveszett frigyláda fosztogatóiban. Egy évvel később a Szárnyas fejvadász című kult sci-fiben láthatta őt a közönség. Miután leforgatta az ostoros hős második és az űrfantasy harmadik részeit, A kis szemtanúban élete alakítását nyújtva Oscar-díjra jelölték. Mindeközben olyan rendező-legendákkal dolgozott együtt, mint Ridley Scott, Steven Spielberg, Peter Weir vagy éppen Roman Polanski. Karrierje napjainkban is töretlen, 2008-ban Sean Penn, Ashley Judd és Ray Liotta oldalán a Crossing Over című akciódrámában, illetve az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában láthatjuk őt viszont.

Házastárs:
Mary Marquadt (1964. június 18. – 1979), két gyerek: Willard és Benjamin
Melissa Mathison (1983. március 14. – 2004. január 6.), két gyerek: Malcolm és Georgia


Született: 1942. július 13.  (USA, Chicago, Illinois)



Felesége: Melissa Mathison (1983.3.14 - 2004.1.6)


Vissza az űrbe
2012. február 28.  06:55
Harrison Ford: Nem tudom, lesz-e Indiana Jones 5
2011. augusztus 21.  22:23
Harrison Ford a változatos szerepek híve
2011. augusztus 04.  14:52
Harrison Ford: haljon meg Indiana Jones!
2011. július 22.  20:50
Összebalhézott Harrison Ford és Shia LaBeouf
2011. július 16.  10:21
Harrison Ford környezettudatos pilóta
2011. június 27.  08:48
Készül az Indiana Jones 5
2011. június 14.  19:17
Harrison Ford nem bánta meg a nősülést
2011. május 28.  02:23
Mobilon is támadnak a cowboyok meg az űrlények
2011. május 21.  22:14
Harrison Ford megvenné filmbeli lovát
2011. május 03.  14:54
Harrison Ford tiszteli a hírműsorok készítőit
2011. január 18.  16:22
Ford és Flockhart villámesküvőt tartott
2011. január 06.  16:22
Harrison Ford nem akarja Indiana Jones halálát
2010. december 29.  23:55
Harrison Ford tök normális, viszont folyton röpköd
2010. december 19.  14:09
Eladó Harrison Ford lakása
2010. december 10.  19:48
Harrison Ford szeretne már igazi főgonosz lenni
2010. november 29.  15:33
Harrison Ford a fia miatt fiatal
2010. november 20.  21:11
Harrison Ford: „Nem vagyok friss házas”
2010. november 19.  12:44
Harrison Ford és az Indiana Jones 5
2010. november 13.  14:09
Apáca lett Harrison Ford
2010. november 05.  11:23
Kirk Douglas díjat ad Harrison Fordnak
2010. október 04.  19:42
Harrison Fordnak egy mosolyra sincs ideje
2010. október 02.  21:10
Harrison Ford csábítgatja Sean Conneryt
2010. szeptember 27.  12:38
Harrison Ford 70 évesen is előkapja
2010. szeptember 01.  09:50
Szét akarták szedni Harrison Fordot
2010. augusztus 03.  16:56
Cameron Diaz és a nagy ő
2010. július 23.  07:01
Harrison Ford nászút helyett idegen lényekkel harcol
2010. június 28.  11:30
Harrison Ford: A nászút még várat magára
2010. június 27.  12:50
Calista és Harrison egymásnak lett teremtve
2010. június 26.  19:55
Harrison Ford végül elvette Calistát
2010. június 23.  18:29
Jövőre forog az Indiana Jones 5.?
2010. június 12.  08:33
Russell Crowe gyerekei inkább Harrison Fordért rajonganak
2010. május 15.  15:46
Harrison Ford is cowboyok és űrlények közé keveredik?
2010. április 09.  18:45
Harrison Ford nem gondolta, hogy ekkorát szól a Star Wars
2010. március 05.  20:38
Harrison Ford: ha megélem, lennék ötödszörre is Indy
2010. február 04.  21:56
Jedik ura ments meg minket...
2010. január 14.  12:35
Meg van az Indiana Jones V. története
2009. szeptember 20.  14:54
Készül az Indiana Jones 5
2009. szeptember 19.  07:06
Már készül az Indiana Jones V.
2009. június 22.  22:05
Indiana Jones nyugdíjba megy?
2009. június 21.  09:25
Indiana Jones és a gyarapodó bankszámla
2009. június 17.  19:22
Ford a legjobban fizetett színész
2009. június 16.  08:18
Harrison Ford a lagziért fogy
2009. május 28.  07:58
Flockhart és Ford örökbefogadást tervez
2009. május 16.  06:01
James Bond a leginkább hős
2009. április 03.  09:44
James Bond a legszuperebb hős
2009. április 02.  18:13
Harrison Ford bekötteti a fejét?
2009. március 27.  09:32
Ford és Flockhart házasodik?
2009. február 27.  06:15
Harrison Ford a legjobb elnök
2008. október 29.  07:03
próba
2008. május 14.  03:15
Tudni szeretnéd, miért fizetik meg ennyire Harrison Fordot?
2008. április 23.  18:30
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
Harrison Ford
Harrison Ford
Harrison Ford
Golden Globe 2012
Harrison Ford
96% - 3%
Neked szimpatikus?


One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011