 |
2010. január 31. 09:52
Ahogy arról már beszámoltunk, néhány nappal ezelőtt kipukkant a lufi, ami már hetek óta sejthető volt, ténnyé vált: szakítani készül Angelina Jolie és Brad Pitt.
Az ok állítólag Jolie egyre mélyebb depressziója, amely pokollá tette Brad Pitt életét is. Valamint egy állítólagos félrelépés még tavalyról. Angelina ugyanis egy hotel alkalmazott szerint vad orgiákat tartott beszédtechnika tanárával a Salt forgatásai alatt abban a New Yorki szállodában, ahol megszállt.
Az Oscar-díjas színésznő meglehetősen furcsa nyilatkozatokkal „vezette fel” Pitt-el való szakítását. Már hetekkel ezelőtt arról nyilatkozott, hogy egy kapcsolatban nem feltétlenül a hűség a legfontosabb tényező. Sokak szerint eme véleménye nem igazán egyezett Brad Pittével.
Mindenesetre, a sármos színész mamája ahogy 2005-ben, most is igyekszik megmenteni fia kapcsolatát. Annak ellenére, hogy továbbra is szoros barátságot ápol Jennifer Anistonnal, akivel épp tíz évig tartó házasságát bontotta fel négy évvel ezelőtt Pitt Jolie kedvéért. Jane Pitt szeretné elérni, hogy legalább hat közösen nevelt gyerekük miatt mentsék meg a kapcsolatukat. Szerinte fia az utolsó szalmaszálig kapaszkodott a reménybe, hogy rendbe jöhet a viszonya Jolie-val. Így Jane bízik abban, hogy segítségével sikerül majd rendezniük a vitás kérdéseket. Már csak azért is, hisz három évtizede pontosan ez a foglalkozása, pártterápiákat tart, és menthetetlennek hitt házasságokat hoz vissza szinte a sírból. Kérdés, hogy tudása felér-e a világ egyik legerősebb egyéniségével, egójával rendelkező színésznő akaratához. Magyarán, sikerül-e Jolie-t meggyőznie, hogy ha kezeltetné depresszióját, akár egy csapásra minden pozitívan megváltozhatna körülötte…
|