Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Carey  Mulligan  Sacha Baron  Cohen  Hugh  Grant


Anne Hathaway jelenti be az Oscar-jelölteket

2010. január 30.  12:33

Február másodikán, kedden kiderül, kik lesznek a 82. Oscar-díj jelöltjei. Az ünnepélyes keretek között megrendezendő sajtótájékoztatóra, helyi idő szerint reggel fél kilenckor kerül sor Los Angelesben, a Samuel Goldwyn Színházban, amely Beverly Hills szívében áll.

Az esemény háziasszonya Anne Hathaway lesz, így a 27 éves színésznőt érte az a megtiszteltetés, hogy a helyszínen megjelent sajtó képviselőivel, valamint a televíziós- és internetes közvetítések révén világszerte milliókkal megossza, kiket, mely produkciókat ért a z a megtiszteltetés, hogy az Amerikai Filmakadémia jelölte őket valamelyik kategóriában.

A Valentin nap sztárja idén először tíz alkotást ismertet majd a legjobb film kategóriában, hisz az egyre színvonalasabb produkciók miatt az Akadémia úgy döntött, hogy 2010-től tíz jelölt versenyezhet a korábbi öt helyett a legfontosabb szegmensben.

A 82. Oscar Gálára március 7-én, helyi idő szerint este nyolc órakor a hollywoodi Kodak Színházban kerül majd sor. Tavaly Hugh Jackman, idén viszont Alec Baldwin és Steve Martin lesznek az est házigazdái. A két kiváló komikus az Egyszerűen bonyolult című filmben szerepeltek együtt 2009-ben.


kalmárté
Forrás: One Média

Anne Hathaway lesz Pókember új szerelme?
2009. december 28.  21:22
Pókember 4.: John Malkovich és Anne Hathaway a legújabb nevek
2009. december 13.  10:32
Anne Hathaway Shakespeare-ben utazik
2009. február 19.  08:01
Anne Hathaway
Anne Hathaway
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011