Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Jackie  Chan  Hugh  Grant


Sandra Bullock spiccesen forgatta a Nász-ajánlatot

2010. január 28.  07:15

Sandra Bullock különös vallomással állt a nyilvánosság elé. Elárulta, hogyan tudta túlélni az elmúlt esztendő egyik legsikeresebb filmjének forgatásait.

A negyvenes éveinek közepén járó színésznőnek egészen a tavalyi esztendőig sikerült elérnie, hogy a temérdek filmszerepe ellenére egyszer sem kellett anyaszült meztelenként a kamerák elé állnia. A Nász-ajánlat egyik kulcsjelenetében azonban nem úszhatta ezt meg. Ráadásul, partnere, Ryan Reynolds is egy szál semmiben kellett, hogy színre lépjen. A jelenetben az akkor még cívódó „leendő pár”, a reggeli zuhanyozás után akadtak egymásba, szó szerint.

Bullock elárulta, hogy eddigi pályafutása legnehezebb forgatásán volt túl. Hisz lelkileg nagyon nehezen tudott ráhangolódni a szerepre. Éppen ezért, minden jelenet előtt elfogyasztott egy kis alkoholt. Az így előállott spicces állapot pedig átsegítette őt a holtponton….

Bullock a Nász-ajánlat révén is Golden Globe-jelölt volt, ám végül a The Blind Side című drámában nyújtott alakításáért kapott Aranyglóbuszt idén, ahogy a SAG-díjat is megkapta ezért a szerepért.


kalmárté
Forrás: One Média

SAG-díj 2010: Bullock, Bridges és a Becstelen brigantyk sikere
2010. január 24.  14:19
Meryl Streep és Sandra Bullock leszbi csókja
2010. január 17.  13:49
People Choice Award: Sandra Bullock nagy győzelme
2010. január 07.  10:31
Sandra Bullock
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011