Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Jackie  Chan  Mena  Suvari


Pattinson és Penn együtt az elefántokkal?

2010. január 27.  08:31

A hírek szerint a Fox2000 stúdió tárgyalásokat kezdett egyik soron következő produkciója kapcsán az Alkonyat sztárjával, valamint a tavalyi Oscar-díj nyertessel, a főszerepekről.

Robert Pattinson karrierjét ugyan az Alkonyat indította be, ám úgy tűnik, hogy egyre komolyabb szerepeket kap meg, hisz a franchise mellett hamarosan láthatjuk a Remember Me című romantikus drámában. Emellett Uma Thurmannel is közös filmmel készül. De a legnagyobb szenzációs Fox2000 tervének beteljesedése lenne. A stúdió ugyanis Pattinson mellett Sean Penn-re bízná a Water For Elephants című film két főszerepét. A Sara Gruen azonos című novellája alapján készülő drámában már biztos, hogy szerepet vállal Reese Witherpsoon, a forgatókönyvet a P.S. I Love You írója, Richard LaGravenese jegyzi, a direktori székbe pedig a Legenda vagyok rendezője, Francis Lawrence ül majd be.

A Water For Elephants egy kilencven éves cirkuszi állatorvos tragikusan gyönyörű életét dolgozza fel, aki egy idősek otthonában emlékezik vissza kalandjaira. Pattinson a fiatal Jacob-ot alakítaná, még Sean Penn egy állatidomár bőrébe bújik majd.


kalmárté
Forrás: One Média

Efron, Pattinson, Haumann: ki lehet a következő Pókember?
2010. január 20.  11:13
Csóró pesti újságíró lesz Robert Pattinson
2010. január 16.  21:33
Sean Penn visszatér a munkához
2010. január 08.  22:01
Robert Pattinson
Sean Penn
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011