 |
2010. január 17. 17:54
Februártól új nőcis sorozatokkal kedveskedik nézőinek az MTV: Paris Hilton újra öribarit keres és Apja lányai néven indul két új műsor a csatornán. Ráadásként minden vasárnap délután a hölgyeké a főszerep: a Vasárnapi csajklubban délután 14:35-től az MTV legjobb, lányoknak szóló műsorai láthatóak egymás után 4 órán keresztül.
Paris Hilton újra öribarit keres. De vajon miért, hiszen az első évadban 10 héten át válogatott a barátnő aspiránsok közül? Igen ám, de csak a show végén derült ki, hogy a győztes Brittanyt nem igazán a barátság, mint inkább a frissen szerzett hírnév érdekelte. Éppen ezért Paris úgy dönt, hogy újból megpróbálkozik megtalálni élete barátnőjét, és ez alkalommal már jobban oda fog figyelni. A selejtezők elején több száz jelentkezőből választja ki azt a 13 lányt és egy fiút, akiknek esélyt ad egy mélyebb kapcsolatra. Az igazi kalandok ezután kezdődnek, mert Paris felpakolja az egész társaságot és irány Las Vegas, ahol kiderül, ki lesz az örökösnő új öribarija.
Az Apjai lányai című reality-sorozat világhódító körútja után végre Magyarországra is megérkezik. A műsor szereplői Vanessa és Angela Simmons, akik olyan híres apukát tudhatnak magukénak, mint Joseph Simmons, ismertebb nevén Rev Run, a Run D.M.C. nevű hip-hop csapat alapító tagja. Rev Run saját, Rev’s House címmel futó sorozatával óriási népszerűségre tett szert az elmúlt években. Az Apja lányaiban Vanessa, Angela, és unokatestvérük Jessica életét követhetjük nyomon onnantól, hogy a lányok elköltöznek apjuktól, és Los Angelesben kezdenek új életet. Habár a felnőtté válás nem mindig egyszerű, de a védő család sosincs messze, ha segítségre van szükség…
A Vasárnapi csajklub kifejezetten a lányoknak kedveskedik, ugyanis minden hét utolsó napján 14:35-től csajos műsorok váltják egymást a magyar MTV-n. Először Paris Hilton reality-jét láthatják a nézők, majd egy Várandós Tinik, végül pedig négy Hills epizód következik.
Kezdési időpontok:
„Paris Hilton újabb öribarit keres” február 8. (hétfő) 16.15
„Apja lányai” február 12. (péntek) 17.55 dupla epizóddal
„Vasárnapi csajklub” minden vasárnap: 14:35-től Paris Hilton- Öribari kerestetik, 15:25-től Várandós tinik, 16:15-től The Hills 4 epizóddal
|