 |
2009. december 21. 17:32
Megvan a már, évtizedek óta készülő Terry Gilliam-film, a The Man Who Killed Don Quixote főszereplője: Robert Duvall személyében.
„Hát megvan, végre kezdünk összeállni. … Egyszerűen úgy gondolom, hogy Bobby fenomenális. Elküldtem neki a forgatókönyvet, és nagyon izgatott lett tőle. Amikor telefonon beszélünk, és meghallom a hangjában ezt az izgatottságot, energiát és gyermeki lelkesedést, arra gondolok: ez nagyszerű lesz. Egyszerűen rendkívülinek találom ezt az embert” – nyilatkozta Terry Gilliam.
A The Man Who Killed Don Quixote 2010-ben most már mindenképpen megvalósul, a bemutatót pedig 2011-re tervezik. Már azelőtt is, hogy kiderült volna, Johnny Depp egyéb elfoglaltságai miatt végül nem csatlakozik a szereplőgárdához, az elátkozott projectet számtalan katasztrófa sújtotta: amikor 2000-ben elkezdett forogni, mindössze 6 napi munka után fel kellett függeszteni, mivel árvíz rombolta le a helyszínt. Ezt követően Jean Rochefort (az akkori tervek szerint még ő alakította Don Quixotét) súlyos prosztatagyulladást kapott, így a forgatás leállt.
A rendező azonban 2008. novemberében bejelentette, hogy folytatja az immár több évtizede tartó munkát (a 2000-es leállás előtt Gilliam ugyanis már mintegy 10 éve készítette elő a produkciót, mivel a költségvetés is nehezen állt össze). A film hányattatásairól egyébként az eredetileg forgatási naplónak induló 2002-es dokumentumfilm, a La Mancha elveszett lovagja számol be.
. A készülő The Man Who Killed Don Quixote sztárja, Robert Duvallt összesen hat Oscar-jelöléssel büszkélkedhet, melyet 1984-ben az Úr kegyelméből főszerepével díjra is váltott, legutóbb pedig a Négy karácsonyban, Reese Withersponn és Vince Vaughn oldalán láthattuk.
|