Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Carey  Mulligan  Hugh  Grant  Ákos


Világraszóló lakomával ünnepeltek Sebestyén Balázsék

2009. december 18.  00:29

A napokban a hallgatók segítségével, hosszas egyeztetés során megszületett a Class FM reggeli műsorának új neve: ezentúl Morning Show címmel ébreszti a hallgatókat Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János. Feri ennek örömére fenséges lakomával vendégelte meg a reggeli show munkatársait.

Főzési tudományát többször is bizonyította már a Morning Show műsorvezetője, Ferit remekelt már mindkét csatorna népszerű főzőműsorában, sőt egyiket meg is nyerte. A fakanalat rendkívül jól forgató rádiós most bebizonyította, akár húsz embert is képes úgy jóllakatni, hogy az egy életre szóló élmény legyen.

„Úgy éreztem, most jött el az ideje annak, hogy megünnepeljük azt, hogy túl vagyunk egy igen nehéz időszakon, ráadásul amellett hogy végre megszületett a műsorunk címe is, a magánéletünkben is van okunk az ünneplésre: Balázs nemrég lett apuka, mi pedig pár hónapja tudtuk meg, hogy Pannának kistestvére lesz. Kedves Séf barátom, Segál Viktor segített és életemben először bejuthattam egy igazi nagy konyhába. Úgy főzhettem, akár a Pokol konyhájában, a Stand Bisztro minden szakácsa és kuktája segített, a kezem alá dolgozott, így nekem valóban csak a főzésre kellett koncentrálnom.”

Feri menüjét látva mindenkinek összefutott a nyál a szájában, a rádiós az előételként felszolgált mentás-ricottás tortellini tésztáját saját kezűleg gyúrta és rókagombás mártással tálalta. Főételként kacsasültet szolgált fel feketeáfonya-szósszal és olivás burgonyapürével, míg desszertként brownie-val és diófagylalttal kápráztatta el vendégeit.

A vacsorán a műsorvezetők és szerkesztők mellett jelen voltak a műsor szerves részét alkotó srácok és persze a kebelcsoda, Tracy is hazalátogatott Amerikából.

Sebestyén Balázsékkal ünnepelt a hétfőnként „Pákó professzor” rovattal jelentkező Fekete Pákó. Kasza Tibi, aki jövő héten kedden mutatkozik be először új rovatával, az ezentúl csütörtökönként telefonon bejelentkező Tracy, és már a vacsora alatt is megcsillogtatta kivételes tehetségét az RTL Klub Csillag Születik műsorából ismert Veres Robi, azaz MCDC, aki ma reggel a rádióban is kommentálja a heti történéseket, ahogy teszi ezt mostantól minden hétfőn.

Az éjszakáig tartó mulatozás végén a srácok megállapították: bár Ferinek a mikrofon mögött a helye, biztos, hogy a konyhai tudományát is gyakran kell még bizonyítania mindenki örömére...

Fotókredit: Korsós Viktor.


Forrás: Red Lemon

Megvan az új műsorcím: Morning Show a Class FM-en!
2009. december 10.  14:04
Reggeli CLASSisok
2009. december 01.  11:13
Sebestyén Balázs
Vadon János
Rákóczi Ferenc
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011