Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Tom  Selleck  Mila  Kunis


Susan Sarandon nem bánja, hogy lánya meztelenkedett

2009. december 12.  22:36

Jót nevet Susan Sarandon azokon a feltételezéseken, melyek szerint színésznő lánya, Eva Amurri az ő parancsára vetkőzött le a Kaliforgia című sorozatban.

– Ez több okból is elképzelhetetlen – mondja az Oscar-díjas színésznő. – Egyrészt semmire nem kényszerítem Evát: felnőtt nő, úgy viselkedik, ahogy jónak látja. Másfelől még az életben soha nem fordult elő, hogy Eva azt csinálta volna, amit kértem tőle. Harmadrészt fogalmam sem volt az egészről, csak azt tudtam, hogy Eva szerepet kapott a sorozatban.

Sarandon azon is mulat, hogy egyesek szerint fel kellett volna háborodnia azon, hogy lánya jó ideig meztelen a sorozat ominózus epizódjában. – Isteni teste van, ha mutogatni akarja, igazat kell adnom neki. Biztos elégedett önmagával, én ennek csak örülni tudok, és boldog vagyok, hogy olyan foglalkozást talált magának, amit igazán szeret.
Susan Sarandont legközelebb a Komfortos mennyország című Peter Jackson-filmben láthatjuk. Egy alkoholista, láncdohányos nagymamát alakít, akinek meggyilkolják az unokáját, ő pedig segít a többi családtagnak, hogy túltegyék magukat a tragédián.

(The Lovely Bones – hazai bemutató: 2010. január 21.)


Forrás: One Média

Susan Sarandon-t nem zavarják a plasztikai műtétek
2009. december 10.  08:10
Susan Sarandon a Tőzsdecápák folytatásában?
2009. szeptember 01.  08:12
Susan Sarandon a boltba is talpig gyémántban megy
2009. január 19.  13:34
Susan Sarandon
Eva Amurri
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011