 |
2009. december 10. 18:57
A Summit Entertainment nem áll meg az Alkonyatnál, több vámpíros mozit szeretnének.
A stúdió már tárgyal egy újabb Drakula-remakeről, mely a Vlad munkacímet viseli. A film producerei várhatóan –az utóbbi időben „mecénásként” (Pippa Lee négy élete) is nagyon aktív- Brad Pitt és Dede Gardner lesznek. A forgatókönyv, a színész Charlie Hunnam nevéhez köthető, a rendezői székre pedig a neves fotográfus- klip rendező, Anthony Mendler a legesélyesebb. Az ő nevéhez egyébként olyan kisfilmek kapcsolódnak, mint az RnB sztár Rihanna Disturbia című videója, vagy Ne-Yo-tól a Sexy love, de dolgozott már többek között Eminemmel, Nelly Furtadoval és a Duran Durannal is.
A story középpontjában a fiatal Drakula áll, még a mítosz születése előtt, amikor Vlad Tepes hercegként ismerték szülőföldjén Romániában.
Bennfentesek tudni vélik, hogy a Warner Brothers is tárgyalna a produkció jogairól, de a Summit Entertainment feltett szándéka, hogy függetlenként készítik el, a remények szerint 2011-ben debütáló filmet.
(Maróthy)
Vlad Tepes, a Drakula filmek ihletője
1431. december 7-én született Ördög Vlad román fejedelem fiaként Vlad Tepes, akinek személye szolgált a Drakula filmek alapjául. Neve elé a „Karóbahúzó” jelzőt kapta, amely utal arra, hogy győztes csatái után a veszteseket, valamint időnként a trónkövetelőket és a bojárokat, sőt, még az idegen kereskedőket is karóba húzatta. Hiába tűnik e bánásmód számunkra szörnyűségesnek, a kor viszonyai között nem számított különösen kegyetlennek.
Számtalan történet maradt fenn Vlad Tepes beteges agresszivitásáról, bosszúállásáról. E mendemondák szerint az egyik szeretőjének például azért vágatta le a melleit és hagyta elvérezni, mert az terhességgel hitegette őt. Egy másik legenda szerint mivel a török küldöttség egyik tagja nem vette le fejfedőjét a fejedelem előtt, ezért azt hozzávarratta a követ fejéhez. Hogy valóban igazak-e a történetek, arra nincsenek hiteles bizonyítékok, mégis ezek és az ehhez hasonló történetek képezhetik a Drakula-mítosz alapját. Tepes vesztét az oszmánnal kialakult konfliktusa okozta. A török elől Erdélybe menekült, ahol Hunyadi Mátyás fogságába került. Miután Mátyás király a visegrádi fogságból szabadon engedte Tepest, az egyből hazament, gondolván, hogy folytatja uralkodását, A bojár ellenzék azonban fellázadt ellene és 1476 decemberében győzelmet aratott a fejedelem felett. A csatában elesett Vlad Tepes testét két darabra vágták és úgy földelték el.
A bojár ellenzék azonban fellázadt ellene és 1476 decemberében győzelmet aratott a fejedelem felett. A csatában elesett Vlad Tepes testét két darabra vágták és úgy földelték el.
(forrás: National Geographic)
|