Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Sacha Baron  Cohen  Tom  Selleck  Mena  Suvari


Amy Winehouse öt, Kanye West négy kategóriában nyert a Grammy-n

2008. február 11.  09:35

Amy Winehouse kapta az év felvételéért járó Grammy-díjat Los Angelesben közép-európai idő szerint hétfő hajnalban - közölte az AFP. A brit énekesnő nem volt jelen az 50. jubileumi díjkiosztón, mert csak későn kapott beutazási engedélyt.

Amy Winehouse a ˝Rehab˝ című számáért vehette át az egyik legrangosabb zenei díjat. Ezen kívül még négy kategóriában találták győztesnek a brit énekesnőt, aki olyan jelölteket utasított maga mögé, mint Beyonce, Foo Fighters, Rihanna és Justin Timberlake.

Amy férjének, Blake-nek, és Londonnak ajánlotta díját. A 24 éves énekesnő nem volt ott személyesen a díjkiosztón, mert csak pénteken kapta meg a vízumot az amerikai hatóságoktól. Sajtóhírek szerint a késlekedés összefüggésben lehet azzal, hogy Winehouse az elmúlt hónapot drogelvonón töltötte.

Az este másik nagy nyertese Kanye West, aki nyolc jelöléséből végül négy díjat vihetett haza, egyebek mellett a legjobb rap albumért járó Grammy-t kapta meg.
Az év albumának járó díjat Herbie Hancock nyerte az 50. Grammy-gálán.

A fontosabb kategóriák díjazottjai:
Az év felvétele – Amy Winehouse: Rehab
Az év dala – Amy Winehouse: Rehab
Az év albuma – Herbie Hancock: River: The Joni Letters
A legjobb új előadó – Amy Winehouse
A legjobb női popelőadó – Amy Winehouse (Rehab)
A legjobb férfi popelőadó – Justin Timberlake (What Goes Around… Comes Around)
A legjobb popzenekar – Maroon 5 (Makes Me Wonder)
A legjobb popduó – Robert Plant & Alison Krauss (Gone Gone Gone Done Moved On)
A legjobb instrumentális előadó – Joni Mitchell (One Week Last Summer)
A legjobb instrumentális popalbum – Beastie Boys: The Mix-Up
A legjobb vokális popalbum – Amy Winehouse: Back To Black
A legjobb tradicionális vokális popalbum – Michael Bublé: Call Me Irresponsible
A legjobb dance-felvétel – Justin Timberlake: LoveStoned / I Think She Knows
A legjobb dance-album – The Chemical Brothers: We Are The Night
A legjobb rockelőadó – Bruce Springsteen (Radio Nowhere)
A legjobb rockzenekar – The White Stripes (Icky Thump)
A legjobb hardrockzenekar – Foo Fighters (The Pretender)
A legjobb metálelőadó – Slayer (Final Six)
A legjobb instrumentális rockelőadó – Bruce Springsteen (Once Upon A Time In The West)
A legjobb rockfelvétel – Bruce Springsteen: Radio Nowhere
A legjobb rockalbum – Foo Fighters: Echoes, Silence, Patience & Grace
A legjobb alternatívzenei album – The White Stripes: Icky Thump
A legjobb női r&b-előadó – Alicia Keys (No One)
A legjobb férfi r&b-előadó – Prince (Future Baby Mama)
A legjobb r&b-zenekar (r&b-duó) – Chaka Khan Featuring Mary J. Blige: Disrespectful
A legjobb r&b-felvétel – Alicia Keys: No One
A legjobb r&b-album – Chaka Khan: Funk This
A legjobb kortárs r&b-album – Ne-Yo: Because Of You
A legjobb rapelőadó – Kanye West (Stronger)
A legjobb rapzenekar (rapduó) – Common Featuring Kanye West (Southside)
A legjobb rapzenei együttműködés – Rihanna Featuring Jay-Z: Umbrella
A legjobb rapfelvétel – Kanye West Featuring T-Pain: Good Life
A legjobb rapalbum – Kanye West: Graduation
A legjobb countryénekesnő – Carrie Underwood (Before He Cheats)
A legjobb countyénekes – Keith Urban (Stupid Boy)
A legjobb countryzenekar – Eagles (How Long)
A legjobb countryalbum – Vince Gill: These Days
A legjobb instrumentális countryzenei album – Brad Paisley: Throttleneck
A legjobb bluegrassalbum – Jim Lauderdali: The Bluegrass Diaries
A legjobb new age-album – Paul Winter Consort: Crestone
A legjobb dzsesszalbum – Herbie Hancock: River: The Joni Letters
A legjobb könnyűzenei producer – Mark Ronson


Forrás: One Média

0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011