Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Hugh  Grant  Hugh  Grant


Kidman, a vasárnapi anyuka

2009. november 25.  16:27

Nicole Kidman-nek meglehetősen nehezére esett, amikor szülés után vissza kellett mennie dolgozni.

Az Oscar-díjas színésznő Rob Marshall, Kilenc című musicaljében tér vissza szülési szabadságáról. Külön érdekesség, hogy még terhessége előtt forgatta az Ausztrália című filmet, amely tavaly szintúgy Karácsonykor debütált a mozikban, mint ahogy azt majd a Kilenc is teszi idén az USA-ban.

Kidman kislánya, Sunday Rose alig volt hat hetes, amikor tavaly nyár végén elkezdődtek a musical forgatásai. Így az amerikai modellt követve, a lehető legrövidebb szülési szabadságot engedélyezve magának, rögvest a munkába vetette magát. Így viszont igazi „vasárnapi anyuka” lett belőle, hisz sokszor csak a hétvégén lehetett együtt szeretteivel, kislányával, és férjével, Keith Urban-nal. Ráadásképp otthon várta őt előző házasságából a két örökbefogadott gyermeke, a 17 esztendős Isabella és a három évvel fiatalabb Connor.

Kidman elismerte, hogy nagyon nehezére esett ott hagyni a családját, és ilyen hamar visszamenni dolgozni, de mint mondta, a színészet egy hivatás. Szeretné, ha idős korára legalább akkor sikereket érne el, mint Judi Dench. Aki 74 évesen is csodálatosan néz ki, hatalmas tiszteletnek örvend, és zseniális színésznő.


kalmárté
Forrás: One Média

Loren, Kidman, Cruz és Dench együtt sírt
2009. november 15.  10:52
Gwyneth Paltrow lesz Kidman partnere
2009. november 11.  13:29
Nicole Kidman karriere veszélyben volt
2009. november 07.  23:12
Kidman igazi anyatigris
2009. szeptember 06.  05:49
Nicole Kidman
0% - 100%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011