Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jeremy  Renner  Jackie  Chan  Ákos


Victoria Beckham visszautasította a Madagaszkárt

2009. november 24.  17:40

Végre megkeresték egy valódi, kasszasikernek ígérkező szereppel, és az egykori Spice Girl a hírek szerint nemet mondott.

Victoria Beckham visszautasította a neki ajánlott szerepet a Madagaszkár 3-ban. A hajdani híres énekesnőbő, akiből sikeres divattervező lett évek óta próbálja színészi karrierét is beindítani, a szorgalmának pedig meg is lett a gyümölcse, szerepet ajánlottak egy rajzfilmben. A legendás focistafeleség azonban visszautasította a felkérést, mert nincs ideje rá.

Az asszony szóvivője elmondta – „Valóban megkeresték őt az ajánlattal, de kénytelen volt nemet mondani, mert túlságosan elfoglalt.”
Az egykori Posh Spice eddig csak kisebb szerepeket tudott kicsikarni magának, például egy amerikai sorozatban, vagy éppen a Spongyabob Kockanadrágban, szintén szinkronként.

Az első Madagaszkár egy csapat állatkerti állatról szól, akiket véletlenül visszavisznek az afrikai vadonba. A film hatalmas siker volt 2005-ben, amit egy szintén sikeres folytatás követett 2008-ban. A harmadik epizódra pedig 2012-ig kell még várni.


ildikroó
Forrás: One Média

Victoria Beckham a férjétől kap divattanácsokat
2009. november 19.  18:00
David Beckham karácsonyi ajándéka
2009. november 07.  14:59
Victoria Beckham sorozatszerepet kapott
2009. október 23.  18:04
Victoria Beckham
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Fiatal sztárok a Csillag Születik szombati adásának extra fellépői
2012. május 25.  23:58
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011